Antonelli: “A játékosok jól kijönnek Montellával”

Luca Antonelli, a Milan balhátvédje szerint a csapat célja, hogy Olaszországban és Európában is sikereket érjen el.

Július 7. óta tart a felkészülés Milanellóban immáron egy új edzővel, Vincenzo Montellával. Az olasz szakember ma este fog debütálni a kispadon az FC Bordeaux elleni felkészülési meccsen. Antonelli a Milan TV-nek adott exkluzív interjújában beszélt a csapat céljairól, az előttük álló amerikai turnéról és mesélt a magánéletéről is.

“Sokat dolgozunk az edzéseken Montellával és úgy láttam, hogy a csapat jól kijön vele, ami alapvető fontosságú, hogy együtt nagy célokat érjünk el. Követjük az edző utasításait, hogy jobban felkészüljünk a következő szezonra. Szombaton fontos próba lesz, hiszen egy nagyon jó csapat ellen fogunk játszani. Büszkeséggel tölt el, hogy a Milan játékosa lehetek. Itt nőttem fel. Célunk, hogy Olaszországban és Európában is nyerjünk.” – mondta Antonelli.

“Amerikában három nagyon erős csapattal fogunk szembenézni. Kemény mérkőzések lesznek, de megpróbáljuk ráerőltetni a játékunkat az ellenfélre és megnyerni a meccset.”

Antonelli a közelmúltban apa lett és erről is nyilatkozott.

“Nagyon jól élem meg az apaságot. Sikerült két teljes hónapot a lányommal töltenem és most itt vagyok az edzőtáborban. Nagyon hiányzik és biztosan ő a legjobb dolog, ami valaha történt velem.” – tette hozzá.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS