Antonio Donnarumma orvosira érkezik

A görög élvonalban szereplő Asteras Tripolis bejelentette, hogy hivatalos ajánlatot kaptak a Milantól Antonio Donnarummáért és zöld utat adtak a játékosnak az orvosi vizsgálatok elvégzésére.

A várakozásoknak megfelelően visszatér a piros-feketékhez a saját nevelésű Antonio Donnarumma, a csapat 18 esztendős olasz válogatott kapusának, Gianluigi Donnarummának a bátyja. Egyébként Antonio 15 évesen került a Milan ifjúsági akadémiájára és a 2009/2010-es szezonban Olasz kupát nyert azzal a Primavera csapattal, amelynek Mattia De Sciglio is a tagja volt.

Hétfőn az Asteras Tripolis közleményben jelentette be, hogy a Milan hivatalos ajánlatot tett a 27 éves kapusért. A görög klub szerint most az átigazolás utolsó részleteit véglegesítik és engedélyt adtak Donnarummának, hogy részt vegyen az orvosi vizsgálatokon.

A Sky és a Mediaset Premium egybehangzó információi szerint Antonio Donnarumma ma délután érkezik meg Milanellóba, hogy részt vegyen az erőnléti teszteken, majd holnap átesik az orvosi vizsgálatokon. Miután a Milan egy szezonra kölcsönadta Alessandro Plizzarit a másodosztályú Ternanának, így Antonio Donnarumma és Marco Storari lesz az első számú kapus, Gianluigi Donnarumma helyettese.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS