Anzsi: mégis Hiddink?

image

Azt hittük, hogy Fabio Capello lesz a dagesztáni Anzsi Mahacskala edzője, ehelyett azonban Guus Hiddinknek áll a zászló.
Bár orosz hírforrások szerint Fabio Capello, az angol válogatottól nemrég elköszönt olasz szövetségi kapitány vette volna át az Anzsi Mahacskala edzéseinek irányítását, erre a szerződéskötésre mégsem került sor.
es most újra képbe került Guus Hiddink. A 65 éves holland szakember, akit korábban a török szövetség bocsátott el azért, mert nem sikerült nevezett ország nemzeti együttesét kijuttatnia az idei Eb-döntőbe, jelenleg az orosz fővárosban tárgyal. Hiddink korábban az orosz válogatott szövetségi kapitánya volt négy éven keresztül. Ismételten csak orosz sajtóértesülésekre hagyatkozhatunk, amikor azt írjuk, hogy Hiddink fél évre kötelezné el magát az Anzsihoz, azaz addig, ameddig kiderül, hogy a dagesztáni klub a rájátszásban kiharcolja-e a jogot az európai kupaküzdelemben való rajtra.
De más nyugati jelentések megemlékeznek arról is, hogy Hiddinket a PSV Eindhoven várja. Most aztán nagy kérdés, hogy melyik állás csalogatóbb számára?