Április 10-én kezdődött volna a szezon

F1

2016. január 19. kedd, 15:32

Szerző: Strommer Benjamin, Fotó: McLaren Honda

Legalábbis állítólag a csapatoknak ezt mondták. Az évad azonban március 20-án elindul, a McLaren ezért kénytelen volt megvonni a karácsonyi szabadságot dolgozóitól.

Az FIA terve az volt, hogy 2016-ban hátrébb csúsztatja a szezon és a tesztidőszak kezdetét: az évadnyitót eredetileg áprilisra, a teszteket márciusra szánták, annak ellenére, hogy a versenynaptár minden eddiginél több, 21 futamból fog állni. Egy nyáron kiszivárgott tervezet április 3-ra tette az Ausztrál Nagydíj időpontját, amely a télen elfogadott végső naptárban visszakerült megszokott helyére, március 20-ra.

A McLaren istálló állítása szerint azonban a csapatokkal eredetileg azt tudatták, hogy a szezon még később, csak április 10-én indul, azaz a 21 nagydíjat 34 hétvége leforgása alatt tartották volna meg. A csapat ehhez ütemezte az MP4-31 tervezésének és legyártásának folyamatát – aztán szembesültek vele, hogy az idény három héttel korábban el fog kezdődni.

„Nem ehhez igazodott a felkészülési programunk, ezért tudtuk, hogy egy nagy problémát meg kell oldanunk. Ami a tervezési és mérnöki kapacitást illeti, az újratervezés viszonylag egyszerű művelet: kevesebb az idő, ezért mindenkinek jobban kell hajtania” – idézi a crash.net oldal Simon Roberts, a csapat műveleti igazgatójának szavait. „Az oda vezető út azonban kritikus, át kell mennünk az FIA összes biztonsági tesztjén, és el kell készülnünk az első gyakorlásra, amit szintén előbbre hoztak. Ebben a helyzetben nem lehet egyszerűen újratervezni, valami másra van szükség.”

Ez ahhoz vezetett, hogy a csapat tagjai kénytelenek voltak karácsonyi szabadságuk helyett is dolgozni. „Összesen körülbelül 110 ember vette ki a részét belőle. A karácsonykor dolgozókról versenyképes csomaggal gondoskodtunk. Igazán jó reakciókat kaptunk, és úgy tűnt, az emberek élvezték. Kicsit furcsa volt, hogy nem kapták meg a szabadságot, de jó csapatszellem uralkodott. Mindenki tudta, miért csinálják” – magyarázta Roberts, aki azt is elárulta, amint az új év elkezdődött, sikerült behozniuk a lemaradást.

Ugyancsak az előrehozott évkezdetet sínyli meg a Sauber istálló, amely már közölte, autója csak a második előszezonbeli tesztre fog elkészülni. A két gyakorlást egymást követő heteken, február 22. és 25., valamint március 1. és 4. között tartják.

Forrás: www.formula.hu – RSS