Aranyakkal kezdték a szezont rövidpályás gyorskorcsolyázóink


Calgaryban rajtolt az idei év világkupasorozata a rövidpályás gyorskorcsolyázók számára. Az első viadalon a vasárnapi hatból öt döntőben volt magyar résztvevő, akik négy érmet, közte két aranyat nyertek. Ez az eredmény igen biztató a pjongcsangi téli olimpia előtt alig több mint 450 nappal.


A 2016/17-es évad első magyar diadala Liu Shaolin Sándor nevéhez fűződik, aki az 500 méteres táv világbajnoki címvédőjéhez méltón versenyzett. A pénteki előfutam után vasárnap a negyed- és az elődöntőt, valamint a finálét is magabiztosan nyerte meg. Utóbbi két alkalommal országos csúcsot is döntött: a legjobb nyolc között elért 40.500 másodperces idejével 23 ezredet faragott idén februárban felállított rekordján, majd az éremcsatában rajt-cél győzelmet aratva ezt javította 40.342 másodpercre.


A magyar világbajnok aztán öccsével, Liu Shaoanggal, továbbá Burján Csabával és Knoch Viktorral kiegészülve a váltó tagjaként is a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel. Igen izgalmasan alakult a döntő. A magyar négyes előbb a harmadik helyen haladt, majd a koreaiak kicsúszása után a kanadaiakkal felváltva haladtak az élen. Kilenc körrel a vége előtt a juharlevelesek is hibáztak, s innen már nem volt kétséges, hogy világkupa-történetének első váltógyőzelmét arassa a magyar váltó. A négy fiúhoz az előfutamban szereplő Oláh Bence is csatlakozott az eredményhirdetésnél.


Először fordult elő, hogy mind a férfi, mind a női magyar váltó ugyanazon a vk-viadalon döntős volt. A szombati elődöntőben országos csúcsot elért Bácskai Sára Luca, Keszler Andrea, Kónya Zsófia, Jászapáti Petra kvartett a 3000 méteres váltók fináléjában a világcsúccsal első dél-koreaiak, illetve a hollandok mögött a dobogó harmadik fokára állhatott fel.


A negyedik érmet 1000 méteren Liu Shaoang szerezte, aki 1:23.600 perces országos csúccsal lett harmadik, ezzel pályafutása első egyéni vk-érmét nyerte. A régi rekordot bátyja tartotta 2014 decembere óta 1:23.788 perccel. A téli ifjúsági olimpiai ezüstérmes Jászapáti Petra az 500 méteres távon a negyeddöntőben elért 42.895 másodperces idejével több mint fél másodpercet javított a pénteki előfutamban elért országos csúcsán. A fináléban a negyedik helyet szerezte meg.

A 11 fős magyar csapat négy éremmel, közte két arannyal, valamint hét országos csúcsjavítással zárta calgaryi vk-hétvégét, ezzel is igazolva, hogy jó úton halad a válogatott a pjongcsangi olimpiai felkészülésben.

A sportolók ezen a héten péntektől vasárnapig Salt Lake Cityben versenyeznek.     

(MOB Fotók: Facebook) 

Forrás: www.mob.hu – RSS