Aranyat remél a Szövetség

A MÖSZ sajtótájékoztatón számolt be az augusztus 16 és 22 között Keszthelyen sorra kerülő női ifjúsági és junior Európa-bajnokság előkészületeiről.

P1380047Csötönyi Sándor MÖSZ elnök bejelentette, hogy az esemény fővédnöke Schmitt Pál korábbi köztársasági elnök, aki már nem először vállalta ezt a feladatkört, bizonyítva, hogy szimpatizál a sportággal, annak eredményeivel és törekvéseivel. Az eseményt állami támogatás nélkül rendezi meg a szövetség. Elhangzott, hogy több mint 200 öklöző lány érkezik 25 európai országból. Hagyományosan nagyszerű partnerünk a keszthelyi Helikon Hotel, akikben most sem csalódtunk. A rövid határidő ellenére (csak a télen jelentették be, hogy Keszthely lesz a helyszín) beszállt a város és a hotel, ahol 350 embert helyeznek majd el a nyári főszezonban – tette hozzá Csötönyi Sándor. A MÖSZ célja az volt a hazai rendezéssel, hogy segítsen kiemelkedni azoknak a versenyzőknek, akik közül 2020-ra már olimpiai kvalifikációt is szerezhetnek néhányan. Biztosra veszem, hogy óriási versenyeket látunk majd és néhány leendő olimpiai bajnokhoz és érmeshez is szerencsénk lesz – zárta nyilatkozatát az elnök.

A verseny főhadiszállásának, a Hotel Helikonnak ügyvezető igazgatója Fazekas József elmondta, hogy már az ötödik európai versenyt rendezik közösen a MÖSZ-szel, úgy hogy Keszthelyre már haza jár a sportág. A hotel teljes személyzetével felkészült arra, hogy jó házigazda legyen. Csúcsidőben csúcsra kell járatnunk magunkat, úgy ahogy a sportolók is teszik – mondta.

Az eddigi öt női ifjúsági és junior Európa-bajnokságon összesen 14 magyar érem született, 3 ezüst és 11 bronz (az ifjúságiaknál 1 ezüst és 7 bronz, a junioroknál 2 ezüst és 4 bronz).  A csapatban többen is esélyesek lehetnek az első magyar aranyra, hiszen öt olyan versenyző is tagja a kereteknek, akik tavaly illetve idén világversenyeken érmekkel bizonyították rátermettségüket, felkészültségüket.

Az eddigi magyar érmesek

2008 ifjúsági 46 kg 3. Dobrádi Csilla

         junior 52 kg                                                               2. Mizsei Vivien

        junior 63 kg 3. Pikács Mercédesz

2010 ifjúsági 64 kg 3. Pikács Mercédesz

                        81 kg 3. Monostori Klaudia

2012 ifjúsági 48 kg 3. Váry Lili

                        54 kg                                                           2.Kalderás Erika

                        57 kg 3. Nagy Kornélia Kitti

                        81 kg 3. Szatmári Petra

         junior 70 kg                                                                2. Hegedűs Diána

2014 ifjúsági 75 kg 3. Szabó Nikoletta

         junior 63 kg 3. Gáll Bernadett

                     66 kg 3. Kiss Tünde

                     75 kg 3. Szokol  Fanni

 EB 2015 Keszthely

Ifjúsági keret

48 kg Kalmár Beatrix Kecskemét, 51 kg Viglási Alexandra Varjú Boksz, 54 kg Róka Vanessza Sopron-Gyevát, 57 kg Kiss Marietta Egri SI,60 kg Takács Tímea Halásztelek, ifjúsági Vb 2015 3., 64 kg Kiss Tünde Halásztelek, junior Eb 2014 3.,  69 kg Cseri Gitta Szeged BC, 75 kg Szokol Fanni Ring SC Kaposvár, junior Eb 2014 3., 81 kg Pallás Szimonetta DVSC, 81+kg Bencze Eszter Vecsés SE

Junior keret

46 kg Károlyi Gabriella Ring SK Kaposvár, 48 kgKondákor Emília BBA Nagykanizsa, 50 kg
Finesz Kamilla FittBoksz Kőszeg, 52 kg Nagy Angéla DVSC, 54 kg Endre Krisztina Kiskunfélegyháza, 57 kg Kökény Szandra Taksony, 60 kg Villás Veronika KSI, 63 kg Gáll Bernadett Sopron-Gyevát, junior Eb 2014 3., 66 kg Petrovics Gabriella Ring SK Kaposvár, 80 kg Budai Vivien KSI, junior Vb 2015 3., 80+kg Juhász Adrienn Halásztelek


A női ökölvívás hazai elterjedtségére – legalábbis az utánpótlás korosztályban – jellemző, hogy összesen 14 klubból érkeznek a keretek tagjai. Halásztelekről és Kaposvárról 3-3, a Sopron-Gyevát, a DVSC és a KSI részéről 2-2 öklöző, Kecskemét, Eger, Szeged, Vecsés, Nagykanizsa, Kőszeg, Kiskunfélegyháza, Taksony és a Varjú Box 1-1 versenyző készül.

MÖSZ