Aranytussal döntőben a férfi párbajtőrcsapat

LEGÚJABB: ARANYÉREMÉRT VÍV A FÉRFI PÁRBAJTŐRCSAPAT, MIUTÁN AZ ELŐDÖNTŐBEN 45-44-RE LEGYŐZTE A CSEHEKET. A NŐI KARDCSAPAT AZ DÖNTŐBE JUTÁSÉRT 45-44-RE KAPOTT KI AZ OROSZOKTÓL, ÍGY BRONZÉREMÉRT VÍV. Az újvidéki junior Európa-bajnokságon eddig megszerzett arany- és bronzérem hátterével, biztatásával fordultunk a verseny utolsó két napjára, a csapatküzdelmekre. Ma a tőröző és a párbajtőröző fiúké, a kardozó lányoké az összes pást.

Kiküldött munkatársunk, Pusztai Viola jelenti Újvidékről „Nagyon boldog vagyok, hogy Miklós bronzérmet nyert. Mind a négy srác remek vívó, itt volt az ideje, hogy valamelyik dobogóra álljon. A lehetőség mindegyikben megvolt. Készülünk a csapatra, bízunk benne, hogy hasonló siker születik” – mondja Varga József, a fiúk mestere, a juniorkard keretedzője, miközben az Eb-n szereplő négy fiúval arra vár, hogy Péch Miklós átvehesse a néhány perccel korábban nyert bronzérmét.

Gárdos Gábor tanítványa már az elutazás előtt arról beszélt, hogy éremmel akar hazatérni Újvidékről. A terve csaknem meghiúsult a 64 között, hiszen csupán egyetlen tussal győzte le német ellenfelét. Aztán a negyeddöntőben is 15-14-re múlta felül az orosz vetélytársat.

− A nap elején nagyon nem ment a vívás, mert izgultam – tudom meg az újdonsült junior Eb-bronzérmes Miklóstól. – Az orosz elleni asszóban meg letörött a körmöm, alig működött a kezem. Azt egyszerűen túl kellett élni, sokkal rosszabbul vívtam a nyolc között, mint az elődöntőben. Simán alakulhatott volna máshogy is, ha nincs szerencsém.

A háttérben, a kivetítőn is Péch és az izraeli Voronov elődöntője

A háttérben, a kivetítőn is Péch és az izraeli Voronov elődöntője

Úgy véli, a legjobban éppen a döntőbe jutásért vívott az ukránból lett izraeli, a későbbi ezüstérmes Voronov ellen.

− Az utolsó asszóra jöttem bele igazán. Csak 14-13-nál nem számítottam arra, hogy az ellenfelem kockáztat. Pedig gondolhattam volna, hiszen gyakran meglépik. Szerettem volna megnyerni a versenyt, úgy érzem, volt rá esélyem, de a bronznak is örülök.

Ünneplésre, lazításra a verseny végén, szerdán este lesz mód itt, Újvidéken. Annál is inkább, mert akkor már senki nem készül a másnapi versenyére.

A bronzeste után ismét arra ébredünk, hogy menni kell, vívni, izgulni, szurkolni. De most már s csapatoknak, a tőröző és a párbajtőröző fiúknak, a kardozó lányoknak. A párbajtőrben mindenki érmet vár, a legtöbben aranyat.

Hát, reménykedjünk!

Emlékeztetőül a tegnapi eredménysor:

JUNIOR EURÓPA-BAJNOKSÁG, ÚJVIDÉK
Női párbajtőr egyéni, 90 induló
Csoportkör: Borsody Emma 4 győzelem/2 vereség, Gnám Tamara 5/1, Nagy Kinga 4/2, Petri Renáta 4/2
A 32 közé jutásért: Borsody−Zamorano (spanyol) 15-14, Gnám−Grijak (szerb) 15-10, Nagy−Griscsik (ukrán) 15-9, Petri−Schlier (román) 15-11
A 16 közé jutásért: Gnám−Fehrer (osztrák) 15-9, Nagy−Cisneros (spanyol) 15-10, Okotnyikova (orosz)−Borsody 15-10, Treudt-Gösser (német)−Petri 15-9
Nyolcaddöntő: Stahlberg (német)−Nagy 15-12, Gnám−Okotnyikova (orosz) 15-14
Negyeddöntő: Ngom (francia)−Gnám 15-9
Európa-bajnok: Nadine Stahlberg (Németország), 2. Roberta Marzani (Olaszország), 3. Mariem Ngom (Franciaország) és Vlada Karkova (Ukrajna)…6. Gnám Tamara, …13. Nagy Kinga, …24. Borsody Emma, …28. Petri Renáta
Férfikard egyéni, 61 induló
Csoportkör: Bancsics Máté 4 győzelem/2 vereség, Kossuth Bálint 4/1, Kovács István 1/4, Péch Miklós 3/3
A 32 közé jutásért: Péch−Kirpicso (fehérorosz) 15-14, Krause (német)−Kovács 15-14
A 16 közé jutásért: Bancsics−Pjatro (fehérorosz) 15-9, Péch−Canali (francia) 15-11, Nikitin (ukrán)−Kossuth 15-13
Nyolcaddöntő: Bancsics−Dreossi (olasz) 15-9, Péch−Giakomatosz (görög) 15-13
Negyeddöntő: Péch−Lokanov (orosz) 15-14
Elődöntő: Voronov (izraeli)−Péch 15-13
Európa-bajnok: Charles Colleau (Franciaország) 2. Konsztantin Voronov (Izrael) 3. Péch Miklós (Magyarország) és Mateusz Godlewski (Lengyeország), …15. Bancsics Máté, …19. Bancsics Máté, …47. Kovács István

Előzmények

Március 5. Női kard, férfitőr
Március 6. Női tőr, férfipárbajtőr (magyar arany)
Március 7. Női párbajtőr, férfikard (magyar bronz)

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS