Nyolcvankilencedik életévében, nyolc nappal születésnapja előtt a koronavírus-fertőzés szövődményeiben Szabadkán elhunyt Árok Ferenc, a jugoszláv labdarúgás egyik kiemelkedő edzője, a Topolyai Sport Club tiszteletbeli elnöke, a Magyar Sportújságírók Szövetségének életműdíjasa.
Árok Ferenc 2017-ben, a MSUSZ kecskeméti közgyűlésén.
Árok Ferenc lényében benne volt az a délvidéki, polgári attitűd, amelybe simán belefért, hogy egyszerre volt sikeres futballedző és a Magyar Szó publicistája, rovatvezetője, hogy ő ajándékozta az első teniszütőt kollégája, a karikaturista Szeles Károly lányának, Mónikának, hogy sikeres évtizedeket töltött Ausztráliában, majd hazaköltözött Újvidékre.
A magyar futball mérhetetlen kulturális tőkével induló, nagy generációjának egyik utolsó képviselője, polihisztora volt, aki, ha kellett, szakcikkeket írt, ha kellett, erőnléti edző volt, ha kellett, kitűnő menedzser.
Pályája csúcsán kitüntette az angol királynő és Ausztrália legnépszerűbb embere volt, „Frank mate”-ként ismerte az egész ország, hiszen kivitte a válogatottat a szöuli olimpiára, s ott fantasztikus bravúrként legyőzte a nagyhatalom Jugoszláviát, ahol ő azelőtt csak egy tehetséges, fiatal edző volt a sok világnagyság között, meg Nigériát, és negyeddöntőbe jutott, s csak a két döntőstől, Brazíliától és Szovjetuniótól kapott ki a csapata.
Mielőtt kapitány lett, persze a délszláv és a magyar menekültek világméretű hálózata is segítette Ausztráliában, dolgozott a St. George Budapest csapatánál, majd hatéves kapitánykodása után a kilencvenes években Puskás volt görög csapatánál, a South Melbourne-nél is. Óriási hatása volt a kontinensnyi ország futballjára, ahogyan a felvidéki származású, az A-League-et létrehozó futballvezérnek, Frank Löwynek (Lőwy Ferencnek), az 56-os emigráns futballkommentátornak, Les Murray-naknek (Ürge László) vagy az 1974-es világbajnokságon szereplő, 90-szeres válogatott Abonyi Attilának, no és persze Puskás Ferencnek.
Sok évtizedes barátságot ápolt Szepesi Györggyel, aki a világban járva mindig megtalálta és FIFA-vezetőként felkarolta a magyarokat. Szerette volna többször magyar kapitánynak is hazahozni, sikertelenül. Idehaza szinte teljesen ismeretlen volt a legutóbbi időkig. Én magam néhány éve ismertem meg, tiszteletbeli szerkesztőnek kértük fel a FourFourTwo futballmagazin magyar kiadásához, rendszeresen olvasta és véleményezte a cikkeinket, témáinkat. Meghívtuk a Pancho Aréna avatására 2014-ben, amikor Orbán Viktor miniszterelnök megkérte, figyelje az akadémián zajló munkát, és adjon tanácsokat.
Erre nagyon büszke volt, és amíg egészsége engedte, gyakran járt Magyarországon, meg Topolyán, ahol új, magyar identitású futballfellegvár épült a közelmúltban, pompás akadémiával és már a szerb élvonalban szereplő profi csapattal. Zsemberi János tulajdonos tiszteletbeli elnöknek kérte fel, s Árok Ferenc örömmel segített Topolyán is, miközben továbbra is Újvidék belvárosában élt, cikkeket írt a Magyar Szóba, de a felesége elvesztése után egyre fásultabb, szomorúbb volt. A futballban tapasztalható trendek sem dobták fel, amikor felhívtuk a Nemzeti Sporttól egy-egy délszláv témában, nem volt nagy véleménnyel a mai labdarúgásról, sem a szerb fociban tapasztalható tendenciákról. Megjósolta azt is, hogy az erősödő magyar válogatott le fogja győzni a szerbet, a Fradi a Dinamo Zágrábot…
Nagy élményként őrzöm annak az emlékét, amikor hat éve egyszerre volt a Puskás–Suzuki-kupa vendége az azóta sajnos szintén elhunyt Les Murray, aztán a ma már NB I-es Budafok tulajdonosaként ismert, de akkor még a Melbourne Victory társtulajdonosaként jelen lévő Robert Belteky (Bélteky Róbert), no és a mindig jókedvű, csípős megjegyzéseivel nem fukarkodó Árok Ferenc.
Feri Bátyám, nyugodj békében! Nagyon hiányzol, tudásod, emléked megőrizzük.
(Nemzeti Sport / Szöllősi György)
