Arrivabene: Kimi mindig csak panaszkodik

F1

2015. szeptember 21. hétfő, 14:24

Szerző: Strommer Benjamin, Fotó: Ferrari S.p.A

Bár végre újból dobogóra állt, a Ferrari finnje nem volt elégedett szingapúri versenyével. Maurizio Arrivabene megjegyezte: a korábbi F1-es világbajnok már csak ilyen szokott lenni.

Hosszú kihagyás és elveszített lehetőségek – mint a kanadai megpördülés, hungaroringi motorhiba vagy rossz monzai rajt – után Kimi Raikkönen végre megszerezte második 2015-ös dobogóját. A finn pilóta, aki messze elmaradt futamgyőztes csapattársától, Sebastian Vetteltől, azonban a bronzéremmel sem volt igazán elégedett.

„Vegyesek az érzéseim. Boldog vagyok a harmadik hellyel azok után, milyen nehéz volt az elmúlt két nap a fellépő problémáinkkal. De annak fényében csalódást keltő, hogy pénteken tudtuk, egészen jó formában vagyunk” – mondta Raikkönen, aki hozzátette, a versenyen semmit nem tudott kezdeni az előtte álló két pilótával, ami „nem ideális.”

„Kimi mindig csak panaszkodik!” – reagált viccelődve Maurizio Arrivabene, a Ferrari csapatfőnöke. „Nem, problémák egyáltalán nincsenek. Amikor az autó beállítását végzik, a megszokott kommentárjuk különbözik, Seb csendes szokott lenni, Kimi pedig visítozik, semmi különös.”

„Az történt, mint Monzában, ahol Kimi nagyon erős volt. Itt Sebastian volt az. Szereti a pályát, kifejezetten jó rajta, ezért nem akarom a két versenyzőt egymáshoz hasonlítani. A dobogón voltak, ez pedig nekem épp elég” – mondta a csapatvezető, aki bevallotta, nagy megkönnyebbülést jelentett számára a futam vége. „Eléggé aggódtam, és meglehetősen összpontosítottam, ugyanis ha a pole-pozícióban vagy, akkor valamennyire a kötelességed nyerni. Itt ez nem könnyű a biztonsági autók miatt.”

„Először is jó rajtot kell venni, másodszor számolni kell a safety carral, amiből kettő is volt. Ez kissé megjósolhatatlan, amikor pedig ezt érzed, eléggé ideges leszel” – magyarázta Arrivabene, aki módosított a Ferrari szezon előtti célkitűzésén is: télen friss csapatfőnökként két győzelmet jelölt meg, ami merész szándéknak tűnt akkor. „Igazából négyet mondtam, akkor meg miért ne nyerhetnénk meg ötöt?” 

Forrás: www.formula.hu – RSS