Arsenal: ligán belül válthat a mellőzött kapus! – sajtóhír

Az angol sportsajtóban megjelentek szerint az Arsenal mellőzött válogatott kapusa, Aaron Ramsdale már a januári átigazolási időszak alatt klubot válthat, nem meglepő módon a több játéklehetőség reményében.

A 25 esztendős kapuvédő ugyan a legutóbbi fordulóban a Brentford elleni győztes csapat tagja volt, mi több gólt sem kapott a találkozón, mégis hibás következtetés lenne azt gondolni, hogy Ramsdale visszaszerezte volna a helyét a csapatban David Rayától. A spanyol kapus ugyanis csak azért nem védett a Brentford ellen, mert jelenleg kölcsönben hagyta el korábbi klubját az Arsenal kedvéért.

Ramsdale kálváriájáról már külön beszámoltunk mi is, mindezek tudatában pedig egyáltalán nem lenne meglepetés, ha a kapus tovább állna a télen. Kérőkből egészen biztos, hogy nem lesz hiány, sőt! Az angol lapok szerint a bajnoki rivális Wolverhampton Wanderers együttese máris jelezte, hogy szívesen látná a kapust, akár csak fél év erejéig is, egy kölcsönszerződés keretein belül.

A négyszeres angol válogatott kapus nehéz helyzetben van, hiszen játszani szeretne, különösen annak érdekében, hogy beverekedje magát a jövő nyári Európa-bajnokságra készülő angol válogatott keretébe.

Aaron Ramsdale a Brentford elleni találkozót leszámítva csupán a szezon első pár bajnokiján kapott lehetőséget, amikor még David Raya nem volt az “‘ágyúsok” játékosa. A 25 esztendős kapus azóta csupán a Ligakupában kapott lehetőséget, két alkalommal.

fociclub

A Arsenal: ligán belül válthat a mellőzött kapus! – sajtóhír bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.