Asztalitenisz Eb: Három magyar a nők között a 32-ben


Csütörtökön már a főtáblán, a legjobb 64 között küzdöttek a továbbjutásért a férfi és női egyéni csatározásokban a budapesti asztalitenisz Európa-bajnokságon. Póta Georgina, Pergel Szandra és Lovas Petra sikerrel vette az első fordulót, és bejutott a legjobb 32 közé.

A riói olimpikon Póta Georgina (világranglista-34.), a verseny nyolcadik kiemeltje igencsak ránk ijesztett az angolok 18 éves, ázsiai felmenőkkel rendelkező tehetsége, Ho Tin-tin (214.) elleni találkozóján. Az első három szettet elveszítette, és a negyedikben is vesztésre állt 6:5-re. A közönség lelkes biztatása mellett Póta fordított, s végül 4:3-ra megnyerte a találkozót. Pénteken a román Irina Ciobanu (128.) vár rá. A magyar játékos a mérkőzés után elmondta, hogy szereti a kiélezett helyzeteket, de most azért ő is nagyon izgult, és 0:3-as állásnál átfutott rajta, hogy ideje korán búcsúzhat a versenytől.

„Az első két és fél szettben nem éreztem a játékot, meg voltam zavarodva. Délelőtt nem volt ilyen sok néző kint, szerettem volna bizonyítani, és ez görcsössé tett. A harmadik játszma végére belejöttem, ott 10:8-ról vesztettem, ha az megvan, akkor lehet, hogy 4:2-re nyerek” – mondta Póta.

A másik riói olimpikon Lovas Petra (91.) a világranglistán nem jegyzett ukrán Ganna Gaponovával kezdett, ami jó hír volt számára, mivel kifejezetten szeret védekező stílusú játékosok ellen játszani. Ez a mérkőzésen is megmutatkozott, hiszen rendkívül türelmesen játszva sorra gyűjtögette a pontokat, majd a szetteket is, az ukrán gyakorlatilag a játszmanyerés közelébe sem került. Lovas végül simán győzött 4:0-ra. A Szekszárd 36 éves játékosa a következő körben, pénteken a tizenharmadikként rangsorolt román Daniela Monteiro Dodeannal találkozik, aki az 50. a világranglistán.

A selejtezőből csoportgyőztesként főtáblára jutott Pergel Szandra (106.) a lengyelek ötszörös paralimpiai bajnokával, Natalia Partykával (83.) találkozott, akivel nagyon szoros mérkőzést vívott. Négyszer is tíz pont állt a szettet elvesztő játékos neve mellett, de a játszmák végén többnyire a budaörsi Pergel örülhetett, és 4:1-re nyert. A 26. kiemelt búcsúztatása után pénteken, a 32 között nagyon nehéz ellenfél, az ötödikként rangsorolt jorábbi Európa-bajnok holland Li Jie (26.) vár rá.  

Pénteken a három női egyéni versenyzőnk mellett a női párosok nyolcaddöntőjében a Madarász Dóra, Pergel Szandra és a Matilda Ekholm (svéd), Póta Georgina duó, a férfiaknál a Lakatos Tamás, Szudi Ádám kettős révén érdekeltek a magyarok. 21:15-kor már az első bajnokokat is avatják a vegyespárosok küzdelmében. Itt csütörtökön a négyszeres bajnok Karakasevic (szerb), Paskauskiene (litván) duó búcsúztatta az Oláh (finn), Póta kettőst.

(MOB, fotó: Illyés Tibor)

Forrás: www.mob.hu – RSS