Asztalitenisz – Öt egyéni érem Alexandriában

Asztalitenisz – Öt egyéni érem Alexandriában

Kormány Sport

A magyar para-asztaliteniszezők öt érmet szereztek az egyiptomi Alexandriában zajló nemzetközi verseny egyéni küzdelmei során.

Mindhárom női indulónk kategóriájában négy másik játékos nevezett, így körmérkőzések után alakult ki a végső sorrend. A 7-8-as összevont kategóriában Arlóy Zsófia és Tomono Juri is könnyedén legyőzte három másik ellenfelét, így egymás ellen döntöttek az elsőségről. A japán 3:1-re nyert, Arlóy tehát másodikként zárt.

Szvitacs Alexa két győzelem után az orosz Olga Komljeva-Gorskaljevától és a török Neslihan Kavastól kikapott, ezek után a bronzérem jutott neki.

Bicsák Bettina egy győzelemmel és három vereséggel negyedik lett.

A férfiaknál Pálos Péter öt mérkőzésen egyetlen szettet vesztett csak, nem fért kétség a végső győzelméhez.

A 8-as kategóriában szereplő Csonka András és Zborai Gyula egymás ellen játszotta az első meccsét, és előbbi nyert négy szettben. Ezután a cseh és az egyiptomi ellenfelüket mindketten legyőzték, a thaiföldi Phisit Wangphonphathanasiritól pedig kikaptak, így Csonka második, Zborai harmadik lett.

Az 1-2-es kategóriában Oszlánczi Kristóf két vereséget szenvedett a csoportjában, ezzel nem jutott tovább.

Hétfőn és kedden a csapatversennyel folytatódik az egyiptomi torna.

EGYPT PARA OPEN
FÉRFI EGYES, 1-2-ES KATEGÓRIA
A-CSOPORT
Oszlánczi Kristóf–Sastre (spanyol) 0:3
Oszlánczi–el-Rasidi (egyiptomi) 0:3

FÉRFI EGYES, 8-AS KATEGÓRIA
KÖRMÉRKŐZÉS
Csonka András–Zborai Gyula 3:1
Csonka–Spalek (cseh) 3:1
Csonka–el-Szajed (egyiptomi) 3:0
Zborai–Spalek 3:1
Zborai–Wangphonphathanasiri (thaiföldi) 0:3
Csonka–Wangphonphathanasiri 1:3
Zborai–el-Szajed 3:0

FÉRFI EGYES, 11-ES KATEGÓRIA
A-CSOPORT
Pálos Péter–Fan (hongkongi) 3:0
Pálos–Martínez Barreto (venezuelai) 3:0
Pálos–Bahgat Abdallah (egyiptomi) 3:0
ELŐDÖNTŐ
Pálos–Tsoi Ming Fai (hongkongi) 3:1
DÖNTŐ
Pálos–Takemori (japán) 3:0

NŐI EGYES, 7-8-AS KATEGÓRIA
KÖRMÉRKŐZÉS
Arlóy Zsófia–Maraj (marokkói) 3:0
Arlóy–Abdelaziz (egyiptomi) 3:0
Arlóy–el-Srabaszi (egyiptomi) 3:0
Arlóy–Tomono (japán) 1:3

NŐI EGYES, 9-ES KATEGÓRIA
KÖRMÉRKŐZÉS
Szvitacs Alexa–el-Szajed (egyiptomi) 3:0
Szvitacs–Kosztenevics (orosz) 3:2
Szvitacs–Komljeva-Gorskaljeva (orosz) 0:3
Szvitacs–Kavas (török) 1:3

NŐI EGYES, 10-ES KATEGÓRIA
KÖRMÉRKŐZÉS
Bicsák Bettina–Magrabi (egyiptomi) 3:0
Bicsák–Ertis (török) 0:3
Bicsák–Tian (tajvani) 0:3
Bicsák–Lin (tajvani) 0:3

Forrás, fotó: MOATSZ