Budapest januárban Pro Tour-verseny házigazdája lesz, és 2015-ben vagy 2016-ban világbajnokságot is rendezne.
Nagyra törő terveket szövöget Pákh Imre, a Magyar Asztalitenisz Szövetség májusban megválasztott új elnöke, aki szerint új alapokra kell helyezni a sportágat.
Az Egyesült Államokban élő magyar üzletember – a Munkácsy Alapítvány elnöke – keddi sajtótájékoztatóján azt mondta: a szövetség vezetőivel legkésőbb szeptember végéig kidolgoznak egy középtávú koncepciót, amelyben fontos szerepet kap majd az utánpótlás fejlesztése, és az iskolai pingpong újraindítása.
Szeretné megerősíteni a sportág anyagi bázisát, s a változtatások nyomán egy-két éven belül jelentős és látványos javulásra számít. Elhangzott az is, hogy Budapest januárban Pro Tour-verseny házigazdája lesz, és 2015-ben vagy 2016-ban világbajnokságot is rendezne.
A jövő évi londoni olimpiára Póta Georgina és Tóth Krisztina már kvalifikálta magát, Téglás Péter szövetségi kapitány pedig reméli, hogy Lovas Petra – s ezzel együtt a csapat – is kvótát szerez. A férfiak irányító Harczi Zsolt legalább egy indulási jog kiharcolásában bízik
Forrás: www.mob.hu