Átadták a pazar kaposvári uszodát

Átadták a 4,5 milliárd forintból épített új versenyuszodát Kaposváron kedden.

MTI/Varga György

A város szülöttéről, Csík Ferenc olimpiai bajnok úszóról elnevezett, a Virágfürdő mellett álló, részben megújuló energiával működő létesítmény a dél-dunántúli régió legkorszerűbb uszodája. Tízpályás, ötvenméteres medencéje nemzetközi úszó-, szinkronúszó-versenyek, vízilabda-mérkőzések rendezésére is alkalmas.

A beruházás azért vált szükségessé, mert a Virágfürdőt “kinőtte” a somogyi megyeszékhely, ahol több mint nyolcszázan űznek vizes sportokat és évente ezren tanulnak meg úszni.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár az eseményen hangsúlyozta: az uszoda méltó a sport iránt elkötelezett somogyi megyeszékhelyhez és azokhoz, akik birtokba veszik, a beruházás pedig nagyszerű példája a kormány és egy megyei jogú város együttműködésének.

Kiemelte, a létesítmény idén ifjúsági és felnőtt úszó országos bajnokságoknak ad otthont, de a versenysport mellett a szabadidősportot is szolgálja, hogy korosztálytól függetlenül mindenki hódolhasson a vizes sportágaknak.

Kevés egészségesebb sport van az úszásnál, ezért a kormány a Magyar Úszó Szövetséggel célul tűzte ki, hogy minden gyermek megtanuljon úszni – mondta az államtitkár. Hozzátette, ez a cél Kaposváron a kitűnő szakemberekkel könnyedén elérhető, ahogy az is, hogy egyre többen szeressék meg a sportágat. Megjegyezte, lehet, az új uszoda kapuján lép be holnap a jövő bajnoka.

Kaposváron mostantól minden feltétel adott, hogy egy olyan vizes központ jöjjön létre, amelynek sportolói világversenyeken képviselik a várost és Magyarországot – fogalmazott.

Kaposvár, 2019. május 28.
MTI/Varga György

Szita Károly, Kaposvár polgármestere kiemelte, hogy a város a fénykorát éli, a néhai polgármesteréről elnevezett és a Modern városok program helyi forrásait is magába foglaló, mintegy 190 milliárd forintos Németh István programmal az évszázad beruházás-együttesét valósítja meg.

A politikus emlékeztetett rá, hogy egy hónappal ezelőtt adták át a Kaposvár Arénát, s utalva az épülő busztelephelyre, közlekedési központra, a Csiky Gergely Színház felújítására, a várost az M7-es autópályával összekötő 67-es gyorsforgalmi útra, jelezte, hogy “újabb csodáknak lehetünk tanúi” a közlejövőben. “Most építjük azt a várost, amely igazi 21. századi otthona lesz a kaposváriak nagy közösségének” – jelentette ki.

Szita Károly köszönetet mondott Magyarország kormányának, külön Orbán Viktor miniszterelnöknek és Lázár János korábbi miniszternek, fideszes országgyűlési képviselőnek is a Modern városok program támogatásáért.
Lázár János méltatta Szita Károlynak a köz szolgálatában végzett negyedszázados tevékenységét, majd arról szólt, hogy a közösségek jövőjét a települések megtartó ereje határozza meg.

A megtartó erőt két dolog, a bevándorlás és az elvándorlás, a fiatalok elvándorlása szorongatja egész Európában – mondta. Utóbbiról megjegyezte, a magyar kormány szövetségese minden olyan településnek, ahol a megtartó erőt fontosnak tartják, ahol arra tesznek esküt, hogy településüket erősebbé, jobbá, nagyobbá teszik. Erre a kormány büszkén költ az adófizetők pénzéből.

MTI/Varga György

A politikus példaként említette a 67-es gyorsforgalmi utat, amelynek hamarosan átadják egy szakaszát. “Somogyország fővárosa közelebb kerül a világhoz, megközelíthetőbb, jobb hely lesz” – közölte.
Lázár János úgy vélte: ma a politika sokszor szól a küzdelemről, a versenyről, a hangos szóról, az acsarkodásról és kevés figyelmet kapnak azok, akik ország-, város-, közösség- , vagy nemzetépítésben gondolkodnak. “Biztatom önöket, hogy az utóbbi mellett tegyék le a voksukat, álljanak azok mellé, szövetkezzenek azokkal és működjenek együtt azokkal, akik várost, közösséget és országot akarnak építeni – mondta az átadáson megjelent több száz tagú hallgatóságának.
Szavai szerint “rombolásból, ellenállásból soha nem lesz épülő közösség, együttműködésből és összefogásból születhet meg egy új Magyarország és erősödhet Kaposvár”.

Az uszodaátadón részt vett Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke, Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke, Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó és Gelencsér Attila, Kaposvár és környéke fideszes országgyűlési képviselője is.

(MTI-vizipolo.hu)

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS