Átigazolás: változások Tatabányán – Majdnem teljes a csapat jövő szezonbeli kerete

tatabanya201702

Az Euro Kupa-győztes Fradiból igazolt a bányász, de Debrecenből, az UVSE-től, a Honvédtól, sőt Svájcból is érkeztek a csapathoz  – számolt be oldalunknak Zantleitner Tamás vezetőedző. 

tatabanya201702

Fotó: TVSE /facebook

Mint ismeretes, a Tatabánya a májusban véget ért szezonban a 14. helyen végzett a férfi Ob I-ben.

Biztossá vált az is, hogy a csapat cserélődik a szeptemberi idényre. A csapathoz érkezett: Katonás Gergő a Fradiból, Kuncz Tamás Debrecenből, míg Márkus Martin és Szentesi Ádám az UVSE-től. A Honvédtól is sikerült igazolnunk Fazekas Tibort, Kis Tamás pedig Svájcból tér haza – kezdte Zantleitner Tamás oldalunknak, aki a távozókat is sorolta: Garancsy András, Kiss Gyula, Mocsáry Ádám, Dobay Gergő, Salamon Attila és Csongár István távoztak az együttestől, míg Regős Áron helye kérdéses. Az együttesnél pedig maradtak: Szabó Botond, Francsics Dániel, Jászberényi Gábor, Hoppál Gergely, Martin Kolarik, Moravcsik Martin – mondta a vezetőedző, aki azt is elárult nekünk, hogy egy játékos igazolása még folyamatban van.

Elsősorban a két szerb játékosunk segítségével vártunk jobb eredményeket a szezon első felében, de ez nem jött össze sajnos. Utána már kisebb cél lett megfogalmazva, végül az volt a lényeg, hogy stabil maradjon a csapat, és ez sikerült – a következő szezonról pedig így vélekedett: szeretnénk egy kicsit előrébb lépni, és a 12. helyet megcélozni -fejezte be Zantleitner Tamás.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS