Átigazolások: Kalvin Phillips érkezésével hazatérhet a West Ham középpályása! – sajtóhír

Angol és spanyol sajtóértesülések szerint a Real Betis együttese Pablo Fornals játékjogára hajthat rá az átigazolási piac utolsó napjaiban.

A korábbi hatszoros spanyol válogatott játékos több szempontból is lehetséges távozója lehet a West Ham együttesének: Kalvin Phillips érkezésével ha nem is közvetlen poszt-riválist kapott Fornals, de minden bizonnyal hátrébb szorul majd a rangsorban a csapat összeállításánál; ráadásul szerződése a nyáron érvényét veszíti, hosszabbításról pedig nem hallani (…) A 27 esztendős játékos ráadásul a mostani idényre inkább csak csere-ember lett a “kalapácsosoknál”. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a Premier League-ben 15 bajnokin ugyan lehetőséget kapott, de mindössze 419 perc erejéig.

Fornals helyzetét szeretné kihasználni a Betis együttese, amely ‘mentőövet’ dobna a korábbi Villarreal játékosnak.

A hírek szerint maga Fornals igencsak gondolkodóba esett a hazatérését illetően, klubváltása kapcsán az angol sajtó szerint a fő kérdés az, hogy vajon kitölti-e szerződését a West Ham-nél, vagy már most, januárban távozik az angol fővárosból.

A Villarreal-ban nevelkedő, majd onnan 2019-ben a WHU-hoz szerződő Pablo Fornals 203 tétmérkőzésen játszott eddig a West Ham színeiben, 23 gólt és 19 gólpasszt jegyzett, legnagyobb sikerekeként az elmúlt idény végén Európai-konferencialigát nyert a csapattal.

fociclub

A Átigazolások: Kalvin Phillips érkezésével hazatérhet a West Ham középpályása! – sajtóhír bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.