Atlétika – Halász Bence nyerte a kalapácsvetést a Szuperliga-döntőn

Atlétika – Halász Bence nyerte a kalapácsvetést a Szuperliga-döntőn

Kormány Sport

Halász Bence és Krizsán Xénia lett az atlétikai Szuperliga-döntő legjobbja, a jól szereplő olimpiai bajnok Pars Krisztián újabb műtét előtt áll.

Bár a női súlylökés versenyszámában ezúttal nem állt dobókörbe, Márton Anita öt hónapos terhesen is elutazott Szegedről a társaság és a szurkolás miatt a Szuperliga döntőjének második napjára Budapestre. Olimpiai bronzérmes, fedett pályás világbajnok dobóatléta elmondta, még lejár edzésre, de csak annyit edz, amennyi jólesik. Ő és férje jövő év februárra várják kislányukat, akiről elárulta, hogy a Luca nevet fogja kapni.

A férfi kalapácsvetésben a vártnak megfelelően Halász Bence végzett az élen 78.69 méteres dobással, ami hiába érne idén hatodik helyet a világranglistán, a Dobó SE versenyzője láthatóan nem volt maradéktalanul elégedett az eredménnyel, hiszen évek óta a nyolcvan méteres határ lebeg a szeme előtt. Klubtársa, az olimpiai bajnok Pars Krisztián javuló formáját jelzi, hogy megdobta idei legjobbját, 74.89-cel lett a második.

„Éppen kezdenék belelendülni a versenyzésbe, erre most van vége a szezonnak – mondta a 38 éves sportoló a Nemzeti Sportnak. – A mögöttem álló két és fél hónapos munka alapján ez volt várható, hiszen nem tudtam megcsinálni azt az alapozást, amit szerettem volna. Visszahoztam magam egy bizonyos szintre, de van egy technikai problémám, a tavalyi térdfájásom miatt idén a jobb lábamon forogtam, emiatt viszont gondok lettek a jobb térdemmel is, leszakadt a porc, a héten műtik meg. De legkésőbb december elején el tudom kezdeni az alapozást. A vírushelyzet miatt kicsit tesztjellegű volt nekem ez a szezon, de most leülünk az edzőmmel, Németh Zsolttal, és megbeszéljük a folytatást, hogy mire lesz szükségem ahhoz, hogy meglegyen az olimpiára kijutás, és jól szerepeljek Tokióban.”

A férfi 400 gátasok döntőjében Koroknai Máté újra 50 másodperc alá tudott menni, ami azt is jelenti, hogy visszatérése után rövid időn belül már stabilan tudja hozni ezt a szintet. Bátyja, a versenyszámban nyolcszoros országos bajnok Koroknai Tibor kisebb betegség miatt ugyan nem indult, de ő is kilátogatott szurkolni a testvérének, aki 49.91 másodperccel nyerte meg a futamát. A férfi 800 méteres síkfutásban az évet remek formában végigversenyző Vindics Balázs győzött 1:47.40 perccel, így már az idei hat legjobb magyar eredmény fűződik a nevéhez. Világbajnoki döntős gerelyhajítónk, Rivasz-Tóth Norbert ezúttal nem jutott nyolcvan méter fölé, de így is több mint hét méterrel előzte meg a második helyezettet.

A Szuperliga-döntő végén szokás szerint megválasztották a viadal legjobbjait, akik nemzetközi szinten is klasszis atlétáink. A férfiak között a kalapácsvető Halász Bencéé, a nők között pedig a többpróbázó Krizsán Xéniáé lett a megtisztelő cím.

7. SZUPERLIGA-DÖNTŐ, BUDAPEST
Férfiak. 200 m (0.0):   1. Máté Tamás (FTC) 20.90. 800 m:  1. Vindics Balázs (UTE) 1:47.40.  5000 m: 1. Szögi István (SVSE) 14:36.19.  400 m gát: 1. Koroknai Máté (DSC-SI) 49.91   Magas: 1. Jankovics Dániel (MTK Budapest) 208.  Hármas: 1. Pap Kristóf (FTC) 15.12 (0.0). Gerely: 1. Rivasz-Tóth Norbert (Szolnoki MÁV-SE) 77.81. Kalapács:   1. Halász Bence (Dobó SE) 78.69.
Nők. 200 m (0.0): 1. Csóti Jusztina (FTC) 24.10. 800 m: 1. Bartha-Kéri Bianka (SVSW) 2:04.45. 5000 m:  1. Wagner-Gyürkés Viktória (Ikarus BSE) 16:33.62. 400 m gát:  1. Molnár Janka (Budafoki MTE) 57.28.      Hármas: 1. Szűcs Szabina (KARC) 12.75 (0.0).   Rúd:    1. Klekner Hanga (DSC-SI) 392.  Diszkosz:  1. Kerekes Dóra (NYSC) 53.66.  Súly: 1. Veiland Violetta (Maximus SE) 15.86. 10000 m gyaloglás:   1. Kovács Barbara (Békéscsabai AC) 47:49.72. Hárompróba: 1. Krizsán Xénia (MTK Budapest) 2666 pont

Forrás, fotó: NSO/Vincze Szabolcs, origo.hu