Atlétikától tornáig, avagy magyarok Tbilisziben

Nagy napra ébredt nyolcvanegy fiatal magyar sportoló a grúz fővárosban: az esti megnyitó ünnepséggel útjára indul az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál. Nyolc sportágban vagyunk érdekeltek, azokban néztünk körül a rajt előtt.

Munkatársainktól Az EYOF, amint a nevében is benne van, fesztivál. Kicsit persze olimpia is, és amiatt az eredményeit számon, az elért sikereket pedig becsben tartjuk. A nyolc sportág más és más várakozással tekint a versenyekre, de alapvetően a felkészülés fontos állomásának tartja. És nem véletlen, hogy csak egy-két, már szem előtt lévő fiatal esélyeiről is inkább csak jelzést adnak.
Mi azonban biztosak vagyunk abban, hogy amint megkezdődnek a küzdelmek, mindenkit elkap a „gépszíj”, és felforr a levegő.
S akkor az EYOF már inkább „olimpiába” csap át. Túl azon, hogy nyilván kellemes, élményekkel teli fesztivál is lesz.

ATLÉTIKA

Két éve, Utrechtben kiemelkedőt alkotott a sportág, hasonlóra azonban kevés a remény az idén Lengyák György utánpótlás-szakreferens szerint.
Úgy látja, nincsenek az akkor győztes Halász Bencéhez vagy Bácskay Zsófiához hasonlóan kiemelkedő egyéniségek. Noha reménykedik egy-két dobogós helyezésben, a mindig esélyes dobóktól is inkább csak döntős szereplést vár.
Összességében hat-nyolc fináléval már elégedett lenne.

CSELGÁNCS

Az ifjúsági válogatott tagjai erőltetett menet közepén tartanak: az Európa-bajnokság után és a világbajnokság előtt utaznak Grúziába.

A válogatott

A válogatott

„Előzetesen azt gondoltuk, hogy az EYOF mezőnye nem lesz olyan erős, mint az Európa-bajnokságé volt, de a nevezéseket látva nem lett igazunk. Minden ország a legjobbjait küldi. Mi is így. A két érem – ahogyan az Eb-n – benne van a nyolcfős csapatban. Sorsolásfüggő, hogy ki érhet fel a dobogóra. Neveket nem említek, ugyanis nem szeretnék terhet pakolni a versenyzők vállára” – mondja Bíró Norbert ifjúsági keretedző.

KERÉKPÁR

Négyen képviselik Tbilisziben az országúti szakágat.

Dian Ábel

Dian Ábel

A szebbik nemet László Tamara, aki ráadásul abban a szerencsés helyzetben van, hogy a nevelőedzője, Kaló Viktor kíséri a csapatot, aki egyben a példaképe is.
Molnár Gábor biztosan jókedvvel utazik a játékokra, hiszen a kedvenc bringása, Chris Froome megszerezte az összetett első helyet a Tour de France-on. Dian Ábel és Karl Ádám ezzel szemben Peter Sagant favorizálja – elkeseredniük nekik sem kell, hiszen a szlovák a zöld, vagyis a legjobb sprinternek járó trikót szerezte meg.
Mivel az EYOF futama sík terepen zajlik, valószínűleg sprint befutó lesz, amely mindkettejüknek kedvezhet.

 

KÉZILABDA

Sosem jó ómen, ha az utolsó pillanatban válik ki meghatározó játékos a csapatból.

Vágó Attila szövetségi edző

Vágó Attila szövetségi edző

Márpedig az U16-os fiú kézilabda-válogatottal ez történt, hiszen a felkészülés hajrájában eltörött Rosta Miklós hüvelykujja. Az első számú beállós hiánya a védekezésben okoz nagyobb fejtörést Vágó Attila szövetségi edzőnek, a két hármas posztra így csupán három embere maradt.
Elmondta, hogy az első, a Norvégia elleni csoportmeccsre mindent egy lapra feltéve készülnek, mert elengedhetetlen a lendületet adó rajt. A további ellenfelek Dánia és Németország, azaz a sportági erőviszonyokat ismerve kemény feladat vár a srácokra.
Vágó azonban hangsúlyozza, nem a helyezés, hanem az önmagukhoz képesti szereplés a fontos, hiszen az a cél, hogy minél több játékos jusson el a felnőtt pályafutásig.

KOSÁRLABDA

A nemzetközi porondon most debütáló U16-os leányválogatott vesz részt az EYOF-on. A csoportban a franciákkal, az oroszokkal és a lettekkel találkozik a csapat.

U16-os öröm

U16-os öröm

A célkitűzésekről Magyar Gergely szövetségi edző azt mondja:
„Az EYOF elsősorban felkészülés az augusztusi portugáliai Európa-bajnokságra. Mivel a magyar színeket képviseljük, természetesen szeretnénk minél jobban szerepelni. Belépő korosztály a miénk, így nem ismerjük az ellenfeleket. Ezért is jó lehetőség a verseny: feltérképezhetjük a mezőnyt, és felmérhetjük, hol tartunk hozzájuk képest.”

TENISZ

Sok múlik a sorsoláson, no meg azon, hogy az egyéni korosztályos Európa-bajnokságok után egy héttel, a csapat Eb-k előtt milyen mezőny gyűlik össze Tbilisziben.
A magyar színekben Khin Dániel, Vörös Máté, Spéder Eszter és Visontai Tímea indul. Itthon a korosztályukban az élvonalhoz tartoznak, de a nemzetközi mezőnyben is bontogatják szárnyaikat: Khin két hete ünnepelhetett egyéni tornagyőzelmet a szlovák U16-os viadalon, Vörös egyesben, Spéder párosban döntőzött korábban. Visontai tagja volt az U14-es Európa-bajnokságon hatodik helyet szerző magyar csapatnak és zsinórban háromszor nyerte meg a Budapest-bajnokságot.

TORNA

A fiúkat Boncsér Krisztián, Csorvási Soma és Kiss Balázs képviseli Tbilisziben.

A trió (balról): Csorvási, Kiss, Boncsér

A trió (balról): Csorvási, Kiss, Boncsér

Boncsérnak van három erős szere: a talaj, a nyújtó és az ugrás. Ha nem követ el hibát, akár kettőn is döntős lehet. A szakvezetés azt szeretné, hogy a három fiú közül legalább egy bekerüljön az egyéni összetett fináléjába, a csapat pedig a tíz-tizenkettedik hely környékén végezzen.
A lányok elé ugyanazt tűzték ki célként csapatban. Kovács Zsófia egyéni összetettben, felemás korláton és ugrásban is bekerülhet a döntőbe. Jakab Noémitől és Székely Dórától tisztes helytállást várnak.

ÚSZÁS

Először indul kiemelkedő eseményen a korosztályában a hazai medencéből már kimagasló Gyurinovics Fanni és Késely Ajna (címlapfotó: Cser Dániel/músz). A két ígéret tavaly már a dohai rövid pályás világbajnokságon is rajtkőre lépett, de Tbilisziben valódi győzelmi esélyekkel teszi meg ugyanezt.
Hiba lenne azonban csak rájuk figyelni az úszócsapatból, hiszen a szövetségi kapitány, Kiss László által kiugró tehetségnek tartott Barta Márton vagy a Budafóka remek versenyzője, Márton Richárd is vízbe száll.
A hagyományosan erős hazai úszósport idei Grand Slam-terve (minden világversenyen aranyérem) bizonnyal nem bicsaklik meg Grúziában.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS