Augusztus: Kezdődik a Serie A, folytatódik az EL

Augusztus végén rajtol az olasz élvonalbeli bajnokság és a Milan a Crotone otthonába látogat az első fordulóban. Ezen kívül az augusztusi hónapban egy felkészülési meccs, egy bajnoki és két Európa Liga találkozó vár a piros-feketékre.

Vincenzo Montella együttese a következő mérkőzését augusztus 9-én játssza a Real Betis ellen, majd az azt követő héten rendezik az Európa Liga play-off körének odavágóját a FK Shkendija ellen. Az összecsapást a San Siróban rendezik, míg a visszavágót egy héttel később Macedóniában. A két nemzetközi meccs között a Crotone otthonában vendégeskedik a csapat a Serie A nyitányán.

A hivatalos információk szerint a Crotone-Milan bajnokit augusztus 21-én, hétfőn rendezik az Ezio Scida stadionban, azonban elképzelhető, hogy a klub kérvényezni fogja az időpont módosítását egy nappal korábbra az EL miatt.

Végül a Milan hazai pályán a Cagliari ellen zárja az augusztust, amely után válogatott szünet következik.

AUGUSZTUSI MENETREND:

MILAN – REAL BETIS (Felkészülési mérkőzés)
Milan Időpont: 2017.08.09. 20:45 Real Betis
Helyszín: Stadio Angelo Massimino, Catania, Olaszország
MILAN – FK SHKENDIJA (Európa Liga odavágó)
Milan Időpont: 2017.08.17. 20:45 Shkendija
Helyszín: Stadio San Siro, Milánó, Olaszország
CROTONE – MILAN (Serie A)
Crotone Időpont: 2017.08.21. 20:45 Milan
Helyszín: Stadio Ezio Scida, Crotone, Olaszország
FK SHKENDIJA – MILAN (Európa Liga visszavágó)
Shkendija Időpont: 2017.08.24. 20:45 Milan
Helyszín: Telekom Aréna, Szkopje, Macedónia
MILAN – CAGLIARI (Serie A)
Milan Időpont: 2017.08.27. 20:45 Cagliari
Helyszín: Stadio San Siro, Milánó, Olaszország

Forrás: www.acmilan.hu – RSS