Hatalmas magyar csapat utazik a kick-box vb-re

Több mint százfős válogatott képviseli hazánkat az olaszországi Jesolóban sorra kerülő kadet és junior kick-box világbajnokságon, ahol a mieink hat szakágban lépnek tatamira, illetve szállnak ringbe. A nevezés lezárultával elmondható, hogy minden idők legnagyobb utánpótlás vb-jét rendezik szeptember 15. és 23. között: 62 ország közel 1800 versenyzője 2300 kategóriában nevezett.

A részvételi lehetőséget kiharcoló magyar válogatott sportolók (kategóriánként ketten indulhatnak a vb-n) szinte az egész nyarukat a felkészülésre áldozták. A 10-18 éves fiatalok a saját klubjukban elvégzett edzésmunka mellett a Magyar Kick-box Szakszövetség által szervezett központi, szakági válogatott edzőtáborokban is részt vettek.

A kiutazó magyar küldöttség létszámát négy bíró is gyarapítja: Szabó Gábor, Gasparik Róbert, Balázs Jácint és Koczka András lesz tagja a világbajnokságon dolgozó nemzetközi bírói gárdának.

A világbajnokság szeptember 15-én, szombaton nemzetközi sajtótájékoztatóval rajtol. A magyar csapat vasárnap kezdi el mérlegelést. Hétfőn tartják a versenybírók és orvosok eligazítását, a sorsolást, az edzők tájékoztatását és a világszervezet, a WAKO tagországai képviselőinek hagyományos nyitó bankettjét. Szeptember 18-án, kedden a megnyitó ünnepséget követően aztán elkezdődnek a selejtezők. Szerdán és csütörtökön egész nap zajlanak a mérkőzések, majd pénteken kerül sor a döntők első, szombaton pedig a második részére. A világbajnokság a hagyományos búcsúesttel, a Sayonara Party-val zárul – és remélhetőleg a mieink jókedvével.

Az utánpótlás kick-box világbajnokságon induló magyar válogatott:

POINTFIGHTING:

Kadet 1:
Fiúk:
28 kg: Roman  Nikolász (Halker-Királyteam Akadémia), Pántya Márk (Lakótelepi SE Békéscsaba)
32 kg: Bánki Brendon (Lakótelepi SE Békéscsaba)
37 kg: Malatyinszki Bendegúz (Kondorosi Kick-box SE), Bánfi Bence (Lakótelepi SE Békéscsaba)
42 kg: Lévai-Hangyássy Botond (Halker-Királyteam Akadémia)
47 kg: Nagy Bálint (Halker-Királyteam Akadémia), Dénes Dániel
+47 kg: Szák Péter (Lakótelepi SE Békéscsaba), Lázár Erik (Halker-Királyteam Akadémia)
Lányok:
28 kg: Kozmann Mónika (Lakótelepi SE Békéscsaba), Vicsorek Zita (Halker-Királyteam Akadémia)
32 kg: Bárdos Inez (Halker-Királyteam Akadémia), Kis Réka (Halker-Királyteam Akadémia)
37 kg: Koszti Iringó (Újkígyósi SzSE), Petró Lili (Lakótelepi SE Békéscsaba)
42 kg: Pántya Réka (Lakótelepi SE Békéscsaba), Haider Katrin (Halker-Királyteam Akadémia)
47 kg: Németh Laura  (Controll SE Szombathely)
+47 kg: Csüllög Dorina (Lakótelepi SE Békéscsaba), Ancsin Hanna (Újkígyósi SzSE)

Kadet 2:
Fiúk:
42 kg: Hammer Máté (Halker-Királyteam Akadémia), Gergely Balázs (Halker-Királyteam Akadémia)
47 kg: Csiernyik Zsombor (Lakótelepi SE Békéscsaba), Viczián Dániel (Lakótelepi SE Békéscsaba), Solymosi Bence (Halker-Királyteam Akadémia)
52 kg: Laurincz Péter (Lakótelepi SE Békéscsaba), Bálint Martin (Halker-Királyteam Akadémia)
57 kg: Szák Tamás (Lakótelepi SE Békéscsaba), Loós Dominik (Halker-Királyteam Akadémia)
63 kg: Vadi Olivér (Lakótelepi SE Békéscsaba), Erős Patrik (Halker-Királyteam Akadémia)
69 kg: Laczó Tamás (Lakótelepi SE Békéscsaba), Tóth Bence (Skorpió Kick-box SE Szombathely)
+69 kg: Csiernyik Levente (Lakótelepi SE Békéscsaba), Bondár Dávid (Halker-Királyteam Akadémia)
Lányok:
42 kg: Viczián Vivien (Lakótelepi SE Békéscsaba)
46 kg: Leszkó Kitti (Lakótelepi SE Békéscsaba), Gombás Alexandra (Halker-Királyteam Akadémia)
50 kg: Sztraczinszki Petra (Lakótelepi SE Békéscsaba)
55 kg: Trenyik Hanna (Halker-Királyteam Akadémia), Török Karola (Halker-Királyteam Akadémia)
65 kg: Pallag Csenge (Zrínyi Miklós Kick-box Akadémia)
+65 kg: Koszecz Boglárka (Lakótelepi SE Békéscsaba)

Junior:
Fiúk:
57 kg: Cselovszki Patrik (Halker-Királyteam Akadémia)
63 kg: Gergely Bence (Halker-Királyteam Akadémia), Zajácz Bence (Halker-Királyteam Akadémia)
69 kg: Viczián Roland (Lakótelepi SE Békéscsaba), Fésű Lajos (Halker-Királyteam Akadémia)
74 kg: Korpádi Tamás (Halker-Királyteam Akadémia)
79 kg: Bednanics Dominik (4Fight Mosonmagyaróvár)
84 kg: Nagy Zalán (Halker-Királyteam Akadémia), Szász Krisróf (Lakótelepi SE Békéscsaba)
89 kg: Magyar István (Lakótelepi SE Békéscsaba)
94 kg: Legenyei-Pintér Noel (Zrínyi Miklós Kick-box Akadémia)
+94 kg: Turák József (Halker-Királyteam Akadémia), Szentpéteri Bence (Halker-Királyteam Akadémia)
Lányok:  
50 kg: Breznyik Nikolett (Halker-Királyteam Akadémia), Schmidt Zsófia (Esztergomi KBSE)
55 kg: Csorba Anett (Zrínyi Miklós Kick-box Akadémia)
60 kg: Laurincz Boglárka (Lakótelepi SE Békéscsaba)
65 kg: Adler Viktória (Halker-Királyteam Akadémia)
70 kg: Gombás Bernadett (Halker-Királyteam Akadémia)
+70 kg: Simonics Elizabet (Halker-Királyteam Akadémia)

LIGHT-CONTACT:

Kadet 2:
Fiúk:  
42 kg: Nagy Tamás (Rácz Kick-boxing Kaba), Bagi Nimród (Zrínyi Miklós Kick-box Akadémia)
47 kg: Szabó Bence (Lajo-S-port team), Nagy Dávid (Dinamika SE Körmend)
52 kg: Baráth Albert Károly (Esztergomi KBSE), Bálint Martin (Halker-Királyteam Akadémia)
57 kg: Koledics Dávid (Controll SE Szombathely), Száraz Gergő (Halker-Királyteam Akadémia)
63 kg: Erős Patrik (Halker-Királyteam Akadémia), Molisz Zoltán (Lakótelepi SE Békéscsaba)
69 kg: Bali Rajmund (Nyergesújfalu SE), Fésű Lajos (Halker-Királyteam Akadémia)
+69 kg: Németh Péter (Agrobio Classic KBC Szombathely)
Lányok:
42 kg: Pálfalvi Panni (Lajo-S-port team), 2.Tóth Vanessza (Nyergesújfalu SE)
46 kg: Kovács Laura Fanni (Combat „D” SC Szeged), Gombás Alexandra (Halker-Királyteam Akadémia)
50 kg: Szeleczki Lilla (HED-LAND Sportcsarnok SE Mezőberény), Jászai Orsolya (Nyergesújfalu SE)
55 kg: Török Karola (Halker-Királyteam Akadémia), Kámán Regina (Controll SE Szombathely)
60 kg: Nagy Ramóna (Combat „D’ SC Szeged)
65 kg: Pallag Csenge (Zrínyi Miklós Kick-box Akadémia), Mezei Nikolett (Barátság SE.Battonya)
+65 kg: Pataki Klaudia (Combat „D” SC Szeged), Koszecz Boglárka (Lakótelepi SE Békéscsaba)

Junior:
Fiúk:
57 kg: Kiss Csongor (Agrobio Classic SE Szombathely), Didenko Alexander (Nyergesújfalu SE)
63 kg: Laczkovics Botond (Zrínyi Miklós Kick-box Akadémia), Magyar Szabolcs (Esztergomi KBSE)
69 kg: Bolfán Ákos (Controll SE Szombathely)
74 kg: Holzmüller Bence (Agrobio Classic KBC Szombathely), Kajtár Bence
79 kg: Szmolek Emánuel (Controll.SE Szombathely), Bolfán Ádám (Controll SE Szombathely)
84 kg: Szabó-Tóth Dávid (Zrínyi Miklós Kick-box Akadémia), Horvát Erik (Controll.SE Szombathely)
89 kg: Mikos Bendegúz (Controll SE Szombathely), Vígváry Viktor  (Esztergomi KBSE)
94 kg: Legenyei- Pintér Noel (Zrínyi Miklós Kick-box Akadémia)
+94 kg: Szentpéteri Bence (Halker-Királyteam Akadémia), Turák József (Halker-Királyteam Akadémia)
Lányok:
50 kg: Horváth Luca (Nyergesújfalu SE), Schmidt Zsófia (Esztergomi KBSE)
55 kg: Csorba Anett (Zrínyi Miklós Kick-box Akadémia), Zsilák Viktória (Lakótelepi SE Békéscsaba)
60 kg: Kolozsvári Kinga (Szigetszentmiklós-Tököl SE), Takács Viktória (Controll SE Szombathely)
65 kg: Fülöp Eszter (Harcklub HRSE), Adler Viktória (Halker-Királyteam Akadémia)
70 kg: Halász Enikő (HED-LAND Sportcsarnok.SE Mezőberény)
+70 kg: Osváth Dóra (Budapest Fighters)

KICK-LIGHT:

Kadet 2:
Fiúk:
42 kg: Erdei Benjámin (Rácz Kick-boxing Kaba), Bagi Nimród (Zrínyi Miklós Kick-box Akadémia)
47 kg: Szabó Bence (Lajo-S-port team), Nagy Dávid (Dinamika SE Körmend)
52 kg: Baráth Albert Károly (Esztergomi KBSE), Bálint Martin (Halker-Királyteam Akadémia)
57 kg: Koledics Dávid (Controll SE Szombathely), Száraz Gergő (Halker-Királyteam Akadémia)
63 kg: Szikora Levente (Halker-Királyteam Akadémia), Erős Patrik (Halker-Királyteam Akadémia)
69 kg: Bali Rajmund (Nyergesújfalu SE)
+69 kg: Németh Péter (Agrobio Classic KBC Szombathely)
Lányok:
42 kg: Pálfalvi Panni (Lajo-S-port team), Tóth Vanessza (Nyergesújfalu SE)
46 kg: Gombás Alexandra (Halker-Királyteam), Kovács Laura Fanni (Combat „D” SC Szeged)
50 kg: Szeleczki Lilla (HED-LAND Sportcsarnok SE Mezőberény), Jászai Orsolya (Nyergesújfalu SE)
55 kg: Török Karola (Halker-Királyteam Akadémia ), Kámán Regina (Controll SE Szombathely)
60 kg: Nagy Ramóna (Combat „D’ SC Szeged)
65 kg: Pallag Csenge (Zrínyi Miklós Kick-box Akadémia), Mezei Nikolett (Barátság SE.Battonya)
+65 kg: Pataki Klaudia (Combat „D” SC Szeged)

Junior:
Fiúk:
57 kg: Didenko Alexander (Nyergesújfalu SE), Kiss Csongor (Agrobio Classic SE Szombathely)
63 kg: Nagy Máté (Fontana SE Debrecen), Laczkovics Botond (Zrínyi Miklós Kick-box Akadémia)
69 kg: Debre Bence (Zrínyi Miklós Kick-box Akadémia), Bolfán Ákos (Controll SE Szombathely)
74 kg: Holzmüller Bence (Agrobio Classic KBC Szombathely)
79 kg: Bolfán Ádám (Controll SE Szombathely), Szmolek Emánuel (Controll.SE Szombathely)
84 kg: Vörös Flórián (Budapest Fighters), Szabó-Tóth Dávid (Zrínyi Miklós Kick-box Akadémia)
89 kg: Mikos Bendegúz (Controll SE Szombathely), Vígváry Viktor  (Esztergomi KBSE)
94 kg: Legenyei- Pintér Noel (Zrínyi Miklós Kick-box Akadémia)
+94 kg: Szentpéteri Bence (Halker-Királyteam Akadémia), 2.Turák József (Halker-Királyteam Akadémia)
Lányok:
50 kg: Horváth Luca (Nyergesújfalu SE), Schmidt Zsófia (Esztergomi KBSE)
55 kg: Zsilák Viktória (Lakótelepi SE Békéscsaba), Csorba Anett (Zrínyi Miklós Kick-box Akadémia)
60 kg: Kolozsvári Kinga (Szigetszentmiklós-Tököl SE), Takács Viktória (Controll SE Szombathely)
65 kg: Kürti Bonita (Lakótelepi SE Békéscsaba), Fülöp Eszter (Harcklub HRSE)
70 kg: Halász Enikő (HED-LAND Sportcsarnok.SE Mezőberény)
+70 kg: Simonics Elizabet (Halker-Királyteam Akadémia), Osváth Dóra (Budapest Fighters)

LOW-KICK:

Junior 1:
Fiúk:
48 kg: Györe Bendegúz (Black&Gold Angels Kick-box Klub Veresegyház)
+81 kg. Borbás Csaba (PTE PEAC RFC SE Pécs)

Junior 2:
Fiúk:
57 kg: Mester Ádám (PTE PEAC RFC SE Pécs)

K-1:

Junior 1:
Fiúk:
63,5 kg: Rehák Márk ( RE-GYM)
71 kg: Varga Kristóf (RE-GYM)
75 kg: Flack Márk (Lakótelepi SE Békéscsaba)
+81 kg: Ladover Bálint (PTE PEAC RFC SE Pécs)

Junior 2:
Fiúk:
63,5 kg: 1.Ádám Sándor (TVSE), Kunya Noel (Black&Gold Angels Kick-box Klub Veresegyház)
71 kg: Laska Bence  (RE-GYM)

ZENÉS FORMAGYAKORLAT:

Kadet 2:
Fiúk:
Nagy Bálint Attila (Black&Gold Angels Kick-box Klub Veresegyház)

Kadet 1:
Lányok:
Tar Petra (Black&Gold Angels Kick-box Klub Veresegyház)
Gergely Enikő (Black&Gold Angels Kick-box Klub Veresegyház)
Müncz Kata (Black&Gold Angels Kick-box Klub Veresegyház)
Kuska Natália (Black&Gold Angels Kick-box Klub Veresegyház)

Read More

Átigazolás: Comóban kötött ki a Honvéd pólósa

honved01Játszott Debrecenben, Pécsen a legutóbbi két szezont a Honvédban töltötte Tóth Péter, aki légiósnak állt.  Az olasz bajnokság másodosztályában is lesz magyar játékos a következő idényben, hiszen Tóth Péter a Comóhoz szerződött. A 26 éves játékos az elmúlt két idényt a Honvédnél töltötte, de játszott a Szolnokon, Pécsett és Debrecenben is.

Read More

Faluhelyi Ádám és Olivia hibátlan, JB Koronaőr és Jármy Vince a VB döntőjében

Jármy Vince és JB Koronaőr már biztosan ott lesz a döntőben Lanakenben, a Fiatal Lovak Világbajnokságán a hétéves lovak mezőnyében. Faluhelyi Ádám és Olivia egy elegáns hibátlannal zárta a második versenynapot.

Jármy Vince és JB Koronaőr a pálya elején ugyan hibázott pénteken a Fiatal Lovak Világbajnokságán, de négy hibapontos teljesítményük és csütörtöki hibátlan szereplésük elég volt ahhoz, hogy bekerüljenek a kategória döntőjébe.

https://www.youtube.com/watch?time_continue=9&v=hKqdrKpTyh4

Faluhelyi Ádám és Olivia a pénteki versenynapon hibátlanul teljesítették a pályát, de peches csütörtöki szereplésük után ez sajnos nem volt elég a döntőbe jutáshoz.

Olivia2-kiemelt

A Fiatal Lovak Világbajnokságán idén 49 ország 789 lova mutatkozik be. Hazánkból négy lovas öt fiatal lóval érkezett a helyszínre: Faluhelyi Ádám Oliviát és Verduchát lovagolja, Jármy Vince JB KoronaőrLehotai Máté Lican, Técsy Attila pedig Cirado nevű lovát hozta a Világbajnokságra.

Fotó: Sportfot

Forrás: RiderLine

Read More

Világkupa: meglepetés az ausztrálok meccsén

Aaron-Younger-AUSNem érvényesült a papírforma a világkupán. A magyarok győzelme után a németek és a szerbek is könnyedén vették az akadályt a vk negyeddöntőjében, ám az ausztrálok meglepetésre legyőzték a horvátokat, így ma az elődöntőben magyar-szerb és német-ausztrál meccseket rendeznek. A Világkupa negyeddöntőjében: Magyarország-Egyesült Államok 10-8 (5-2, 1-1, 3-3, 1-2) Ausztrália-Horvátország 9-8 (1-1, 4-4, 2-2, 2-1) Németország-Dél-Afrika […]

Read More

brutálATOM – Szöges cipő kizárva

Brutális versenyre készülnek Pakson! Szombaton lesz ugyanis a 6. brutálATOM viadal. A terepakadályfutó-versenyen a 8+ kilométeres távon országos bajnokságot rendeznek – tudtuk meg Scheffer István főszervezőtől.

„Egyre népszerűbb a versenyünk, amelynek külön rangot ad az, hogy az egyik távon országos bajnoki futamot is rendezünk. Ráadásul itt már a nemzetközi szövetség döntése értelmében világversenyekre kvalifikáló pontokat is lehet szerezni.” – nyilatkozta pályaépítés közben Scheffer István.

„Aki rajthoz áll valamelyik távon, vizes, sáros, poros, valamint embertpróbáló akadályokra számíthat, és arra, hogy nem húzhat szöges cipőt” – áll a szervezők közleményében.

A terepakadályfutásról

Az Obstacle Course Racing (OCR) olyan sport, amelyben a versenyzőnek futás közben akadályokat kell leküzdeniük. Az akadályok lehetnek különböző építettek és természetesek. A futóversenyeken gyakran összekeverik a nyomvonalakon lévő akadályokat, törekedve arra, hogy a futásból kialakult sebességet és lendületet megtörjék. Az épített vagy természeti akadályok a versenyző szellemi és fizikai képességét kifejezetten megterheli. Az akadályok magukban foglalják az akadályok mászását, nehéz tárgyak mozgatását, saját testsúly mozgatását, és a vizes akadály leküzdését.

Read More

Elődöntőben férfi válogatottunk a világkupán!

magyarusavilágkupa01Az Egyesült Államok ellen két góllal győzött a Märcz-csapat, így holnap már a fináléért játszik. Úgy kezdtünk mint tegnap, hiszen az első negyed hajrája előtt már vezettünk 4-0-ra. Aztán jöttek az amerikai gólok Cupidotól, így az etap végére 5-2 állt az eredményjelzőn. A második nyolc percben Irving révén már csak kettő volt közte, de ekkor […]

Read More

III. Aligátor Kupa: A Honvéd és a Pécs remekelt

Szivosmartonhonved201701Megkezdődött a szombathelyi felkészülési torna, ahol a Honvéd és a Pécs erőnyerőnek bizonyult. A Honvéd nyolc gólal volt jobb a nyitányon a házigazda Szombathelynél, még a Pécs hárommal verte az UVSE együttesét. Este folytatódik a kétnapos esemény. A III. Aligátor Kupa programja: (Szombathely, szeptember 14., 15.) Péntek.: Racionet Honvéd-AVUS  16-8 (2-3, 4-0, 5-2, 5-3 ) Pécs-UVSE […]

Read More

Faragó: Minden magyar válogatott edzőkollégának ilyen negyeddöntőt kívánok

farago02Az álomnegyeddöntő után, üzent a legenda kollégáinak. Mint ismeretes 20-0-ra győzött női válogatottunk a franciák ellen az U19-es Eb-n. A mérkőzés után, Faragó Tamás értékelt: „Minden magyar válogatott edzőkollégának ilyen negyeddöntőt kívánok! Miután egy világversenyen ez a vízválasztó, az első és a nyolcadik hely között ugyanis óriási a különbség, általában itt van a legnagyobb küzdelem […]

Read More

A félig vak csodaló a vb-re megy!

A pej mén már a tavalyi göteborgi Eb-n bemutatkozott világversenyen, akkor Krucsó Szabolccsal a nyergében a legjobb magyarként végeztek, bejutottak a TOP 50-be és végül a 43. helyen zártak.

Chacco Blue II bal szemére vak, ezért Németországban, ahol tenyésztették, gyakorlatilag „leselejtezték” , szinte a vágóhídról vásárolták meg, végül egy magyar üzletember, Kórusz Attila tulajdonába került és azóta sikert sikerre halmoz. Tavaly megnyerte, idén pedig bronzérmet szerzett Krucsó Szabolcs Chacco Blue II nyergében a díjugrató magyar bajnokságon, de ez a verseny most felkészülés volt az amerikai világbajnokságra.

A világversenyt szeptember 19. és 23. között rendezik meg az Egyesült Államokban, Tryonban.

„Sokkal tapasztaltabbak vagyunk. Elég sok felkészítő versenyen szerepeltünk, és fejlődünk. Remélem a vb-n sikerül hibátlant lovagolnom. Ere megvan minden esély, mert a felkészülés során sem a lovat, sem engem nem hátráltatott sérülés” – nyilatkozta Krucsó Szabolcs.

Chacco Blue II közben már úton is van. „A lovat vasárnap este kamionnal indítottuk útnak, egy napos németországi pihenő után, végül Belgiumban tették repülőre. Külön logisztika kell ilyenkor azért, hogy a versenyre felkészült állat utazása semmilyen nehézségbe se ütközzön” – mondta Kórusz Attila.

Read More

Díjugratás országszerte

Számtalan esemény vár a díjugrató sportunkra a hosszú hétvégén. Péntektől a kecskeméti Airvent lovasklubban ismét háromnapos országos díjugrató minősítő versenyt rendeznek, melyet a RiderLine Online Tv élőben közvetít.

riderlinelogo1

Három hónapos szünet után, Ócsán díjugrató rajtengedélyvizsgát rendeznek, míg Vas- és Veszprém-megye Ajkán, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Nyírbátorban megyei döntőt rendez.

A GYEPOSZ Tápiószentmártonban és a Magyar Póni Klub Szövetsége Balatnvilágoson rendezi éves fináléját.

Vasűrnap a tizenegyedik Nemzeti Vágtán a díjugratás ismét helyet kap a Hősök Terén.

Információk: www.vagta.hu

 vagtalogo400

Read More

Világkupa: Megvan a magyar válogatott ellenfele

Budapest, 2017. július 25.
Märcz Tamás szövetségi kapitány a férfi vízilabdatorna negyeddöntõjében játszott Magyarország - Oroszország mérkõzésen a 17. vizes világbajnokságon a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2017. július 25-én.
MTI Fotó: Koszticsák SzilárdKörbeverés után kialakult a negyeddöntő párosítása a berlini világkupán.  Érdekes módon alakult a csütörtöki nap a világkupán, hiszen a németek kikaptak az ausztráloktól egy góllal, így körbeverés alakult ki a csoportunkban. Ez azt is jelenti, hogy a magyar válogatott a második helyen végzett és az Egyesült Államokkal játszik ma 16 órától. A Világkupa csoportjainak végeredménye:  […]

Read More

Világkupa: Magabiztos győzelem Japán ellen

Barcelona, 2018. július 26.
Zalánki Gergõ a barcelonai vízilabda Európa-bajnokság férfi tornáján, az 5-8. helyért játszott Magyarország - Montenegró mérkõzésen 2018. július 26-án. A magyar válogatott 7-6-ra kikapott, így a hetedik helyért játszhat.
MTI Fotó: Illyés TiborSzép játékkal vertük Japánt a csoport zárómeccsén. A németek elleni fiaskó valamint az ausztrálokkal szembeni győzelem után, jöhetett a csoport zárómeccse. Jól kezdtünk, hiszen az első negyedben Bátori vezérletével 8-3-ra vezettünk. A második nyolc percben tartottuk a különbséget, bár többször volt közte három, de a hajrára kanyarodva Manhercz majd Pásztor góljaival már 11-5 volt az […]

Read More