
Milan-Chievo: Conti visszatért, Romagnoli kimaradt
A Milan vasárnap délután a Chievo együttesét fogadja a Serie A-ban.
A Milan vasárnap délután a Chievo együttesét fogadja a Serie A-ban.
Jelen pillanatban öt pont a különbség a tabellán az Inter és a Milan között.
Egyetlen góllal győzött az angyalföldi együttes a középszakasz 5. fordulójának nyitányán a Tatabánya ellen. Fotó: vasassc.hu Fordulatos meccsen győzött a Vasas a Tatabánya ellen. Az első negyed 2-2-es állása után, a hazaiak elhúztak 2-0-ra, Szabó és Katonás révén két góllal ment a bányász a nagyszünetben. A fordulás után pedig Földi László együttes lendült bele a […]
Bachrathy Kornél elmondta, hogy egy kicsit meglepte őket a kettéválás az Eagles-zel, de szerinte jól tudták pótolni a távozókat. Sokáig uralta a Divízió I-et a DAK Acél Dunaújváros Gorillaz, mígnem 2016-ban végül a vezetés úgy döntött, hogy elindul a legmagasabb …
Az olasz sportigazgató beszélt a kupabúcsúról, a videóbíróról és Donnarummáról is.
A klub vezetősége hosszabb távon tervez a 40 éves olasz szakemberrel.
A szívproblémák után, akár olyannyira felépülhet, hogy újra játszhat a horvát olimpiai- és világbajnok játékos. Mint ismeretes, a 27 éves Sandro Sukno szívproblémákkal küszködik. A játékost március 13-án, Clevelandban megoperálták – adta hírül a hvs.hu, a horvát szövetség hivatalos oldala. A beavatkozás után, az orvosok reménykednek benne, hogy akár újra játszhat – áll a közleményben. […]
Kihirdette a szerb válogatott kapitánya keretét a montenegróiak elleni fontos meccsre. A szerb válogatott március 20-án Montenegró ellen játszik világliga mérkőzést. A csoport “odavágóján” 7-4-re nyert Szavics együttese, most idegenben kellene begyűjteni a három egységet. A mérkőzés közeledtével, Savics kihirdette csapatát. Figyelemre méltó, hogy a szerb kapitány is próbágatja a jövő csapatát, így kerülhetett be […]
Hétvégi fordulóval jelentkezik a középszakasz. Íme, a program A felsőházban a BVSC és az OSC találkozója nyitja a sort. A csapatok között 11 pont van, de ha a hazaiak olyan játékkal rukkolnak elő, mint a Miskolcon lehet esélyük az újbudaiak ellen. A címvédő Szolnok a Hovédhot látogat, még az Eger Debrecenben vendégeskedik. A Fradinak lehet […]
Három héttel a téli olimpia után ismét jégre léptek rövidpályás gyorskorcsolyázóink, ezúttal a montreali világbajnokságon. Az első versenynapon a három egyéni távot, az 1500, az 500 és az 1000 méteres szám selejtezőit és előfutamait rendezték.
Az olasz edző mellett Bonucci és Calhanoglu is nyilatkozott.
Tokaji Ferenc vezetőedző elmondta, hogy a tavalyi keret nem változott sokat, és bízik játékosaiban, hogy megszorongatják majd az ellenfeleiket. Sokak meglepetésére talán, a Divízió I. mezőnyében találkozhatunk idén a Budapest Eagles 2-vel is. A fővárosi alakulat tavaly még a harmadosztályban …
Nagy az esély rá, hogy az egykori magyar válogatott, már a nyártól a német kaput védje. Már többször szó volt róla, hogy Baksa László esetleg a német válogatottban bemutatkozhat. Most azonban ez kézzel fogható közelségbe került. A delmagyar.hu-nak így fogalmazott: Egy ideje húzódik az állampolgárságom ügye, ha tisztázódik a helyzet, a német csapatba kaphatok meghívót. Ez lehet […]
Kihirdette női válogatottunk kapitánya a pontvedrai csapatát. Mint ismeretes, női válogatottunk március 22. és 24. között az Európa Kupa hatos döntőjére hivatalos. Bíró Attila elmondta, „Három mérkőzésre készülünk! Az UVSE és a Dunaújváros szombaton Olaszországban játszik Euroliga-negyeddöntő visszavágót, nem lesz egyszerű dolguk, de legyen példa előttük a Sopron női kosárlabda-csapatának Final Fourba jutása!” – közölte […]
Európa legjobb csapatai lesznek jelen március végén Olaszországban, köztük a magyar is. Íme, a program. Öt válogatott fog megküzdeni március végén Olaszországban. Mint a wpdworld.com kiemeli, a legjobb utánpótlás csapatok lesznek jelen majd Pozzuoliban. Mint ismeretes, a LEN a közel jövőben az U15-ös válogatotaknak is kontinenstornát rendez majd. A torna pedig remek esemény lehet, hogy megtárgyalják […]
Újabb elismerést vehetett át egykori klasszisunk. Gergely István a Honvéd ügyvezető elnöke, március 15-én a Honvédelemért Kitüntető cím II. fokozatát kapta Dr. Simicskó István honvédelmi minisztertől. „Köszönöm ezt a megtisztelő kitüntetést. Köszönettel tartozom Dr. Simicskó István honvédelmi miniszter úrnak és minden Honvédos kollégámnak. Hisz ez az elismerés egyben minden Honvédosnak 💪 szól, mert már az […]
A többszörös olimpikon műkorcsolyázó Engi Klára lett a Magyar Országos Korcsolyázószövetség (MOKSZ) nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatója, dr. Vardanjan Gurgen pedig a pontozásos ágazat sportigazgatói tisztségét tölti be.
Ma este 21:05-kor rendezik az Arsenal-Milan meccset.