Ismét Nemzetközi Kupában a Cowbells

A Budapest Cowbells idén is nekivág a CEFL küzdelmeinek. Ellenfeleik a Keleti csoportban ezúttal is Szerbia elit csapatai. Nyugati csoport: Triangle Razorbacks (Dánia), Wroclaw Panthers (Lengyelország), Swarco Raiders (Ausztria) Keleti csoport: Vukovi Beograd (Szerbia), Kragujevac Wild Boars (Szerbia), Budapest Cowbells …

Read more

Read More

Úszás: pályázni lehet a MÚSZ főtitkári pozíciójára

musz01A Magyar Úszószövetség pályázati kiírás útján kívánja betölteni a megüresedett főtitkári pozíciót. A Magyar Úszószövetség újonnan megválasztott elnöke, dr. Bienerth Gusztáv a szerdai elnökségi ülést követően bejelentette, Szántó Éva lemondását követően pályázat útján kívánják betölteni a főtitkári pozíciót. A MÚSZ elnöksége az előterjesztést jóváhagyta, a pályázati kiírás pedig el is készült – olvasható a szövetség […]

Read More

A második Buda Open következik

 Jön a II. Buda Open! A rangos nemzetközi táncversenyt április 29-én és 30-án rendezik meg Budaörsön. A verseny tavaly debütált nagy sikerrel, akkor az összes kategóriában közel 400 páros vett részt. A szervezők célja, hogy a tavalyihoz hasonló mezőny szórakoztassa a városi sportcsarnok közönségét Budaörsön.

 

Összeállt a pontozók listája, a két nap alatt 15 országból érkeznek a zsűri tagjai. A nevezést is megnyitottuk, már egy-két magyar páros regisztrált is, de van nevezés például Norvégiából is. A jegyárusítás februárban indul” – mondta Szedlay Gyöngyi a verseny egyik főszervezője a Buda Open sajtócsapatának.

A szervezők információi szerint a Buda Openre ellátogatnak más sportágak kiválóságai is. „Idén Világjátékokat rendeznek, amely a nem olimpiai sportágak – így többek között a táncsport – seregszemléje. A terveink szerint a Buda Openen több nem olimpiai sportág versenyzője is ott lesz nézőként, ezzel mi is szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy minél többen szurkoljanak a magyaroknak a Világjátékokon, de természetesen az ötkarikás sportágak kiválóságaival is találkozhatnak a nézők, no meg sok-sok fantasztikus táncossal ” – hangsúlyozta Sándor Zoltán, a szervező bizottság vezetője.

 

Read More

Edzésben a leány ifi válogatott – Íme, a meghívottak névsora

vizilabda altalanos02Faragó Tamás edzést vezényel az ifi válogatottunk számára február 1-jén.  21 főt hívott meg Faragó Tamás az ifi válogatott összetartására, amely február 1-jén lesz majd a Hajósban. A meghívottak névsora: Kapusok: Magyari Alda (POLO SC), Pápai Barbara (UVSE), Rompos Dóra (Dunaújváros) Mezőnyjátékosok: Muzsnay Fanni – (POLO SC), Ármai Zita – (POLO SC), Petőváry Luca (POLO […]

Read More

Vívók és kézilabdázók vették át a riói olimpia évének utolsó A hónap műhelye-díját

A Törekvés SE vívói és a balatonfüredi kézuilabdázók kiváló decemberi eredményeiknek köszönhetően átvették pénteken a MOB székházában A hónap műhelye díjat és az azzal járó félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt. Az úszó Keszthelyi Kiscápák a Közönségdíjjal és százezer forintos utalvánnyal gyarapodtak.

Read More

Átigazolás: erősített Vasas

RobinLindhout01Az angyalföldi gárdánál is változások vannak, egy válogatott bombázóval erősített Földi László együttese. Lassan megnyílik az átigazolási piac a férfi Ob I-ben, a február 7-től kezdődő időszakban lehetőségük van a csapatoknak megerősíteni keretüket, a Szentes ezt már biztosan megteszi, most a Vasas jelentette be, hogy a tavaszi szezonra egy játékossal bővíti sorait. “Legutóbbi klubom, a Panathinaikosz […]

Read More

Átigazolás: erősített a Vasas

RobinLindhout01Az angyalföldi gárdánál is változások vannak, egy válogatott bombázóval erősített Földi László együttese. Lassan megnyílik az átigazolási piac a férfi Ob I-ben, a február 7-től kezdődő időszakban lehetőségük van a csapatoknak megerősíteni keretüket, a Szentes ezt már biztosan megteszi, most a Vasas jelentette be, hogy a tavaszi szezonra egy játékossal bővíti sorait. “Legutóbbi klubom, a Panathinaikosz […]

Read More

Női Ob I: Biros Péternek már a második győzelme is megvan edzőként

zf-eger-eke-1-1Jól megy az Egernek, Biros Péterrel a kispadon már zsinórban a második sikerüket érték el az egriek.  A női Ob I középszakaszának alsóházában azon belül a harmadik fordulóban idegenben a Tatabányát győzték le az egriek. Biros Péter-lányai öt góllal múlták felül a bányászt. A legeredményesebb a vendégeknél Parkes Rebecca volt, a maga négy góljával. A […]

Read More

Úszás: jobban kíván támaszkodni az edzőkre az új kapitány

uszasSós Csaba a korábbiaknál jobban kíván támaszkodni edzőkollégáira, a legfontosabbnak pedig azt tartja, hogy a magyar úszósportban nyugodjanak meg a kedélyek. Az úszók frissen kinevezett kapitánya az M4Sport Sportreggeli című csütörtöki műsorában azt mondta, korábban, már Gyárfás Tamás elnöksége alatt, Kiss László távozásakor is felmerült a neve a kapitány posztra. “Akkor megkérdeztem tőle, hogy kivel […]

Read More
XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.