A klub hosszú távra tervez Vincenzo Montellával
Állítólag Vincenzo Montella szívesen szerződést hosszabbítana a Milannal és a klub vezetőségének nincsenek ellenvetései ezzel…
Állítólag Vincenzo Montella szívesen szerződést hosszabbítana a Milannal és a klub vezetőségének nincsenek ellenvetései ezzel…
A négy pályázó közül Dónusz Évát választotta meg utánpótlás-kapitánynak a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöksége. A négyes hajó tagjaként Barcelonában olimpiai bajnok korábbi sportoló az immár felnőtt-kapitány Hüttner Csabát követi a poszton. MKKSZ/UP-info • Négyen adták be pályázatukat a másodszorra meghirdetett … Bővebben
Műteni kellett, így hetekre kiesett a Jug Dubrovnik és a horvát válogatott klasszisa. Az elmúlt héten a horvát válogatott a Eindhovenbe járt, ahol a Világliga második fordulójában a hollandokkal küzdött meg. A mérkőzésen végül sima vendég siker született, ám Xavi Garcia megsérült. Az ex-spanyol válogatott, de nyáron már a riói olimpián a horvát csapatban szereplő játékosnak […]
Tatabányán, a Kortárs Galériában mutatták be dr. Szilvási Csaba: Barangolás a labdarúgás szókincstárában című művét. A kötet nyelvészeti szempontból közelíti meg a futballt, többek között az edzők, a játékosok, az újságírók által használt szakzsargont, kifejezéseket, szlenget is elemzi. Az elkészült könyv több mint három esztendős gyűjtőmunka eredménye.
A kisebb néha jobb alapon a német másodosztályban szereplő 1860 München akadémiájáról igyekszik eljutni a felnőtt futballba Takács Kevin. A 14 éves középpályásra korosztálya egyik kiemelkedő ígéreteként tekintenek klubjában, s az ősszel a magyar U15-ös válogatottban is bemutatkozott. Most azonban … Bővebben
Remekül kezdődött a 2017-es év a magyar jégkorongban. A leány U18-as válogatott negyedik helyen végzett a divízió I/A csoportos világbajnokságon. STJ • A budapesti torna tapasztalatairól kérdeztük Kolbenheyer Zsuzsannát, a Magyar- és a Nemzetközi Jégkorong Szövetség elnökségének tagját. – Erre … Bővebben
A várakozások szerint a csütörtöki kupameccshez hasonlóan ezúttal is Suso és Giacomo Bonaventura lesz a…
Torinóban rendezték a 2016–2017-es szezon rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokságát, amelyen a magyar válogatott egy arany- és öt ezüstérmet nyert.
Január 14-én, szombaton búcsúztatták el a decemberben elhunyt Lukács Sándort, a Honvéd örökös bajnokát.
Honlapunkon rendszerint azokról a fiatal sportolókról írunk, akik kiemelkedően teljesítenek saját sportágukban, és szép reményekkel kecsegtet a felnőtt pályafutásuk is. Azokról a társaikról kevesebb szó esik, akik kevésbé tehetségesek, és nem vár rájuk fényes karrier választott sportágukban. De vajon tisztában … Bővebben
Az Olasz kupa nyolcaddöntőjében a Milan legyőzte a Torinót, ma este pedig a bajnokságban feszül…
Budapesten július 30-án zárul a vizes világbajnokság, alig három nappal később pedig már újfent jelenésük lesz a legjobb és leginkább vállalkozó kedvű úszóknak: augusztus 2-án és 3-án rendezik ugyanis a 2017-es rövidpályás világkupa nyitóversenyét. A normálmedencés magyarországi vb után ráadásul fele akkora, 25 méteres medencében indul a pénzdíjas széria, amelynek első állomása Moszkva lesz. Már […]
Michael Bodegas után, egy újabb játékost csábított el az olasz válogatott. Még nyáron írtuk, hogy komolyan foglalkoztatja az olasz szövetséget Gonzalo Echenique (26) honosítása. Nos, most a La Gazzetta dello Sport kész tényként közli, hogy már a papírmunkát intézik a játékos honosításítása ügyében. A vízilabda Messije – még a Barceloneta együttesében játszott, mikor elnevezték így […]
Mario Pasalic augusztusban váratlanul csatlakozott a Milanhoz, miután a Premier League-ben szereplő Chelsea-ben nem volt…
A leány-párbajtőrcsapat aranya és a szintén párbajtőröző Cséri Soma bronza után újabb két harmadik hellyel gazdagodtak a magyar versenyzők az európai kadetkörverseny pozsonyi állomásán. UP-infó • A fiú-párbajtőrcsapat Csere Bence, Hosszú Dániel, Nagy Marcell, Szakmáry Nándor összeállításban lépett pástra Pozsonyban, … Bővebben
Az elmúlt év decemberében hozták létre a Magyar Lovassport Szövetség Olimpiai Felkészülést Koordináló Bizottságát. Az ötfős grémium Kiskunhalas közelében, a Pirtó Lovasfogadóban tartotta meg január 7-én az alakuló, egyben munkaértekezletét. A találkozón már felvázoltak egy tervezetet, amely alapján a következő, tokiói nyári játékokon remélhetően magyar lovas sportoló részvételének örülhetünk majd.
A tavaly decemberben létrehozott Olimpiai Felkészülést Koordináló Bizottság alakuló ülésén Budai Gyula, a bizottság elnöke és tagjai, Stróbl Dorottya, Jármy Miklós és Juhász Tibor egyeztettek Kiskunhalason. Az elnökség egy tagja, prof. dr. Sótony Péter hiányzott csupán, aki igazoltan maradt távol. Az ülésre meghívást kapott Szotyori-Nagy Kristóf, a legnépesebb szakág vezetője, a díjugrató szakág elnöke.
A megbeszélésen elhangzott, hogy komoly elhatározás a magyar olimpiai részvétel. Ennek érdekében tervezetet dolgoz ki a bizottság, amely segítségével, akár már a tokiói olimpián versenyzőként vehet részt magyar lovas. A nemzetközi kvalifikációs rendszernek nehéz megfelelni, éppen ezért szükséges a célzatos vezetői, az alapos szervezői és a módszeres felkészülési munka, hogy a nagy cél, a magyar lovas sportolói részvétel valóság legyen.
Az elnökség figyelme, az egyes szakágakkal történő szoros együttműködés és a szakemberekre történő támaszkodás a megoldás kulcsa, amelyhez az anyagi források biztosítása nélkülözhetetlen. Az elnökség feladata – megfelelő szakmai, szakági támogatással – a program kidolgozása, a források biztosítása és azoknak a javaslatoknak a megtétele, amelyek segíthetik a magyar lovassportot az olimpiai részvételben, az eredményes helytállásban. A bizottság a jövőben munkájáról, a program formálódásáról rendszeresen tájékoztatja a lovassportszakmát.
Kép-szöveg: Kovács Iván
Vetődött, csúszott, akart és küzdött, de végül kikapott a röplabdás leányok U18-as válogatott a német együttestől a Jászberényben rendezett Európa-bajnoki selejtező utolsó napján. A 3-1-s vereséggel eldőlt, hogy a társaság biztosan nem végez kvalifikációt érő helyen. reb • Csak a … Bővebben
Miklós Edit vasárnap a Zauchensee-ben zajló világkupa lesiklóverseny hivatalos edzésén nagyot bukott, és helikopterrel kórházba szállították.
Vincenzo Montella, a csapat vezetőedzője kijelölte utazó keretét a hétfő esti Torino elleni meccsre. Az…
Hat meccsel már véget is ért az 1. forduló a rangos Téli Kupában. Tizenkét csapat részvételével indult a Diapolo Téli Kupa a Budapesti Vízilabda Szövetség gondozásában. Mint ismeretes, a verseny elsődleges célja, hogy felkészülést nyújtson az alacsonyabb osztályú együtteseknek a tavaszi rajt előtt. Az 1. körben az A-jelű hatosban a RETR-O-SC és a MAFC könnyedén verte ellenfelét, […]