
Új szponzor a McLarennél
A McLaren szerda délután a wokingi technológiai központjában bejelentette, szponzori megállapodást kötött a Chandonnal – az új partner az F1-es autón már át is vette a Johnnie Walker helyét.
A McLaren szerda délután a wokingi technológiai központjában bejelentette, szponzori megállapodást kötött a Chandonnal – az új partner az F1-es autón már át is vette a Johnnie Walker helyét.
Minden jel arra utal, hogy a tervezett áprilisi időpontnál két héttel korábban, március 20-án indul majd a 2016-os F1-es szezon. A csapatoknak mindez komoly fejfájást okoz, hiszen már beütemezték a munkát.
Miután Jenson Buttont szóba hozták az F1-be gyári csapatként visszatérő Renault-val, természetesen azonnal ki kellett faggatni őt is és csapatát is arról, hogy lehet-e bármi valóságalapja a sztorinak…
Márciusban indul a szezon, áthelyezték a Magyar Nagydíjat, Hülkenbergnek nem lesz esélye a Le Mans-i címvédésre – a Motorsport Világtanács elfogadta a 2016-os F1-es naptárat.
Egy kétségbeesett férfi olvasónk írt szexuálterapeutánknak. Eddig semmi gondja nem volt a szexszel, de most, hogy komolyak a szándékai, folyamatosak a problémák az ágyban.
A pekingi világkupa záró napján sem maradtak adósak úszóink a kiemelkedő eredményekkel, mindhárom magyar résztvevőnk nyakába került aranyérem. Fotó: zimbio.com Az idei pekingi úszó világkupa versenyszámai a kiegyensúlyozottság jegyében teltek el, az első nap 16 úszószámát 16 különböző sportoló nyerte. Nem lepődhetünk tehát meg rajta, hogy Katinka 2 arany mellett négy ezüstöt és egy bronzot […]
Cristian Zapata, a Milan kolumbiai középhátvédje ma ünnepli 29. születésnapját. Zapata 1986. szeptember 30-án született…
Pilótatársai megígérték, hogy szemmel tartják lányai udvarlóit, felesége felidézte, amikor először látta spiccesen orra esni, a vendégeket pedig arra kérték, ne nevezzék „lányosnak” kedvenc italait.
Négy napon át Pasaréten rendezik meg az U14-es EYBL első fordulóját, a rangos nemzetközi tornán három magyar fiúcsapat is pályára lép az európai elit ellen. Lakner Gábor • Rangos nemzetközi torna házigazdája lesz a Vasas-MKB Euroleasing Kosársuli, négy napon át … Bővebben
Az UEFA Futsal CUP csoportkörének második játéknapján a Rába ETO 5-4-re legyőzte a Nacional Zagreb együttesét.
A férfi Ob I második fordulójával a Vasasnak is megkezdődött a bajnokság. Az angyalföldiek ellenfele a KSI volt, akit magabiztosan, nyolc góllal múltak felül. A Vasasnak is megkeződött a szezon. Földi László együttese az első két fordulóban halasztást kért, ám most pótolták egyik meccsüket, méghozzá a KSI ellenit. Az angyalföldi együttes is átalakuláson ment végbe […]
Adriano Galliani, a klub vezérigazgatója dühös és elégedetlen a játékosok teljesítményével. A Milan hat forduló…
Hamarosan végső döntés születhet a 2017-től megjelenő új generációs F1-es autók legfőbb jellegzetességeiről: most kiderül, milyen főbb jellegzetességekre számíthatunk.
A szerdán nagy vihart kavaró bejelentés – miszerint a magyar úszóválogatott ellehetetlenült a felkészülési időszak szegényes pályakínálata miatt – már a múlté, ugyanis csütörtökre minden megoldódott. A Komjádi helyett az Istvánmezei úton készülhetnek a legjobbak. reb • „Bárcsak minden probléma ilyen … Bővebben
Ősrégi konyhai fűszerünk a vöröshagyma, amely nemcsak ételeinket ízesíti, de az egészségünket is helyrehozza néhány, nagyanyáink által is őrzött módszerrel.
A másik magyar csapatnak is elkezdődtek a küzdelmei az Euro Kupában. A Varga Zsolt által irányított Ferencváros ellenfele a horvát Jadran Split volt. A mérkőzés eleje kiegyenlített küzdelmekben bővelkedett, de a hajrát jobban bírták a zöld-fehérek. Fotó: vizipolo.hu I. negyed: A második percben magához vette a kezdeményezést a Ferencváros, Pohl Zoltán révén megszerezték a vezetést. […]
Kevin-Prince Boateng két év után visszatér a Milanhoz és december 31-ig az első csapattal fog…
Úgy tűnik, a McLarennél egyeseknek agyára ment a sikertelenség: tegnap óta egy pixeles gonosztevő, Exhaustus tartja rettegésben a wokinig F1-es istállót – már a technikai központba is behatolt!
BringaSport – 2015.09.30 – Szeptember 26-án, nemzetközi részvétellel került megrendezésre a UCI CC kategóriás XIV. Bokodi Teremkerékpáros Kupa. Többször hallhattunk már róla, hogy ebben a különleges kerékpáros szakágban szép eredményeket érnek
A 11. fordulóhoz, vagyis a teljes idény egyharmadához ér hétvégén a hazai élvonalbeli bajnokság. Jegyinformációk.