Megerősítve: Közel 10 év után visszatért az NB I-be a magyar edző, EKL-induló csapat élére nevezték ki – hivatalos
Török László lett a Kisvárda vezetőedzője, az eddigi tréner, Erős Gábor pedig maradt a szakmai stábban.
Török László lett a Kisvárda vezetőedzője, az eddigi tréner, Erős Gábor pedig maradt a szakmai stábban.
Ingyen érkezik a Liverpool együttesétől.
The post Origi orvosin vesz részt a Milannál appeared first on AC Milan Club Budapest.
Egy „kis hiba” miatt a svéd együttesnek főként U17-es és U19-es játékosokkal kell kiállnia a kupameccsre, a felnőttcsapat tagjai ugyanis vakációznak.
Sven Botman után a klub mérlegeli a felmerülő lehetőségeket.
The post A Milannál újra képbe került a PSG védője appeared first on AC Milan Club Budapest.
A házigazda magyar női vízilabda-válogatott 7-6-ra legyőzte az ausztrál csapatot a kedd esti negyeddöntőben, és a csütörtöki elődöntőben a hollandokkal találkozik a vizes világbajnokságon.
A PécsMa szerint Elek Ákos lehet az új sportszakmai igazgató Pécsen. A csakfoci.hu úgy értesült, hogy valóban van esély a szerepvállalására, néhány napon belül lehet végleges döntés.
Gyollai Dániel, az angol ötödosztályú Maidenhead magyar kapusa az egyik kiszemeltje a két osztállyal feljebb, a League One-ben szereplő és ott legutóbb a harmadik helyen végző Portsmouthnak.
A PAOK 23 éves játékosát, Enea Mihajt a Fradi is kinézte magának, ám lemondott a megszerzéséről. Jelenleg így a Köbenhavn lehet a befutó.
A legfontosabb és legérdekesebb keddi hírek a külföldi foci világából és a nemzetközi átigazolási piacról.
A MOL Fehérvártól távozó Nikolics Nemanját egy ciprusi első osztályú együttes nézte ki magának.
Märcz Tamás szövetségi kapitány szerint a magyar férfi vízilabda-válogatott játékosai képesek arra, hogy a sima csoportkörös meccsek után mentálisan és fizikailag is maximálisan készen álljanak a szerdai, olaszok elleni világbajnoki negyeddöntőre.Fotó: MTI / archív Az együttes gyakorlatilag a torna első mérkőzésén biztosította helyét a nyolc között azzal, hogy a csoport második legerősebb ellenfelét, Montenegrót legyőzte, hiszen […]
A keddi fociműsor és élő közvetítések a hazai sportcsatornák kínálatában.
Morten Grasmo kapus a 95. percben, ollózó mozdulattal szerzett góljával egyenlített a Sotra SK az Ullern ellen (2-2) a norvég harmadosztályban. A kiscsapat hálóőrét tettének megfelelően meg is ünnepelték, és nem csak otthon, de világszerte is csodájára járnak, rengetegen látták már Grasmo gólját.
A Ferencváros utolsó felkészülési mérkőzésén 4-1-re verte az ausztriai Kössenben a német másodosztályú Karlsruhét.
Kedd délután a Honvéd sajtóeseményt tartott, amelyen a csapat új vezetőedzője, Tam Courts a csakfoci.hu kérdéseire is válaszolt. A skót tréner beszélt első tapasztalatairól, az esetleges igazolásokról és a szurkolókról is.
Janisz Karabeljov szerint nem reális az, hogy a Kisvárda felveheti a versenyt a Ferencvárossal, de szerinte más csapatnak sem sikerül majd a zöld-fehérek előtt végeznie.
Ő lesz a klub első új szerzeménye a nyári átigazolási időszakban.
The post Divock Origi megérkezett Milánóba – VIDEÓ appeared first on AC Milan Club Budapest.
Hat érmet – három aranyat, egy ezüstöt és két bronzot – szereztek a magyarok a junior korú öttusázók barcelonai Európa-bajnokságán. Már önmagában az is dicséretes tény, hogy a nyolc magyar öttusázóból heten bejutottak a barcelonai junior Európa-bajnokság egyéni döntőjébe, amelyben aztán valamennyi versenyző előkelő helyen zárt. A vasárnap véget ért kontinensviadalon a prímet Erdős Rita vitte. A […]
A házigazda magyar férfi vízilabda-válogatott a címvédő olaszokkal játszik a világbajnokság negyeddöntőjében, mivel utóbbiak hétfőn 17-6-ra legyőzték Ausztráliát a legjobb nyolc közé jutásért rendezett mérkőzésen. Fotó: MTI Az olasz kapusok közül Marco Del Lungo 69, Gianmarco Nicosia pedig 71 százalékos hatékonysággal védett. A negyeddöntőket szerdán rendezik a margitszigeti Hajós-uszodában, a magyar-olasz mérkőzés 21 órakor kezdődik. Eredmények: […]
1999 nyarán – 28 évesen – csatlakozott a piros-feketékhez a brazil szélső.
The post Serginho ma 51 éves appeared first on AC Milan Club Budapest.