
Balesete után kómában a volt F1-es versenyző
Kómában a korábbi Forma–1-es versenyző, Justin Wilson, miután balszerencsés balesetet szenvedett az IndyCar poconói futamán.
Kómában a korábbi Forma–1-es versenyző, Justin Wilson, miután balszerencsés balesetet szenvedett az IndyCar poconói futamán.
Az Andretti Autosport versenyzőjének sisakját a széria Ryan Hunter-Reay által megnyert poconói futamán találta el egy másik autóról származó törmelék. A friss hírek szerint kómába esett, állapota kritikus.
Mindenképp bent szeretne maradi a Pécs, ezt jól jelzi a mostani kerete is, hiszen Ivan Basara mellett jelentős erősítések érkeztek a mecsekaljai gárdához. Nagy változáson ment át az egy évvel ezelőtti keretéhez képest a Pécs. A tavalyi szezon közben is voltak változások a csapatnál, elég csak Lukasz Stojanovics, Czigány Károly, Kis Tamás Zsolt távozására gondolnunk, […]
Jelenleg is folynak a tárgyalások a megvalósításáról, és ha minden rendben halad, könnyen lehet, hogy felgyulladnak a fények Szocsiban – így az Orosz Nagydíj lehet az első éjszakai futam Európában.
Valtteri Bottas érthető módon csalódott volt csapata hibája után, amely nélkül jobb eredményt érhettek volna el az F1-es Belga Nagydíjon. Felipe Massa szerint a hatodik hely jobb, mint a semmi.
Romain Grosjean már a szerencsésen megörökölt 3. helye előtt is bámulatos versenyt futott.
Hosszú hónapok szenvedése és kilátástalansága után ismét boldogság költözött a Lotus garázsába: az enstone-i F1-es alakulat 31 futam után küldte ismét egyik pilótáját a dobogóra.
A magyarok egy férfi és egy női olimpiai kvótával térhetnek haza az angliai öttusa Európa-bajnokságról, ezzel együtt összességében nem lehetnek elégedettek a Bath-ban nyújtott teljesítménnyel.
A Force India elég kettős érzéssel hagyja el az F1-es Belga Nagydíj helyszínét, hiszen egyik autójuk el sem tudott indulni a rajtrácsról, míg a másik a gumikopással is meg kellett küzdjön.
Dzsudzsák Balázs vesztes mérkőzésen mutatkozott be vasárnap a török Bursaspor labdarúgócsapatában.
A Ferrari finn pilótája hiába lépett előre nyolc helyet a futam során, és bónuszba kapott még egyet csapattársa defektje miatt, nem volt elégedett az F1-es Belga Nagydíjat követően.
Kiskunhalason befejeződött a 2015. évi Korosztályos Championátus. A négyévszakos versenypályán színvonalas döntőket láthatott a közönség, ahol Karádi László pályáin szoros küzdelmekkel dőltek kik lesznek az idei év legjobbjai.
A póni döntő első három helyezettje végzett a Championátus első három helyén is. Hazai sikernek tapsolhatott a közönség, hiszen Tuska Pál tanítványa Rózsahegyi Dorka Toscana nevű pónijával az összevetés után győzni tudott, így a championi címet is megkapta. Második lett a póni versenyeztetésben élen járó Varga Ménes lovasnője, Jován Lilien, a holland sportpónival Zorro Van De Vossentippel. A harmadik helyezés Vas-megyébe került, hiszen a Dobrádi Lovasklub lovasnője, Bosits Bíborka Ami nevű szürke pónijával szerezte meg a harmadik helyezést.
A 10-12 éves gyermek kategóriában szoros verseny volt, hiszen egy tized másodpercen belül végzett, a nyolc összevetőből, az első három lovas. Győzött és Champion lett a Kentaur Lovasegylet lovasnője, Plavecz Szabrina a rutinos Leonardo nyergében, akit Kotroczó Róbert és Zsidó Csaba készítettek fel. A versenyszámban második helyen végzett Viasz Hanna My Boy Herceggel,a harmadik helyen zárt és ezüstérmes lett Stelczer Viktor tanítványa, Sólyom Bori Luca Cashhel. A Championátusért zajló küzdelemben harmadik helyen végzett Colonado Lovasklub lovasnője, Janik Anna Costa Brava nyergében.
A legnépesebb mezőnyben a Serdülő B korosztályban is egy Varga Méneses lovas domnált, Vajay Dóra, aki Balouvalleyt lovagolva aki a vasárnapi napot nyerte, amely a végelszámolásban az ezüstérem megszerzéséhez volt elég. A versenyszám másodikja Sandi Gábor tanítványa, Nagy Evelin lett, aki a sárga Tristant lovagolta, megelőzve az algyői Markó Sándor Mont Blanc párost, akik egyúttal a dobogó harmadik fokára is felállhattak. A korosztály Championja a legtöbb pontot gyűjtő Sári Mia Sarolt lett Circadoval.
A Serdülő A korosztályban hét lovas teljesített hibapont nélkül az alappályát, végül Szabó Gábor tanítványa a tápiószentmártoni Kincsem Lovasklub lovasnője, Turza Rebeka Nina Riccivel nyertek, megelőzve a Soóshegyi Lovasklub versenyzőjét, Németh Georginát Stellával és Angelus Hannát Game Boyjal. A Champion azonban Szotyori Nagy Kristóf tanítványa, a Prosperes Angelus Hanna lett Game Boyjal. Második helyen egy Heves-megyei lovas, Bencsik József tanítványa Rell Adrián Cariquol Z-vel végzett, megelőzve a bábolnai fordulón jeleskedő Timpexes Kovács Rolandot Lidérccel.
Az utánpótlás lovasoknál ismét kiemelkedő siker született. Nevelits Laura 2013, 2014 után Kalanddal végig verőhiba nélkül teljesítve győzni tudott. Kárándi Imre tanítványa szemet gyönyörködtető stílusban utasította maga mögé a döntőben és Championátusban is jó formát mutató Braunitzer Enikő Bogdán párost. A kiskunhalasi döntő harmadik helyezettje a Prosperes Baumann Bori lett Rosis Paulával, azonban a dobogó harmadik fokára a Rádiháza Szendergőt lovagló BLK-s Dobi Péter állhatott.
Gratulálunk a lovasoknak, folytatás a tizedik Championátussal 2016-ban!
Fotó: lovasfoto.hu
A címvédő Barcelona 1-0-ra győzött az Athletic Bilbao vendégeként a spanyol labdarúgó-bajnokság nyitó fordulójának vasárnapi mérkőzésén.
A Sauber csapat számára a F1 belgiumi futama nem sok jót tartogatott, ám a végére egy kis szerencsével mégis sikerült egy pontot szerezniük, viszont már ők is a következő nagydíjra összpontosítanak.
Európa-bajnoki címet nyert a magyar U18-as leányválogatott a minszki 3×3-as tornán. A döntőben hosszabbítás után sikerült legyőzni a házigazda fehéroroszokat. Lakner Gábor • Világbajnoki bronzérmesként vállaltan a győzelem reményében utazott el Minszkbe az U18-as 3×3-as Európa-bajnokságra a magyar leányválogatott. Földi Attila, … Bővebben
Nem is kellett igazán megerőltetnie magát Lewis Hamiltonnak pályafutása 39. futamgyőzelméért. Nico Rosbergen kifogott az új rajtprocedúra?
A Volkswagen tökéletes hétvégével tette fel a koronát a WRC németországi hétvégéjére, hiszen Sebastien Ogier vezetésével a márka hármas győzelmet aratott.
A Belga Nagydíj után egyik pilóta sem kapott hátrasorolásos büntetést, a megmérettetés végeredménye tehát változatlan maradt. Alább ezt elevenítjük fel, valamint mutatjuk, hogyan áll a pilóták a gyártók pontversenye tizenegy forduló után!
Magyar szempontból kedvezően alakult a bath-i öttusa Európa-bajnokság női hagyományos versenyének befutója, így – a berlini világbajnokságon július elején elért hatodik helyével – olimpiai kvótát szerzett Kovács Sarolta.