Két magyar kvóta, több elúszott lehetőség az öttusa Eb-n

A kontinensviadal második napján ugyan már volt egy ezüstje a küldöttségnek a férfi váltóban meglepetést okozó Harangozó Bence, Málits István páros jóvoltából, később azonban kiderült, ennél több érem már nem is jut. Pedig a férfiak hagyományos versenye sokáig jól alakult, de azzal, hogy a negyedik helyen álló Demeter Bencét a lovaglásból kizárták, mivel a bemelegítő területen – már nyeregbe szállás után – megsérült a lova, elúszott az ő kvótaszerzési esélye, illetve a csapat éremnyerésének a lehetősége is.

“A fiúk megtettek mindent, a Bencét sújtó döntéssel kiénekelték a csapataranyat a szánkból” – kommentálta a szombaton történteket Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány, hozzátéve, hogy ezzel egy egyéni éremesély is elszállt, de legalábbis egy jó helyezés reménye elúszott.

Berlin, 2015. július 4. Kovács Sarolta lovagol a berlini öttusa-világbajnokság női hagyományos versenyének döntőjében 2015. július 4-én. A lovaglás után a harmadik helyen áll. (MTI/AP/Axel Schmidt)

Berlin, 2015. július 4.
Kovács Sarolta lovagol a berlini öttusa-világbajnokság női hagyományos versenyének döntőjében 2015. július 4-én. A lovaglás után a harmadik helyen áll. (MTI/AP/Axel Schmidt)

Abban a versenyben végül csak annak lehetett örülni, hogy Kasza Róbert az ötödik helyével riói kvótát szerzett.

A zárónapon, vasárnap a női verseny nem sikerült, amint a kapitány fogalmazott, “a lányok sokat hibáztak”, így amellett, hogy egyéniben a kvótás helyektől messze végeztek, “elúszott annak az esélye is, hogy csapatban érmet szerezzenek”. Végül így is összejött egy riói kvalifikáció, de az az eredmények szerencsés alakulásának, illetve Kovács Sarolta világbajnoki hatodik helyének volt köszönhető. “Ezt a kvótát Saci a berlini jó szereplésével érdemelte ki” – mondta a szövetségi kapitány.

A küldöttség szereplését befolyásolta, hogy Marosi Ádám az Eb előtt megbetegedett, elmondása szerint öt napig feküdnie kellett, s Bath-ban sem volt még rendben. Ő egyébként két hellyel maradt le a kvótaszerzésről.

A riói játékokra még a jövő évi világbajnokságon lehet részvételi jogot kiharcolni, illetve a 2016. június 1-jén érvényes világranglistáról töltik majd fel 36-36 fősre az olimpiai mezőnyt. Így a következő évre az a feladat marad, hogy a világkupákon, illetve a májusi, moszkvai vb-n jól szerepeljenek a magyarok.

A kvalifikáció névre szól, ugyanakkor nem jelent biztos riói részvételt. Egy-egy nemzetből ugyanis nemenként csak két fő indítható, így ha többen szereznek erre jogosultságot a jövő nyárig tartó időszakban, az adott szövetség határoz majd arról, ki vehet részt a játékokon. A kvótaszerzés azt jelenti, az adott versenyző nevezhetővé válik.

Forrás: www.telesport.hu – RSS