Futókörök Napja – Szombaton 15 helyszínen futnak a résztvevők
A hétvégén ismét nagyszabású országos aktív napot tart az ország. A tavaly először megrendezett Futókörök Napja sikersztorija folytatódik. Az Országos Futópálya-építési Programban az utóbbi időszakban több rekortán borítású, legalább 800 méter hosszú futópályát adtak át az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda támogatásával, a Szabadidősport-

Ezen futókörök várják a mozogni vágyókat, egyben a szervezők mindenkit arra ösztönöznek, hogy vállaljanak lakóhelyükhöz közel egy-két kilométert. „Ez kétségkívül egy sikeres kezdeményezés. Tavaly az ország 10 helyszínén 23.313 kilométert teljesítettek a futók. Idén 15 helyszínen minden bizonnyal nagyobb lesz az aktivitás.” – mondta Péter Attila, a SZEOSZ elnöke. „A pandémia alatt a versenyeken, rendezvényeken résztvevők száma ugyan egy picit megcsappant, de jó azt látni, hogy ismét egyre aktívabbak a futók. Bízom benne, hogy ez a Futókörök Napján is érzékelhető lesz” – tette hozzá az elnök.
Szombaton Gödöllőn, Hajdúböszörményben, Kaposváron, Pápán, Egerben, Székesfehérváron, Sárváron, Szegeden, Miskolcon, Szolnokon, Kiskőrösön, Dabason és három fővárosi kerületben (a kőbányai Sportligetben, a békásmegyeri Táncsics Mihály parkban és a pestszentlőrinci Havanna úti lakótelepen) zajlik majd a verseny, délelőtt 9 és délután 5 óra között.
Bővebb információ, helyszínek címei: https://szeosz.hu/

Az ausztráliai Melbourne lesz a házigazdája Kazany helyett az idei rövidpályás úszó-világbajnokságnak december 13. és 18. között – jelentette be pénteken a sportág nemzetközi szövetsége (FINA). A FINA weboldalán olvasható közlemény szerint az ausztrálok először adnak otthont a 25 méteres medencében sorra kerülő vb-nek, melyet 16. alkalommal tartanak meg. A nemzetközi szövetség kiemelte, több mint […]
Egy januári vereséget leszámítva hibátlanul menetel az idényben a Pro Recco, Zalánki Gergő, az olasz sztárcsapat magyar válogatott vízilabdázója szerint ugyanakkor csak a következő hetekben dől el, mennyire volt sikeres a szezon.Fotó: prorecco.it / archív “Nekem személy szerint és a csapatnak is jól megy az idényben, de még előttünk van a bajnoki döntő és a […]