Zalánki: a következő hetekben dől el, mennyire volt sikeres a szezon

Egy januári vereséget leszámítva hibátlanul menetel az idényben a Pro Recco, Zalánki Gergő, az olasz sztárcsapat magyar válogatott vízilabdázója szerint ugyanakkor csak a következő hetekben dől el, mennyire volt sikeres a szezon.Fotó: prorecco.it / archív

    “Nekem személy szerint és a csapatnak is jól megy az idényben, de még előttünk van a bajnoki döntő és a Bajnokok Ligája final eight, ha ezeket nem nyerjük meg, akkor semmit sem ér a szezon. Most dől el majd igazán, mennyire is sikeres ez az idény”

– nyilatkozta csütörtökön a közmédiának a 27 éves olimpiai bronzérmes, Európa-bajnok balkezes klasszis, aki tavaly a Ferencvárosból igazolt Olaszországba.

“A bajnokság sokkal pörgősebb és agresszívabb, a bírók Magyarországon kicsit jobban lassítják a játékot. Hozzászoktam már, ami kell is, hiszen a Bresciával szombaton kezdjük a döntőt, az ő stílusuk pedig, hogy próbálnak káoszt teremteni a vízben. Nekünk ezt hideg fejjel ki kell bírnunk, és taktikusabban kell vízilabdáznunk” – mondta Zalánki, aki hozzátette, nagyon szeretnének revánsot venni a Brescián. A rivális tavaly letaszította az olasz bajnoki trónról Reccót, amely 2006 óta egyeduralkodó volt.

A Belgrádban, június 1. és 4. között sorra kerülő BL nyolcas döntővel kapcsolatban megjegyezte, nekik, illetve a Ferencvárosnak is nehéz dolga lesz a negyeddöntőben: a Recco a spanyol Barcelonetával, a zöld-fehérek a Jug Dubrovnikkal találkoznak. Hozzátette, amennyiben mindkét gárda sikerrel veszi az első akadályt, akkor az egymás elleni összecsapás hasonlóan kemény lehet, mint a tavalyi döntő, amikor ő még FTC-játékosként ugrott medencébe az olaszok ellen.

Zalánki Gergő tagja a világbajnokságra készülő válogatott bő keretének is, mint elmondta, csak a BL zárását követően csatlakozik társaihoz, így a június 18-án kezdődő viadalra “villámfelkészülés” lesz, de ez egyszer már bejött, a 2020-as, ugyancsak hazai Európa-bajnokság előtt. A magyarok a csoportban június 21-én Montenegróval találkoznak majd először, két nappal később Brazíliával, június 25-én Georgiával mérkőznek meg. “Tény, hogy nem túl erős a csoportunk, ezért a kapitánynak úgy kell majd időzítenie a felkészülésben, hogy a várhatóan az olaszok vagyok a spanyolok elleni negyeddöntőre legyünk a topon” – zárta Zalánki.

(MTI-vizipolo.hu)