Miben nincs igaza dr. Steinmetz Ádámnak!
A Momentum megirigyelte a a magyar olimpiai mozgalom esetleges sikerét.
The post Miben nincs igaza dr. Steinmetz Ádámnak! appeared first on JochaPress.hu.
A Momentum megirigyelte a a magyar olimpiai mozgalom esetleges sikerét.
The post Miben nincs igaza dr. Steinmetz Ádámnak! appeared first on JochaPress.hu.
Ahogy arról beszámoltunk, Szalai Ádám az első mérkőzésén máris betalált a Basel színeiben. A magyar válogatott támadó különös sérülést szenvedett a gólja után.
Varga Krisztina a hosszabb távokat választja a jövő hétvégi Világkupán. A világbajnok uszonyosúszó elsősorban most az állóképességre koncentrál, a csúcsformáját pedig a nyári Világjátékokra szeretné elérni.
„Sajnos betegséggel zártam a múlt évet, és azzal is kezdtem az ideit, így van hova fejlődnöm. Természetesen az egri VK nagyon fontos nekem, így két számban is indulok. Másfél éve igazoltam ide, és nagyon örülök, hogy már hagyományosan Egerben indul minden évben a nemzetközi versenyek sora.” – mondta Varga Krisztina.
„A 200 és 400 uszonyos gyors mezőnyében leszek ott most. Nyáron rendezik meg a Világjátékokat Birminghamben, reményeim szerint akkorra csúcsformában leszek” – tette hozzá a magyar válogatott versenyző, aki Világjátékokon eddig kétszer is állt már dobogón. Wroclawban ugyanis egy ezüstöt és egy bronzot is begyűjtött.
A Magyar Búvár Szakszövetség (MBSZ) információi szerint 23 ország képviselteti magát a hevesi megyeszékhelyen a CMAS Uszonyosúszó Világkupa-sorozat nyitóversenyén.
A Bitskey Aladár Uszodában február 25. és 27. között Ausztria, Fehéroroszország, Belgium, Horvátország, Csehország, Észtország, Franciaország, Kazahsztán, Kolumbia, Németország, Ghána, Görögország, India, Olaszország, Litvánia, Oroszország, Szlovákia, Spanyolország, Svájc, Tajvan, Törökország, Ukrajna és Magyarország versenyzői indulnak.
Két mérkőzéssel zárul az OTP Bank Liga 21. fordulója. A Puskás Akadémia a Debrecent fogadja, a Fehérvár pedig az Újpestet. Ez lesz Michael Boris első mérkőzése a Vidi kispadján.
A legfontosabb és legérdekesebb vasárnapi hírek a külföldi foci világából és a nemzetközi átigazolási piacról. Külföldi körkép.
A Diósgyőrre papíron könnyű mérkőzés vár, Kondás Elemér csapata a 17. Szolnokkal játszik, ugyanakkor a Vasas a nagyon stabil Siófokot fogadja.
Így látták a szakvezetők a vasárnapi NB I-es mérkőzéseket Felcsúton és Székesfehérváron, ahol a DVSC, illetve az Újpest vendégszerepelt.
A Szolnok egy drámai meccsen nyert a Vasas ellen. Szolnoki VSC / facebook archív Mint ismeretes, a Szolnok 9-8-ra legyőzte a Vasast úgy, hogy az utolsó másodpercben Jansik Dávid megszerezte a győztes találatot. A mérkőzés után az edzők értékeltek… Zsivko Gocics, a Szolnok edzője: Körülményekhez képest a srácok beleadtak mindent. Betegségek hátráltattak valamint csak csütörtökön […]
Hamilton szerint nem j dolog haragot tartani.
The post Ritka pillanat: Hamilton dicsérte Verstappent appeared first on JochaPress.hu.
Bolla Bendegúz, a Grasshoppers magyar válogatott futballistája az utolsó pillanatokban mentett pontot csapatának a Young Boys elleni vasárnapi bajnokin.
A vasárnapi focimenü és élő közvetítések a hazai sportcsatornák és az online videómegosztók kínálatában.
2-1-re győzött a forduló előtt sereghajtó Újpest a MOL Fehérvár otthonában vasárnap. A Viditől kölcsönvett Zivzivadze is betalált.
Hiába vezetett már 2-0-ra is a Szolnok a DVTK Stadionban, a 13 meccs óta veretlen listavezető fordítani tudott és győzelmével megerősítette első helyét az NB II-ben.
A címvédő és listavezető Bayern München 4–1-re nyert otthon a sereghajtó Greuther Fürth ellen a német labdarúgó-bajnokság 23. fordulójának vasárnapi játéknapján.
A Manchester United 4-2-re nyert a Leeds United vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 26. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén.
Az Újpest elleni bajnokin debütál hazai pályán a MOL Fehérvár FC kispadján Michael Boris vezetőedző. Kövesd élőben a csakfoci.hu-n az eredmény alakulását!
A Ferencváros és a Kisvárda botlását sem tudta kihasználni a Puskás Akadémia, amely hazai pályán kapott ki 2-0-ra a DVSC-től vasárnap.
Egy szópárbaj fajult el durván egy manchesteri bokszgálán: az eseményre kilátogató Manchester City-csillag, Phil Foden édesanyját, Claire-t ütötte meg egy férfi az O2 Arénában, miután összeszólalkoztak és a nő meglökte a fiát szidalmazó ismeretlent. Aki válaszul ököllel ütött, erre a játékos és társasága az anya védelmére kelt.
A Serie A-ból kölcsönkapott Horváth Krisztofer egy az oldalvonaltól szerzett mintegy 40 méteres góllal lepte meg Holczert és a fiatal támadó duplája is kellett ahhoz, hogy a dobogósokat egyre inkább megközelítő Szeged 4-0-ra győzzön Tiszakécskén.
Az NB I 21. fordulójának vasárnap délutáni meccsén a Puskás Akadémia a DVSC ellen játszik. Kövesd élőben a csakfoci.hu-n az eredmény alakulását!