Foci Eb: A hollandverő csehek is kipipálva, Dánia már az elődöntőben – videó
Az első játékrészben kétgólos előnyre tett szert Dánia, majd hiába kezdte jól a második játékrészt Csehország, csak szépítésre futotta az erejéből.
Az első játékrészben kétgólos előnyre tett szert Dánia, majd hiába kezdte jól a második játékrészt Csehország, csak szépítésre futotta az erejéből.
A Ferencváros új vezetőedzője kijelölte a huszonöt fős keretet a jövő hét keddi Bajnokok Ligája-selejtezőre.
Az oroszokat verték a fiúk a BENU Kupa nyitónapján. Fotó: MTI Gólzáporosra sikerült az első negyed, már 5-3-ra is vezettünk, amikor Sztyepanov és Merkulov egalizált. A második nyolc perc Manhercz góljával indult, majd jött Zalánki, 7-5. A nagyszüneten azonban egyet sikerült megőrizni a fórból, hiszen Kholod beállította a 9-8-as eredményt. A fordulás után, Pásztor villant, […]
Fucsovics Márton négy szettben legyőzte a kilencedik helyen kiemelt argentin Diego Schwartzmant, ezzel 41 évet követően magyarként bejutott a legjobb 16 közé a wimbledoni teniszbajnokságon. Az első játszma kulcsjátéka a hatodik volt, mert miután addig mindkét játékos hozta az adogatását, a világranglistán 48. Fucsovics ebben 0-30-ról megfordította az állást, és az első bréklabdáját értékesítve 4:2-re […]
Játékosként 11 szezont töltött az első csapatban.
The post Ignazio Abate visszatér a Milan kötelékébe appeared first on AC Milan Club Budapest.
Junior Firpo után új kiszemeltje van a Rossoneri vezetőségének.
The post Hollandiából igazolhat balhátvédet a Milan appeared first on AC Milan Club Budapest.
A csapat a jövő héten kezdi meg a felkészülést az új szezonra.
The post A Milan felkészülési meccset játszik Nizzában appeared first on AC Milan Club Budapest.
A Kisvárda bejelentette a 29 éves csatár, Jasmin Mesanovic szerződtetését, valamint profi szerződést írt alá az egyik tehetséges saját nevelésű játékos.
Az olasz Pescara elnöke csak egy esetben engedi el a Ferencváros által kiszemelt Edoardo Masciangelót a magyar bajnokhoz.
A Milan korábbi igazgatója reagált Calhanoglu klubváltására is.
The post Galliani nyilatkozata Pessináról és Locatelliről appeared first on AC Milan Club Budapest.
Hivatalossá vált, amiről korábban honlapunk is beszámolt: a Puskás Akadémia szerződtette a 27 éves horvát támadót, Jakov Puljicot.
Ezúttal is megvizsgáltuk a TippmixPro kínálatát és kiválasztottunk néhány esélyesnek tűnő tippet az Európa-bajnokság pénteki játéknapjának legizgalmasabbnak ígérkező meccsére.
Finoman szólva is meglepő módon Szalai Attila, Willi Orbán és Loic Nego is bekerült a whoscored.com-nál az Eb-n legrosszabbul teljesítő játékosok közé.
Az olaszok 2-1-re legyőzték a belgákat az Európa-bajnokság második negyeddöntőjében, pénteken, Münchenben.
Ennyiért válthat klubot a fiatal játékos a nyári mercato alatt.
The post Pobegáról tárgyal a Milan és az Atalanta appeared first on AC Milan Club Budapest.
A legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világából és a nemzetközi átigazolási piacról. Külföldi körkép.
Június 29-én lezárult az olimpiai kvalifikációs időszak atlétikában, ahol összesen 19 magyar versenyző tudta biztosítani a helyét a tokiói, XXXII. Nyári Olimpiai Játékokra.
Orosz sajtóinformáció szerint Oszton Urunov megszerzéséről mindenben megegyezett a Fradi és a Szpartak, ám a játékossal a fizetésében nem sikerült megállapodni.