Tokió 2020 – Megvan, ki mondja az olimpiai esküt

Késely Ajna úszó és Péni István sportlövő mondja majd az olimpiai eskü szövegét a tokiói ötkarikás játékokra készülő Magyar Olimpiai Csapat csütörtöki ünnepélyes fogadalomtételén.Fotó: Shutterstock / archív Ezt a Magyar Olimpiai Bizottság Facebook-oldalán jelentette be kedden. Késely Ajna a 2018-as Buenos Aires-i ifjúsági olimpián háromszor is a dobogó legfelső fokára állhatott, míg Péni István Nanjingban lett ifjúsági […]

Read More

Szumó Eb – Tíz magyar érem Kazanyban

Eredményes kontinensbajnokságot zártak a magyar szumósok. A kazanyi Eb-n három aranyat, két ezüstöt és öt bronzot – közte egy felnőtt érmet – szerzett a válogatott.  

A felnőttek mezőnyében Lemák Diána bronzérmes lett az 55 kilogrammosok között. A Magyar Sumo Szakszövetség információi szerint Végh Richárd a 100 kilós mezőnyben Eb-pontszerző lett, miután ötödikként zárt, akárcsak Buzás Patrik a 77 kilósoknál.

Mivel a sportágban a magyar nemzeti csapatot döntően fiatalok alkotják, a versenyzők az U23-as és az U21-es korosztályokban is küzdőtérre léptek.

U21-ben aranyérmes lett a Végh Artúr, Szilágyi Erik, Végh Richárd, Laczkó Benedek összetételű magyar csapat. Ugyanebben a korosztályban Szilágyi Erik a 85 kilósok között 3. lett, akárcsak Laczkó Benedek a 100 kilósoknál, és Végh Richárd, aki szintén ebben a kategóriában küzdött. Felállhatott továbbá a dobogóra Kotroczó Dávid (115 kg) is, miután harmadik lett. Végh Artúr nehézsúlyban, azaz a +115 kilogrammban közel volt a győzelemhez, végül ezüstérmesként zárt.  Ötödik lett Berta Mike (60 kg), Baljer Roxána (65 kg), Berregi Balázs (85 kg), valamint openben Végh Richárd.

Az U23-asoknál is mindenkit legyőzött a magyar csapat. A Végh Artúr, Szilágyi Erik Végh Richárd Buzás Patrik alkotta válogatott több heroikus küzdelmet megnyerve érdemelte ki az aranyérmet. 

Az Eb-aranyon túl Buzás Patrik egyéniben (77 kg) ugyancsak Európa-bajnoki címet szerzett, Végh Richárd (100 kg) ezüst, Végh Artúr (+115 kilogrammban) bronzérmes lett. Az U21-es versenynap után U23-ban is ötödik lett Berta Mike (60 kg), Baljer Roxána (65 kg), Berregi Balázs (85 kg) és Kotroczó Dávid (115kg).

Ancsin László, a Magyar Sumo Szövetség elnöke elmondta, az Eb-t megelőzően alig volt versenyzési lehetőség. „Gyakorlatilag egy magyar megmérettetésen tudtak a válogatott versenyzőink hangolódni a kontinensbajnokságra. Összességében jól teljesítettek a fiatalok. U21-ben és U23-ban több meglepetést is tudtak okozni. Főleg U23-ban volt több olyan küzdelem, amely csodaszámba ment. Jó volt látni a sikeréhes csapatot.” – összegzett Ancsin László.

Read More

Öt magyar érem a karatésok tbiliszi stílus Eb-jén

Öt érmet szereztek a magyar shinkyokushin karate legeredményesebb művelői a sportág Tbilisziben rendezett stílus Európa-bajnokságán. A hazai szövetség honlapjának híre szerint a stíluság válogatottjának tagjai közül Mező Lili ezüstérmes lett a 60 kilósok küzdelmi kategóriájában, míg négyen – Kerekes Réka (65 kg), Tóth Csenge (+65 kg), Móczó Milán (75 kg) és Dávid Máté (+95 kg) – […]

Read More

U15-ös Eb: Sima győzelem Horvátország ellen is

Második meccsét is megnyerte U15-ös válogatottunk. Fotó: Vidovics Ferenc / Szentes VK A görögök elleni négygólos siker után, a horvátokat magabiztosabban, 17-6-ra vertük a szentesi U15-ös Eb-n. A csoportot csütörtökön az oroszok ellen zárja a csapat. U15-ös Eb csoportmérkőzés:  Magyarország – Horvátország 17-8 (2-1, 5-3, 8-3, 2-1) A magyar csapat gólszerzői: Hajdú 6, Lendvai Z. […]

Read More

Magyar éremeső az ifi és U23-as kajak-kenu Eb-n

Tizenhat aranyérmet nyert a magyar küldöttség a Lengyelországban rendezett U23-as és ifjúsági kajak-kenu Európa-bajnokságon, s mindez az eddigi legjobb szereplést jelenti. Az aranyeső egyben azt is jelentette, hogy az éremtáblázatot utcahosszal megnyerte a magyar csapat: 16 első, 3 második és 2 harmadik hellyel végzett az élen a „csak” hat elsőséget begyűjtő oroszok előtt, míg a […]

Read More
XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.