Foci Eb: „Angliának szinte helyzete sem volt a 75. percig” – ez döntött a németek sztárja szerint

Gareth Southgate, a labdarúgó Európa-bajnokságon negyeddöntős angol válogatott szövetségi kapitánya szerint fizikailag és mentálisan is nagy árat fizettek a hétfői nyolcaddöntőben, amikor Londonban 2-0-ra legyőzték Németországot. A szakember elmondta: az öltözőbe érve már a következő találkozójukról, a szombati negyeddöntőről beszélgettek. Az csak később derült ki, hogy ellenfelük Ukrajna lesz, amely hosszabbításban búcsúztatta Svédországot Glasgow-ban.

“Hatalmas munkát végeztünk, de fizikailag és mentálisan is nagy árat fizettünk érte. Mindenekelőtt ezeket kell pótolnunk”

– mondta, majd utalt arra a történelmi tettre, hogy az angol válogatott világeseményen az 1966-os világbajnoki döntő óta, kieséses szakaszban először tudta legyőzni a németeket. Hozzátette: csapata előtt a negyeddöntős szerepléssel nagy lehetőség adódott, és megvan az esély arra, hogy még tovább írják a történelmet. A találkozóról kifejtette, úgy készültek, hogy türelmesnek kell lenniük, mert Toni Kroos vezérletével kezdetben a németek diktálják majd az iramot, és irányítják a mérkőzést.

“A párharcokban szerettünk volna nyomást gyakorolni az ellenfélre, és a szélsőhátvédeink kiválóan végezték el a feladatukat, amivel kellő alaphangot adtak. Aztán meglett az egyensúly, labdával is egyre bátrabbak voltunk, és a megfelelő pillanatokban vezettünk gyors ellenakciókat” – mondta.

A mérkőzés legjobbjává választott Harry Maguire azt emelte ki, hogy a labda nélkül és labdával is bátornak kellett lenniük, az ellenfélnek pedig nem adtak arra lehetőséget, hogy könnyen birtokolja a labdát, és rengeteg párharcot kezdeményeztek. Hozzátette: kiváló játékosokkal rendelkeznek, de igazi erejük a csapategységben van, ami leginkább Southgate érdeme. Az Eb-n negyedszer is érintetlen maradt az angolok kapuja – az Eb-k történetében ez második csapatként sikerült nekik a németek 2016-os szereplése után -, Maguire ezzel kapcsolatban elmondta, ez szép teljesítmény, de a lényeg mégis a győzelem.

Anglia megőrizte veretlenségét 1966 óta hazai pályán világversenyeken – 10 győzelem és 5 döntetlen a mérlege -, és mind a 15 összecsapását a Wembleyben vívta. Ukrajnával viszont Rómában találkozik, továbbjutás esetén pedig visszatérhet Londonba. Az angolok első találatát Raheem Sterling szerezte, aki már harmadszor volt eredményes a tornán. Anglia mind a 13 mérkőzését megnyerte, amelyeken Sterling betalált, a csatár pedig a Wembleyben veretlen maradt a válogatott tagjaként, 23 győzelem és 3 döntetlen a mérlege.

A németek szövetségi kapitánya, Joachim Löw ezzel a találkozóval búcsúzott a nemzeti együttes kispadjától, amelyen 198 alkalommal ült. Nála többször csak Óscar Tabárez irányított válogatottat, a szakember 219 alkalommal volt Uruguay szakvezetője. Löw a jövőjét firtató kérdésre elmondta, elérkezett az idő, hogy máshol találjon motivációt, de még nincsenek konkrét tervei. “Tizenöt évnyi ilyen nehéz és felelősséggel járó munka után szünetet kell tartani” – mondta. A válogatottról közölte, néhány futballista a következő Eb-n lesz pályafutása csúcsán, így “érettebb, tapasztaltabb és kíméletlenebb” csapatra számít. Toni Kroos, a németek középpályása szerint az első angol gólig kiegyensúlyozott volt a mérkőzés, de az mindent megváltoztatott.

“Angliának szinte helyzete sem volt a 75. percig. Addig stabil volt a teljesítményünk, de az első gól mindent megváltoztatott. Ezen a mérkőzésen a hatékonyság döntött”

– közölte.

A német kapus, Manuel Neuer szerint óriási esélyük volt búcsúztatni egy erős riválist, de nem sikerült gólt szerezniük, és végül hatalmas csalódást okoztak. “Támadóink nem tudtak mit kezdeni a hosszú indításokkal, és a keresztpasszaink sem igazán működtek. Így viszont nem tudtunk olyan nyomást gyakorolni az angolokra, amit elterveztünk” – fejtette ki.

Az Anglia-Ukrajna negyeddöntőre szombaton 21 órakor kerül sor Rómában. (MTI)

Romániából kapott ajánlatot Marco Rossi, mielőtt magyar kapitány lett