Rossi: „Szalai 2 hónap alatt sztárjátékos lett” – meglepő posztot is említett a védő kapcsán
A magyar válogatott szövetségi kapitánya úgy látja, Szalai Attila mindössze két hónap alatt a török bajnokság egyik legjobb védőjévé vált.
A magyar válogatott szövetségi kapitánya úgy látja, Szalai Attila mindössze két hónap alatt a török bajnokság egyik legjobb védőjévé vált.
Jövő szerdán a Puskás Arénában rendezik a Manchester City és a Borussia Mönchegladbach labdarúgó Bajnokok Ligája-nyolcaddöntős párharcának visszavágóját is.
A Barcelonának rengeteg lehetősége volt a gólszerzésre Párizsban, de a pocsék helyzetkihasználása miatt nem tudta ledolgozni a hazai pályán összeszedett tetemes hátrányát. A Liverpool újra legyőzte Gulácsiékat a Puskás Arénában.
Honlapunk információi szerint a jelenleg is bennmaradó helyen álló Siófok megvált Waltner Róbert vezetőedzőtől. Frissítés: az NB II-es klub hivatalosan is bejelentette a váltást.
Zalánki sistergős bombája a második helyet érdemelte ki a LEN-nél. Fotó: fradi.hu / archív Ahogy az első kör után is, úgy most is megválasztotta az A-, illetve a B-csoport legszebb góljait a LEN a BL főtábla második köréből. Nos Zalánki Gergő Barcelonetának lőtt gólja a második lett ez a listán. Az első Djordje Lazics találata […]
A kiesés után a Juventust és Cristiano Ronaldót sem kímélik a lapok Olaszországban, de Fabio Capello is keményen kritizálta a torinóiakat. A Porto játékosa Sergio Busquetset utánozta, Tareminél eltörött a mécses.
A legfontosabb és legérdekesebb szerdai hírek a külföldi foci világából és a nemzetközi átigazolási piacról. Körkép.
A Kisvárda elleni szerdai találkozón főként a tartalékcsapat tagjai lépnek pályára a ZTE-nél, amelyet ezúttal így nem Boér Gábor, hanem ifjabb Bozsik József irányítja majd.
A szerdai fociközvetítések a hazai sportcsatornák és az online videómegosztók kínálatában.
Kisorsolták a Magyar Kupa elődöntőinek párosításait.
Az MTK 2-1-re nyert Debrecenben és ezzel bejutott a Magyar Kupa elődöntőjébe.
A magyar válogatott kapus szerint olyan lesz a Liverpool elleni szerdai találkozó, mint egy 90 perces második félidő.
A Kisvárda házigazdaként 6-1-re legyőzte az NB III-as csapatával felálló Zalaegerszeget a Magyar Kupa negyeddöntőjében.
A kiesés ellen harcoló két csapat, a Szentlőrinc és a Kazincbarcika sem szerzett pontot a 24. fordulóból elhalasztott találkozókon – előbbit az Ajka, utóbbit a Soroksár múlta felül.
A két csapat egymás elleni hétvégi bajnokiján egy öngóllal nyert a Vidi, míg a szerda délutáni kupameccsen egy öngóllal szerzett vezetést a fehérvári együttes. A végeredményt Stopira állította be.
Kedves Érdeklődők! Új ifjúsági innovációs pályázat jelent meg. A pályázat iránt érdeklődők a csatolt dokumentumból tájékozódhatnak, és adhatják le a pályázati anyagukat. Eredményes pályázást kívánunk. uj_ifj_palyazati_lehetoseg_2021aprilis
A japán kormány sajtóhírek szerint kedden úgy döntött, külföldi nézők nélkül rendezik meg a nyárra halasztott tokiói olimpiát és paralimpiát. A Kyodo japán hírügynökség egy meg nem nevezett forrása szerint a japán kormány és a szervezőbizottság még márciusban egyeztet a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal (NOB) és a további érintettekkel, s ezt követően hivatalosan is bejelentik majd […]
Fucsovics Márton sikerrel vette az első fordulót, és bejutott a nyolcaddöntőbe az 1,1 millió dollár (333 millió forint) összdíjazású dohai keménypályás férfi tenisztornán. A világranglista 46. helyezettje nem sokat pihenhetett múlt heti, rotterdami menetelése óta, ahol a selejtezőből indulva bejutott a vasárnapi döntőbe. Ott remek helytállással kikapott a nyolcadik helyen álló orosz Andrej Rubljovtól, majd […]