Az angol újságírók másfél órán át faggatták Mikóczyt

image

Mivel folyamatosan csörgött a pulboroughi tréningtelep telefonja, ezért ma 11 órára rögtönzött sajtótájékoztatót szerveztek, amin több mint 30 újság tudósítója jelent meg.

Nem csak a szaksajtó (Racing Post), de a legnagyobb angol lapok is képviseltették magukat. Mikóczy Zoltán szinte pajzsként tartotta magát eléjük, hogy Overdose minél kevesebbet érezzen meg a körülötte zajló felhajtásból. A lovat délelőtt 11-kor megsétáltatták, majd egy fedett ezer méteres ügetőkörben dolgozott egy kevéskét, mindezt a sajtó képviselői csak tisztes távolból figyelhették. Ez alatt és ezt követően Mikóczy Zoltánt másfél órán keresztül kérdezgették. Mire az újságírók elvonultak, a lovak már a Pulboroughban nagyon szigorúan vett 12-től 16 óráig tartó csendespihenőjükön voltak Overdose-zal egyetemben. Mikóczy Zoltán ez alatt Amanda Perrettel a trénigtelep vezetőjével, és Jozef R oszival trénerrel telefonon konzultált, és úgy döntöttek, hogy Overdose holnapi, a Temple Stakes előtti utolsó gyors munkájára az 1400 méteres egyenes pályán kerüljön sor. Ez abból a szempontból előnyös, hogy ugyanúgy emelkedik, mint a Haydock Park egyenese, és talán könnyebb rajta tartani a lovat, mint az 1600-as körpályán, hogy csak annyi energiát adjon ki magából, amennyit a holnapi munkájára szánnak. Végül Osztényi Zoltán munkalovassal bejárták a holnapi tréning teljes útvonalát.