Az autóban ülő Michelisz Norbert egy állat!

Ma az időmérővel veszi kezdetét a túraautó-világkupa (WTCR) 2021-es idényének érdemi része a legendás Nürburgring-Nordschleifén, a világ legveszélyesebb pályáján, amelyen Niki Lauda arca megégett. A bajnokság 2019-es győztese, Michelisz Norbert tavaly sokszor magán hagyta a sisakját, hogy leplezze a dühét karrierje leggyengébb idénye miatt. Most vadonatúj autóval sem számít könnyű rajtra, de nem is fél a rizikós német pályától, mert vezetés közben olyan biztonságban érzi magát, hogy hirtelen még az erős allergiája is elmúlik.

Michelisz Norbert nem szereti kimutatni a dühét (fotó: Clement Luck/DPPI)

– Borzasztóan nehéz dolgunk lesz, mert a Nordschleife a világ egyik legveszélyesebb pályája, itt az önbizalmon múlik minden, amihez hozzátartozik az is, hogy az autó összes rezdülését ismered. Mi viszont vadonatúj kocsit avatunk fel – árulta el lapunknak Michelisz Norbert a WTCR idei első fordulója előtt.

Nemcsak azért lesz nehéz dolga a magyar versenyzőnek, mert az i30 N TCR-t, amellyel 2019-ben bajnok lett, a Hyundai új típusra, az Elantra N TCR-re cserélte, hanem azért is, mert a bajnokságban tavaly debütáló Goodyear gumikkal sincsen tapasztalata a Nürburgring-Nordschleifén a csapatnak, mivel a 2020-as németországi versenyhétvégét bojkottálták.

Márpedig a csaknem 25 kilométeres pálya semmi máshoz nem hasonlítható, nem lehetett felkészülni rá a teszteken az új autóval. Az autósportban legalább olyan fontos az adatok megfelelő elemzése és a tanulságok levonása, mint maga a vezetés, így ha kevés az információ, az megnehezíti a munkát.

Emiatt érthetően óvatos maradt Michelisz az időmérő előtt:

– Csak annyit mondhatok, szeretném az első tízbe kvalifikálni magam, mert ez alapozná meg az erős pontszerzés lehetőségét a két szombati futamon.

A járvány sújtotta tavalyi csonka idény után az is üdítő lenne, ha Michelisz újra az élmezőnyben harcolna, ugyanis 2020 pályafutása leggyengébb éve volt: először nem állt dobogóra és először csúszott ki a top 10-ből az idény végén (13. lett). Mindezt címvédőként, a bajnoknak kijáró 1-es rajtszámmal az autóján.

– Ha nem úgy alakulnak a dolgaink, ahogy szeretném, holott a kezünkben van minden eszköz ehhez, könnyen kijövök a sodromból.

Az autóban ülő Michelisz Norbert egy állat – mutatja be a nyilvánosság előtt kevésbé ismert oldalát.

– Olykor az üvöltözés is természetes velejárója egy versenyhétvégének.

Szerencsére a bukósisak álarcnak is kitűnő, takarja az érzelmeket. Előfordul, hogy direkt magamon hagyom, amíg nem higgadok le.

Remélhetőleg idén kevesebbszer lesz szüksége erre a cselre, és újra a bajnoki címért küzdhet a Hyundai volánja mögött. Úgy érzi, megint olyan éhes a sikerre, mint 2019-ben, amikor a magyar autósport első világkupagyőztese lett. Ami viszont soha nem változott, hogy még mindig nincsen teljesen hozzászokva a népszerűséghez.

– Múltkor megálltam tankolni, és a kocsi hátsó üléséről a nagyobb kislányom, Mira vette észre a kiállított, kartonból készült másomat, és mutogatott rá, hogy apa, apa. Bevallom, néha, amikor meglátom magamat, gyorsan elfordítom a fejem, mert nehéz felfogni, hogy Himesházáról milyen messzire jutottam – mesélte a rá jellemző szerénységgel.

(A teljes írás a magyarnemzet.hu tárhelyen olvasható.)