Az edző klubcsapata megerősítette az új brazil szövetségi kapitányt – HIVATALOS

A korábbi várakozásoknak megfelelően a Sao Paulo FC edzője veszi át a brazil válogatott irányítását…

(Photo by Miguel Schincariol/Getty Images)

Fernando Diniz távozása után a Sao Paulo csapata megerősítette, hogy a klub eddigi edzője, Dorival Júnior távozik az egyesülettől és átveszi a brazil válogatott szövetségi kapitányi posztját.

A 61 éves tréner a 2002 óta tartó edzői pályafutása során több mint húsz különböző brazil klubcsapatot irányított, beleértve az ország legnagyobb csapatai közül a Flamengót, a Palmeirast, a Vasco da Gamát, az Internacionalt, az Atlético Mineirót vagy a Santost. Pályafutása legnagyobb sikere a Libertadores-kupa elhódítása volt 2022-ben a Flamengóval, míg eddigi csapatával tavaly megnyerték a brazil kupát.

Diniz vezetésével a brazil válogatott hat mérkőzést játszott, ebből csak kettőt nyert meg és hármat elvesztett. Ráadásul a vb-selejtezős vereségeivel a brazilok a hatodik helyre csúsztak vissza a dél-amerikai kvalifikációs táblázaton, és korábban soha nem kaptak ki egymás után három selejtezőn.

“Egy személyes álom megvalósítása, ami csak azért volt lehetséges, mert elismerést kaptam a São Paulóban végzett munkámért. Köszönetet kell mondanom, hogy részesei lehettem ennek a fontos újjáépítési időszaknak, az elnökség és a testület hozzáértő vezetésével. Az elmúlt évek infrastrukturális és tervezési beruházásaival a klub felkészült a piac legképzettebb szakembereinek fogadására. Szeretnék köszönetet mondani a szurkolóknak is minden szeretetükért és támogatásukért” – búcsúzott Dorival Júnior az eddigi klubjától.

“A Dorivalnak küldött meghívás újabb bizonyítéka annak, hogy jó úton járunk. Nincs más hátra, mint sok sikert kívánni az új kihíváshoz” – tette hozzá az SPFC elnöke, Julio Casares.

A brazil szövetség hivatalosan még nem iktatta be az új szövetségi kapitányt.

fociclub

A Az edző klubcsapata megerősítette az új brazil szövetségi kapitányt – HIVATALOS bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.