Az élete formájában játszó Real-sztár kihagyja az El Clásicót, Neymar a PL-be igazolhat – külföldi körkép

ANGLIA

Premier League: Megerősítette negyedik helyét az Arsenal az angol labdarúgó-bajnokságban, miután 1-0-ra nyert a tabellán kilencedik Aston Villa otthonában a Premier League egyetlen szombati mérkőzésén. A londoni alakulat a 30. percben a középpályás Bukayo Saka révén jutott vezetéshez, s a házigazda birminghamiek nem tudták ledolgozni hátrányukat. Ezzel az Arsenal javított a Liverpooltól elszenvedett vereség után. Az észak-londoni Ágyúsoknak szerda este szakadt meg az ötmeccses sikersorozatuk azzal, hogy a második Liverpool 2-0-ra győzött az Emirates Stadionban. A Mikel Arteta vezetőedző irányította gárda ugyanakkor egy másik szériáját folytatni tudta: az Aston Villa felett aratott diadallal sorozatban ötödik bajnokiját nyerte meg vendégként. (MTI)

Premier League, 30. forduló:

Aston Villa-Arsenal 0-1 (Saka 30.)

Manchester United: Erik Ten Haag, Thomas Tuchel és Mauricio Pochettino után újabb lehetséges vezetőedző nevét dobták, a katalán Sport írja ezúttal azt, hogy Julen Lopetegui is jelölt. Az 55 éves tréner jelenleg a Sevillánál dolgozik, korábban megfordult a Real Madridnál, a Portónál és a spanyol válogatottnál is.

Tottenham: Több klub is érdeklődik Sergio Reguilón iránt is, köztük a Barcelona is. A balhátvédre azonban visszavásárlási záradéka van a Real Madridnak 40 millió euró értékben, és könnyen lehet, hogy ezt a nyáron ki is használják. (Fabrizio Romano)

Antonio Conte szeretné, ha a Tottenham megszerezné a Napoli támadóját, Victor Osimhent. Osimhen 54 fellépésen 23 gólt szerzett a Serie A-ban szereplő csapatban, miután 2020 nyarán 68 millió euró értékben átigazolt a Lille-től. Mivel Harry Kane hosszú távú jövője kétséges a Spursnél, Conte a hírek szerint felfigyelt a nigériai csatárra, mint lehetséges helyettesre. (Kiss Kiss Napoli)

Newcastle: Élénken érdeklődnek a Paris Saint-Germainben játszó Neymar iránt, akit a legutóbbi hazai meccsen kifütyültek a párizsi szurkolók. A PSG nem adná olcsón a brazil sztárt, de az újgazdag PL-csapatnál esélyt látnak arra, hogy nagy összeget fizessenek Neymarért. (Fichajes)

Leeds: A Leeds kész új szerződést ajánlani Luke Aylingnak a Wolves elleni utolsó percben szerzett győztes találata után. A 30 éves jobbhátvéd szerződése 2023-ban jár le, de a Leeds további egy évvel meghosszabbíthatja azt. Ayling kulcsszerepet játszott a Premier League-be való feljutásában és az élvonalban is, hét év alatt 215 alkalommal lépett pályára a klubnál. (Football Insider)

SPANYOLORSZÁG

A harmadik helyre lépett előre az Atletico Madrid, miután a csapatkapitány Koke góljával 1-0-s győzelmet arattak a Rayo Vallecano otthonában. A Barcelona így visszacsúszott a negyedik helyre, de Xaviék újra dobogósok lehetnek, ha vasárnap megnyerik az El Clásicót.

La Liga, 29. forduló

Rayo Vallecano – Atletico Madrid 0-1 (Koke, 49.)

Real Madrid: Nem léphet pályára a spanyol labdarúgó-bajnokság vasárnap esti rangadóján, az El Clásicón Karim Benzema, a Real Madrid csatára. A La Liga góllövőlistájának vezetője kihagyta a szombati edzést, mert a vádliját fájlalja. A francia játékos arra összpontosít, hogy a Chelsea elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntőre (április 6. és 12.) felépüljön. A csúcsrangadóra, a listavezető Real Madrid és a harmadik FC Barcelona összecsapására vasárnap 21 órától kerül sor a fővárosban. Az ősi riválisokat 15 pont választja el egymástól a tabellán, azaz ezúttal nem a bajnoki cím, sokkal inkább a presztízs szempontjából fontos a 29. fordulóban sorra kerülő összecsapás. (MTI)

Barcelona: Sergi Roberto ajánlatot kapott az Atletico Madridtól. A 30 éves játékosnak nyáron lejár a szerződése, és többek között az Arsenal érdkelődését is felkeltette, azonban a hírek szerint az Atlético tűnik a legesélyesebbnek. (Sport)

Cesar Azpilicueta megegyezett a Barcelonával. A 32 éves játékosnak a nyáron lejár a kontraktusa a Chelsea-nél és bár a Camp Nouban még nem írta alá a szerződést, Azpilicueta a katalán óriásokhoz igazol. Azpilicueta egy évtizedet töltött Londonban, de mivel a klub jövője bizonytalan, visszatérhet szülőhazájába, Spanyolországba. (Football Insider)

A Barcelona edzője, Xavi ragaszkodik ahhoz, hogy korábbi csapattársa, Lionel Messi bármikor visszatérhet a Camp Nouba. Messi sokkolta a futballvilágot, amikor tavaly nyáron két évtized után elhagyta a Barcát, és a Paris Saint-Germainhez igazolt. A klub az argentin nélkül küszködött, bár Xavi alatt az utóbbi időben voltak jelei annak, hogy kezdenek fordulatot venni. (GOAL)

OLASZORSZÁG

Az AC Milan győzelmével megerősítette helyét a tabella élén. A piros-feketék előnye így már három pont a második Napoli, és hét pont a harmadik városi rivális Internazionale előtt.

Serie A, 30. forduló

Cagliari – Milan 0-1 (Bennacer, 60.)

Juventus: A La Gazzetta Dello Sport című olasz lap szerint a Chelsea-től a Juvetushoz szerződik a német válogatott labdarúgó, Antonio Rüdiger. Az újság úgy tudja, hogy a 29 éves védő nyáron, szerződése lejártával ingyen kerül a torinóiakhoz, akiknél négy évre kötelezi el magát. Rüdiger – aki 2018-ban FA Kupát, tavaly pedig Bajnokok Ligáját nyert a londoniakkal – 2015 és 2017 között már szerepelt a Serie A-ban, az AS Roma futballistája volt. Sajtóhírek szerint a Real Madrid és Bayern München is érdeklődik a játékos iránt. (MTI)

Napoli: A Tottenham szemelte ki a remek szezont futó nigériai támadót, Victor Osimhent, aki az angolok szerint Harry Kane megfelelő utódja lehetne. Osimhen 54 fellépésen 23 gólt szerzett a Napolinál, miután 2020 nyarán 68 millió euró ellenében érkezett a Lille-től. (Radio Kiss Kiss)

Inter: Az Inter Milan az Ajax sztárját, Sebastian Hallert tűzte ki legfőbb nyári célpontjául. Úgy tudni, hogy a hollandok profitot szeretnének kihozni a játékosból, akit korábban 20 millió euróért vettek. (Football Insider)

NÉMETORSZÁG

Bundesliga: Sallaival a kezdőben ikszelt a Freiburg, magabiztosan nyert otthon a Hertha

Bochum: “Ez az este rendkívül kínos és keserű a számunkra” – kórházba kellett szállítani a fejbe dobott partjelzőt

VILÁGFOCI

Bulgária: Folytatódik a háborúskodás a Bolgár Labdarúgó Szövetség (BFSZ) elnöki tisztéért a válogatott két korábbi játékosa, az egykori csatár Dimitar Berbatov és az ex-kapus Boriszlav Mihajlov között. A pénteki tisztújító kongresszuson 76 klub képviselői egyhangúlag a 41 éves Berbatovra adták voksukat, a BFSZ vezetése azonban, az 59 esztendős Mihajlovval az élén, nem ismerte el a választás eredményét. A szavazás előtt leváltott elnökség “bohózatnak” nevezte a fórumon történteket, és bejelentette, hogy jogorvoslatért panasszal fordul a Nemzetközi (FIFA) és az Európai Labdarúgó Szövetséghez (UEFA). A mostanit megelőző kongresszuson, október 12-én Mihajlov győzött, akit a küldöttek ötödik alkalommal választottak újra a szövetség elnökévé. Ott és akkor 241-en támogatták őt, míg Berbatov 230 szavazatot kapott. A vesztes, aki 48 góljával a bolgár válogatott történetének legeredményesebb játékosa, nem ismerte el a kongresszus döntését, az illetékes szófiai bíróság pedig novemberben felfüggesztette Mihajlov bejegyzését a BFSZ elnöki tisztébe. Berbatov panasza szerint érvénytelen volt az októberi rendkívüli tisztújítás végeredménye, mivel Mihajlovnak az elnökválasztás megnyeréséhez ötven plusz egy százalékot kellett volna kapnia, a szükséges 242 helyett azonban eggyel kevesebb voks jutott neki. (MTI)

Katar: Az argentin Hernán Crespo lett a katari Al Duhail vezetőedzője.