Az Elliott dühöng a kiütéses vereség után

Olasz lapértesülések szerint az Elliott Management, a Milan tulajdonosa rendkívül dühös a csapat 5-0-s veresége miatt és a teljes vezetőség állása veszélybe került.

Borzalmasan ért véget a Milan számára a 2019-es esztendő, ugyanis a csapat az év utolsó mérkőzésén 5-0-ra kikapott az Atalanta együttesétől, ezzel elszenvedte a legsúlyosabb vereségét a 21. században az olasz bajnokságban.

A Corriere della Sera ma reggel arról számolt be, hogy a tulajdonost erősen feldühítette a megalázó vereség és a kiábrándító teljesítmény. A Gazzetta szerint Zvonimir Boban szavai sem nyerték el az Elliott tetszését. A horvát szakember a meccs után azt mondta, hogy mindent meg fognak tenni a januári átigazolási időszakban a lehetőségekhez mérten attól függően, hogy mit engedélyeznek számukra.

A tulajdonos a Pénzügyi Fair Play korlátai ellenére a 2019-es évben (a téli és a nyári mercatót tekintve) több mint 170 millió eurót bocsátott a vezetőség rendelkezésére igazolásokra és ehhez egyáltalán nem párosultak megfelelő eredmények. A Milan jelenleg a 11. helyen vergődik a bajnokságban és az őszi szezon kiábrándító eredményeket hozott: 17 meccsen a mérleg 6 győzelem, 3 döntetlen és 8 vereség.

A kudarc után a teljes vezetőség, azaz Paolo Maldini, Zvonimir Boban és Frederic Massara munkáját górcső alá veszi a tulajdonos, beleértve Ivan Gazidis vezérigazgatót is, akinek szintén nagy felelőssége van a kialakult helyzetben.

Állítólag Maldini állása van a legnagyobb veszélyben, mivel az Elliott meggyőződése, hogy rosszul lett elköltve az átigazolásokra szánt büdzsé és az edzőkérdésben is hibás döntés született.

Zvonimir Boban mérkőzés utáni nyilatkozata ide kattintva elérhető.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS