Az elődöntő a tét

A wildcard kör következik a Maker’s Mark Hungarian Football League-ben (HFL).

Eltelt két hét és mint ismert, két hely kiadó a HFL elődöntőjében. Ezért négy csapat küzd meg. Szombaton a Fehérvár Enthroners a Miskolc Steelers-t fogadja, míg vasárnap a Kijev Capitals a Győr Sharks vendége lesz.

Enthroners_Cowbells_20190601143548_ETI_7824

A Koronázók minden bizonnyal egy kicsit csalódottak lehetnek, hiszen nem sikerült kiharcolni azt, hogy a playoffot a legjobb négy között kezdhessék. A Budapest Cowbells elleni hazai alapszakasz zárón mindössze egy pont volt a különbség, és még a végén egy field goalt is rúghatott Jim Ward együttese. Ezt viszont blokkolták. Ettől függetlenül az Enthroners nagyon sokat lépett előre a tavalyi szezonhoz képest. A futójáték csak erősebb lett, a védelem pedig betonbiztos lett.

48032729252_fa1eda2806_o

A Miskolc Steelers idén mérkőzésről mérkőzésre elveszítette a kulcsjátékosait. Annyira, hogy két irányítóját is nélkülöznie kellett, így az utolsó alapszakasz meccsen már Andre Whyte „adogatott”. Bár kikaptak a Győr Sharks-tól, Whyte nagyot játszott és az offense 41 pontig jutott, ami idén példanélküli volt az acélvárosiaktól. Ráadásul a defense-be most kulcsjátékosok térnek vissza, köztük Jónás Máté.

Fotók: Mika Lindholm, Váradi-Király fotó

Jim Ward, a Fehérvár Enthroners vezetőedzője: Valóban nagyon nehéz volt feldolgozni a Cowbells elleni vereséget, de ha ezt a sportot játssza az ember, akkor ez benne van, éppúgy, mint a győzelem. Minden találkozóra úgy készítem fel a játékosaimat, mint egy egyenes kieséses meccsre. A Steelers tele van remek játékosokkal és tavaly ugye döntősök voltak. Azt várjuk, hogy a legjobb arcukat fogják mutatni. Szeretném, ha a játékosaim úgy játszanának, mintha égne a hajuk. Mindig teljes sebességgel hajtsanak.

Varga Zoltán, a Miskolc Steelers játékosedzője: Andre személyében találunk egy új irányítót, így ő lesz most is a kezdő QB a meccsen. Viszont, ami a legfontosabb, hogy lesznek sérültek, akik visszatérnek majd a pályára, mint Szatmári Dani vagy Jónás Máté. Mindketten jól mozogtak az edzéseken, így készen állnak a visszatérésre. Ám Imricskó Petit eltiltották, így rá nem számíthatunk. Viszont elszántak vagyunk, győzni megyünk Székesfehérvárra. Az offense úgy néz ki, hogy rendben lesz, a defense-t kell még összerakni.

Fehérvár Enthroners – Miskolc Steelers
Időpont: június 15. (szombat), 15.00
Helyszín: First Field (Székesfehérvár, Takarodó út 3.)
Belépő: ingyenes

48032650583_1f4d0d1e7c_o

Vasárnap pedig a Győr Sharks a Kijev Capitals-t fogadja Nyúlon. A Cápák a Miskolc Steelers otthonában arattak győzelmet, így kerülhettek az 5. kiemelt helyre. Ez a pozíció nem érne hazai pályát eredetileg, de mivel a Capitals nem játszik otthon, így Nyúl adhat otthont a meccsnek. A Sharks viszont remek játékkal rukkolt elő Felsőzsolcán. Dustin Hawke Willingham irányítóként kiválóan szerepelt és az elkapóikkal végre szinte tökéletes összhangban volt. Mind Andres Fernandez, mind Erik Ford meghálálta a bizalmat. Így a Sharks-nak most meglehet minden esélye ahhoz, hogy az elődöntőbe jusson.

62207846_10213122184720334_8491855255699456000_o

A Kijevet viszont közel sem lesz könnyű legyűrni. Eddig mindenki megszenvedett az ukrán csapat ellen. A sokszor hangoztatott fizikális játék, amit a Kijev képvisel, párosul egy remek támadójátékkal. Igaz, utóbbi többször is ingadozott a szezon során. Ám Troy Rice érkezésével egyértelműen feljavult a Capitals offense téren. Az ukránoknál a cél az, hogy döntőbe jussanak, azonban addig még két találkozót meg kell nyerniük, köztük egy Sharks elleni wildcard összecsapást.

Fotók: Mika Lindholm, Weisz Tamás

Dustin Hawke Willingham, a Győr Sharks vezetőedzője: A srácok nagyon izgatottak és úgy érzik, hogy megharcoltak a hazai pályáért. A Kijev egy kiváló csapat, sok kemény ütközésre és fizikális csatákra számítok. Ezt képviseli a Capitals is. Szerintem óriási lehetőség számunkra, hogy olyan együttes ellen játszhatunk, mint a Capitals. Minden bizonnyal jól felkészülnek majd belőlünk és remélem, hogy mi is készen állunk majd arra, hogy megmérkőzzünk velük.

Georgiy Verbenko, a Kijev Capitals csapatmenedzsere: Nem nagyon változtak az edzések az elmúlt két hétben, dolgoztunk a hibáinkon és készültünk a Győr elleni meccsre. A rájátszásban már nincs helye hibának, mindkét csapat a legjobbat fogja kihozni magából. Számunkra fontos, hogy győzzünk. A csapatunknak ennek megszerzése érdekében a legjobbat kell kihoznia magából.

Kijev Capitals – Győr Sharks
Időpont: június 16 (vasárnap), 15.00
Helyszín: Nyúli sportpálya (Nyúl, Jókai utca)
Belépő: 1000 Ft; nyúli lakcímkártyával: 500 Ft; diákigazolvánnyal: ingyenes

Forrás: http://mafsz.org – RSS