Az első fecske Gyirmótról

Madarász Márk büszke rá, hogy ő az első futballista a gyirmóti klub történetében, aki tétmérkőzésen szereplő válogatott tagja lehetett.

STJ A kisalfold.hu a Mezőkövesd elleni hétvégi élvonalbeli bajnoki mérkőzés apropóján szólaltatta meg Madarász Márkot, aki november 24-én ünnepli majd a 21. születésnapját. A középpályást azonban elsősorban az U21-es válogatottságáról faggattak, hiszen Madarász tétmeccsen a Portugália elleni Európa-bajnoki selejtezőn debütált (van még egy U21-es válogatottsága egy felkészülési találkozóról is), majd tagja volt annak a csapatnak is, amely minap Athénban Eb-kvalifikációs meccset vívott a görögökkel. Pontosabban a 26. percben lépett pályára Szántó Tamás helyett, a Rapid Wien légiósa ugyanis megsérült. Ekkor még 0-0-ra állt a találkozó, és Michael Boris szövetségi edző szerint akár a győzelemre is lehetett volna esély, ám a házigazdák kíméletlenül megbüntették a magyar futballisták egyéni hibáit, s végül 3-1-re nyertek.

Madarász Márk (balra) először a klubjában bizonyítana Fotó: rangado.hu

Madarász Márk (balra) először a klubjában bizonyítana  •  Fotó: rangado.hu

„Nagyon büszke vagyok rá, hogy lehetőséget kaptam. Ám még ennél is fontosabb, hogy mindez ösztönzőleg hathat a gyirmóti gyerekekre. Hiszen láthatják, egy újonc élvonalbeli csapatból is be lehet kerülni a válogatottba” – mondta Madarász, aki 2015-ben, egy összecsapás erejéig, az U15-ös nemzeti együttesben is szóhoz jutott. A Kövesdi Viktor és Pataky Tibor nevével fémjelzett CM Group által menedzselt futballista (ehhez az irodához tartozik mások mellett Nagy Ádám, Bogdán Ádám, Németh Krisztián és Bese Barnabás is) a felnőtt válogatottsággal egyelőre nem foglalkozik, most elsősorban a klubcsapatában szeretne bizonyítani. „Hogy a felnőttek között is felvehessem a címeres mezt, ahhoz még nagyon sokat kell fejlődnöm, s két-három évig folyamatosan jó teljesítményt kell nyújtanom. Én egyelőre az NB I-ben szeretnék bizonyítani” – tette hozzá.

A mosonmagyaróvári születésű Madarász ebben a szezonban 11 találkozón összesen 655 játékpercet gyűjtött az első osztályban; hatszor volt kezdő, ötször pedig becserélték, gólt még nem szerzett.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS