Az első nap a műtét után

Túlvan a műtéten Tóth Gabriella, a Győri ETO 19 éves kézilabdázója. Az operáció rendben zajlott, s bár fájdalmas a felépülés, és nehezen telt az első éjszaka, az irányító bizakodó.

reb Ahogyan arról részletesen beszámoltunk, Tóth Gabriella, a Győri Audi ETO KC fiatal irányítója az egyik edzésen megsérült. Az MR-vizsgálat kiderítette, hogy teljes elülső keresztszalag-szakadást szenvedett, és műtétre van szükség. Így aztán egy nappal a 19. születésnapja után, csütörtökön kés alá feküdt a felnőtt-válogatottban is rendszeresen megforduló játékos.

toth_gabi_serult

Túl a műtéten

„Szerencsére minden rendben ment, igaz, az éjszakám enyhén szólva nem telt kellemesen – kezdi a Tatán lábadozó játékos. – Ha pár percre le is csuktam a szemem, amikor felébredtem, úgy éreztem, mintha órákat aludtam volna, pedig nem. Ma reggel már kicsit kevésbé fájt a lábam, de következett a csövek eltávolítása… Iszonyúan kellemetlen érzés, kishíján elsírtam magam. Most éppen a gyógytornászra várok, megpróbáljuk behajlítani a lábamat, és akkor végre felkelhetek. Próbálkoznom kell a sétával, aminek nagyon örülök.”

Dr. Balogh Péter csapatorvos elmondta, hogy minden az előzetes diagnózis szerint alakult, és egyéb problémát nem észleltek. A játékos bizakodó, a szakemberek azt mondják, hogy minden nap érezhetően jobban lesz. Ettől függetlenül nagyjából hat hónap kihagyás vár rá, így lemarad a decemberi felnőtt női kézilabda-világbajnokságról, és a klubszezon jelentős részét is kihagyja a Győrben.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS