Az én Mágusom, Verebes József – méltó emlékezés a mesteredzőre

Hétfőn, Verebes József halálának első évfordulóján mutatták be „Az én Mágusom, Verebes József” című könyvet a mesteredző sikereinek egyik helyszínén, a Hungária körúti MTK Stadionban. A több mint hetven visszaemlékezést tartalmazó művet Verebes Krisztina a címszereplő leánya jegyezte le.

A könyvben az edzőlegenda egykori játékostársai, kollégái, játékosai, újságírók, futballszakemberek emlékeznek a ’80-as, ’90-es évek hazai futballéletének emblematikus figurájára. A Mágus életét és gazdag pályafutását – az 1980-as évek elejének győri aranycsapatának a vezetőedzője volt, majd bajnoki aranyérmet nyert az MTK-VM-mel is, később a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi tisztét is ellátta – korabeli dokumentumokkal illusztrálta a szerző, aki könnyeivel küszködve ajánlotta művét a hallgatóság és a leendő olvasók figyelmébe.

A Kossuth Kiadó gondozásában megjelent könyv egyfelől kordokumentumnak tekinthető, egy darab magyar futballtörténelem, másfelől – a szerző bevallása szerint – édesapja halálát feldolgozandó gyászmunka része, egyszersmind az elhunyt szakember számára emléket állító önvallomás is, mely a legendásan szoros apa-lánya viszony mélységeibe is betekintést enged.

lányVerebes KrisztinaAnyuval 5-6 ládányi újságot gyűjtöttünk össze, minden cikket elolvastam, a könyv egy kollázs, olyanok is megszólalnak benne, akik már nem élnek, de valahol, valamikor nyilatkoztak apuról. Pozitív hangulatú könyvet szerettem volna írni, apunak az volt a hitvallása, hogy a futball örömjáték – mondta Verebes Krisztina.

A bemutatón Deutsch Tamás az MTK elnöke is méltatta Verebes Józsefet, akit nemcsak hogy a klub történetének legnagyobb edzői közé sorol, de José Mourinho előképének tart, míg a könyv szerkesztője, Reményi József Tamás arra hívta fel a figyelmet, hogy a könyvben „több szereplő van, mint a Háború és békében”.

Az eseményt moderáló dr. Borbély Zoltán kérdéseire Hannich Pétertől megtudhattuk, hogy amikor Verebes először belépett a Rába ETO öltözőjébe és közölte az előzőekben bukdácsoló csapattal, hogy bajnoki címet fognak nyerni, bolondnak tartották a szakembert. Ám az idő múlásával a csapat fejlődése és az eredmények hitelesítették a Mágus szavait. Híres Gábor, aki a bajnok MTK csapatkapitánya volt és edzője szerint „Európa legjobb középhátvédje”, megerősítette, hogy Verebes olyan hitelesen és szuggesszíven beszélt az öltözőben, hogy bár ő maga is tisztában volt képességeivel és saját korlátaival, mestere szeretetről és bizalomról tanulságot tevő, túlzó kijelentése önbizalommal töltötte el, és szárnyakat adott teljesítményének.

nyilasi Nyilasi Tibor, a Ferencváros egykori 70-szeres válogatott labdarúgója, később az FTC bajnokcsapatának vezetőedzője büszke arra, hogy játékosként és edzőként is kemény csatákat vívott Verebes Józseffel. A Mágus pozitív gondolkodásáról és legendás kedélyéről megjegyezte: „Nagyszerű edző, remek ember volt, olyan, akinek még az epéje sem volt keserű.” Nyilasi még egy személyes vallomással is megtoldotta mondandóját, mely szerint sajnálja, hogy sohasem lehetett Verebes József játékosa, mert akkor bizonnyal ő lehetett volna Európa másik legjobb játékosa.

Verebes Krisztina: Az én Mágusom, Verebes József című könyve méltó emlékezés az egy esztendeje elhunyt mesteredzőre.

Forrás: www.mlsz.hu – RSS