Az építkezés a cél az Eger Heroes 2-nél

A sikeres toborzások azt eredményezték, hogy a Hősök egy másodikszámú csapatot is el tudtak indítani.

Két évvel ezelőtt szerepelt az Eger Heroes a Divízió II-ben utoljára. Akkor ugye a Hungarian Football League-ben (HFL) nem folytathatta a felnőtt együttes, mert nem tudott utánpótlás csapatot indítani. Ezúttal is lesz egy Heroes a harmadosztályban, ami már egy másodikszámú alakulat. Szerencsére az elmúlt években jól sikerült a Heves megyeieknek a keretbővítés.

„Több éves sikeres toborzáson vagyunk túl, aminek az eredménye az, hogy a játékos létszámunk megnövekedett” – részletezte Molnár Máté defensive koordinátor. – „Tavaly sajnos volt olyan játékos, aki nem jutott elég szerephez az elsőszámú csapatunkban bár megérdemelte volna. Így azok, akik nem kezdők az első csapatban, tudnak szerezni meccstapasztalatot, könnyebben tudják felvenni a ritmust a Divízió II. segítségével és könnyebben tudjuk majd őket beépíteni az első csapatba.”

57004704_2295556573798486_5330107500131778560_o

És ahogy már sokan azt megszokhatták több másodikszámú alakulatnál, itt is főleg a tapasztalatszerzés lesz a cél. Az Egernek ráadásul szüksége van arra, hogy egy nagyon jó játékosállománya legyen. Az egykoron HFL-ben szereplő gárdának ugyanis a keretmélységre is ügyelnie kell, ha esetleg a Heves megyeiek szeretnének majd ismét a HFL-ben szerpelni.

„A keretünk ellégé vegyes: van olyan játékos, aki több éve játszik, pár évet kihagyott egyéb okok miatt és most újra kezdi, de a játékosok nagy részének ez lesz az első vagy második szezonja” – mondta Molnár Máté. – „Más csapatokkal nincs kooperáció, mivel lehetőséget akarunk adni a keretben lévő játékosainknak. Szeretnénk, hogy a fiatalokból tapasztalt játékosok legyenek, valamint hogy bebizonyítsák mire képesek. Eddig a jól bevált módszereket használtuk a felkészülésnél. Nagy hangsúlyt fektettünk a téli időszakban az elméleti képzésre, illetve az alapokra, főleg az újoncok miatt. Az összes régebbi játékos próbálja átadni azt a tudást, amit összeszedett és látszik a srácokon, hogy akarnak tanulni és fejlődni. Amióta jó idő van kint, szabadtéren készülünk heti háromszor és tervezünk egy edzőmérkőzést a szezon előtt. Szerencsére a hangulat az edzésen és azon kívül is remek, így tényleg egy csapatként készülünk.”

62224308_2576228689078747_9214114836143669248_o

A Hősök másodikszámú együttesét háromszor is láthatja az egri közönség hazai pályán. Az Eagles, a Renegades és a Rangers is az Északi Sporttelepre látogat majd. Idegenben pedig a Guardians-nél és a Wolverines-nél tesz látogatást a Heroes 2.

„Az első két ellenféllel nem találkoztunk még tétmérkőzésen, így ellenük nehezebb lesz felkészülni, de nem félünk, mindenkitől a legjobbat várjuk, és erre készítjük a mieinket is. A maradék három ellenféllel kapcsolatban már van tapasztalatunk, sőt a Renegades-dzel nagyon jó kapcsolatunk van, sokszor játszottunk már egy csapatban és még a mostani offseasonben is egyeztettünk ez ügyben. Sok a kiaknázatlan tehetség, akik ha meccstapasztalatot szereznek az első számú csapatba is bekerülhetnek. Bár az építkezés és a fejlődés az első számú cél, de nem lepődnék meg, ha a csoport első felében zárnánk az alapszakaszt” – jelentette ki Molnár Máté.

60426880_2539884356046514_3436734127615770624_o

Az Eger Heroes 2 idegenben kezdi az idényt a CFS Guardians otthonában, április 11-én.

Fotók: atiboyphoto

Az Eger Heroes 2 2020-as alapszakasz mérkőzései a TD Store Divízió II-ben:
Április 11. (szombat): CFS Guardians (idegenbeli)
Április 25. (szombat): Budapest Eagles (hazai)
Május 9. (szombat): Miskolc-Szirmabesenyő Renegades (hazai)
Május 31. (vasárnap): VSD Rangers (hazai)
Június 27. (szombat): Jászberény Wolverines (idegenbeli)

21586586_1573893449298139_662373621570597681_oAlapítás éve: 2005
Hazai pálya: Eger, Északi Sportpálya
Edzői stáb: Bíró Tibor (Offense), Herke Zsombor (Offense), Molnár Máté (Defense), Jokhel Erhard (Defense)

 

 

 

Bp-emblema-A2_szines_CMYK

Forrás: http://mafsz.org – RSS