Az érdi vezetők birkáknak nézik a kézilabdázás rajongóit!

image Triscsuk Krisztináról kis túlzással mondhatom: alig vettük észre, hogy Magyarországon játszik. Szép lassan araszolt felfelé, majd honosították és a felnőtt válogatottnál is figyelembe vették. Mindez történt úgy, hogy semmi extrát nem tett, így nem is kerülhetett a sporttal foglalkozó lapok fő helyeire.

  Az utóbbi napokban azután felborult az eddigi rend: a szőke hölgyet ugyanis mindenképpen váratlanul és eddig mindenféle indok nélkül, ám annál egyértelműbben elküldte erdről Szabó Edina vezetőedző, még pénteken délután.

A jochapress.hu ugyan az MTI-n keresztül tudatta a nagyérdeművel, hogy valami nincs egészen rendjén, de az országos megjelenés ellenére maradt a síri csend. Erre hosszas vajúdás után kedden „Inkább itthon” címmel megjelenik egy olyan, semmitmondó néhány sor, amiből még véletlenül sem derül ki semmi arra vonatkozólag, vajon miért is lett hirtelen olyan sürgős Triscsuknak a klubváltás?

Szabó Edina  Persze mindenki tudja, a dolgok nem ilyen egyszerűek. Csupán az történik, hogy az érdi vezetők (képünkön Szabó Edina) minden, a kézilabdázás iránt érdeklődőt egyértelműen hülyének néznek. Azt akarják velünk elhitetni, hogy semmi nem történt, legfeljebb annyi, hogy a szőke hölgy helyett most inkább barnát akarnak látni a vezetők a pályán. Vagy netán az esett meg, hogy Krisztina nem jó tempóban kacsintott a szertárosra és ez máris egyértelműen elégnek bizonyult a váláshoz.

A cikk a Jochapress.hu weboldalon folytatódik. Kattintson ide!

Megosztás:
Share: