Az érmet célozzuk meg Pjongcsangban

Darázs Istvánnak, a gyorskorcsolyázók ágazati igazgatójának nagy vágya, hogy magyar érem szülessen a következő, 2018-as téli olimpián Pjongcsangban.

Az előző három ötkarikás játékokon sikerült pontot szerezni, de a szakember ennél is magasabbra teszi a lécet a koreai viadalon:

„Pjongcsangban egyértelműen a döntőbe jutást vesszük célba, és hatalmas dolog lenne, ha éremmel térnénk haza” – fogalmazott a mob.hu-nak adott videóinterjúban.

Hozzátette, a szakág távlati célja, hogy a most még junior korú versenyzőket beépítsék a 2018-as olimpiai keretbe, és ennek fontos állomása lehet az ifjúsági téli olimpia 2016 februárjában.

Az igazgató egyúttal bejelentette, hogy magyar részről két fiú és egy lány short-trackesért izgulhatunk majd Lillehammerben, a három helyre jelenleg nyolcan (Bácskai Sára Luca, Jászapáti Petra, Matyók Adrienn, Sziliczei-Német Rebeka; Liu Shaoang, Nemes Krisztián, Sziklási András, Tiborcz Dániel) pályáznak.

Számukra rendkívül sűrűk lesznek a következő hetek, hónapok programja, élen a szombaton kezdődő országos bajnoksággal.

(MOB, fotó: MTI)

Forrás: www.mob.hu – RSS