Az erősödött edzői stáb rájátszást hozhat

Szabó Ferenc szerint erőnlétileg sokat fejlődött a csapat és szerinte lesznek alternatívák Gyarmati Máté esetleges kiesésére.

IMG_4267A Szekszárd Bad Bones története legjobb szezonját hagyta maga mögött a Divízió II-ben. Ugyan csak egy kicsin múlt, hogy megnyerje a döntőt a Gladiators-szel szemben, de egész évben a Rosszcsontok minden meccsükön „randalíroztak”. A gárda végül a Divízió I-ben méretteti meg magát, ami már egy fokkal nehezebb meccseket ígér. Az edzői stáb Szekszárdon bővült egy igazi sztárigazolással, hiszen Kovács Sándor készíti majd fel az együttest Sződy Ferenccel vállvetve. A játékoskeretben is volt némi változás, több tehetséges fiatal is a felnőttekkel indul, de például Kaposvárról is érkeztek emberek.

Szabó Ferenc, a Szekszárd Bad Bones elnöke tájékoztatott minket az edzői stáb átalakulásokról, valamint a kerettel kapcsolatos változásokról.

„Kezdem az edzői stábbal” – mondta a „fő-Rosszcsont”. – „Sződy Ferenc munkájával abszolút elégedett voltam, így természetesen idénre is felkértem. El is fogadta a felkérést a vezetőedzői posztra. Sajnos az offense-t koordináló Gaál Zoltán barátunk a munkája és iskolai tanulmányai miatt nem tudott volna teljes erővel a csapatra koncentrálni, így – mivel nagyon jól tudja a feladat nagyságát és súlyát – nem szeretett volna fél munkát végezni. Muszáj volt Francesco mellé valakit találnunk. Szerencsére Kovács Sándor barátom elfogadta szezonra a felkérésünket, és ketten együtt készítik fel a csapatot. Alapvetően a tavalyi játékosokra alapozunk. Volt néhány távozónk, de természetesen bővült a csapat – kaposvári barátainkkal érkeztek néhányan idénre is, a régiek közül is visszatértek csapattársak, valamint a felnőtt csapathoz a juniorok közül is előléptek páran. Játékos importban nem gondolkodtunk – arra anyagi lehetőségünk sem volt. Igyekszünk kihozni a maximumot a lehetőségeinkből és képességeinkből egyaránt. Azt mindannyian tudjuk, hogy ez már nem csak örömfoci.”
11096617_669977853109013_6861722726363837330_o
Az új edzői stábbal a felkészülés is nagyban változott. A Bad Bones, így is egy fizikailag erős csapat, de Kovács Sándorral és Szabó Judittal fokozták az erőnléti edzéseket, amely szükséges a Divízió I-ben. Ám emellett Sződy Ferenccel már a taktikai elemek finomítása is bekerült a programba, hogy ne csak fizikailag, de taktikailag is fel tudja venni a versenyt az ellenfelekkel. A klubelnök is a tréningeket emelte ki nyilatkozatában.

„Edzés, edzés és edzés” – hangoztatta Szabó Ferenc. – „Sződy Ferenc és Kovács Sándor remek szakmai munkát végez a srácokkal – de nyilván csak azokkal lehet, akik ott vannak és kőkeményen végigcsinálják az edzéseket. Rengeteg új dolgot tanulnak a srácok – hiszen tudja mindenki, ez már másik foci lesz. Egy Gorillazzal szemben nem lehet gyenge fizikummal felállni – illetve helyesbítek, fel lehet – de az ellenfél átgyalogol rajtunk. Ezt semmiképp nem szeretnénk. Egy egyszerre mozduló technikás fallal, playbookot precízen végrehajtó offense-el és „rablóhorda”-ként viselkedő defense-el lehet esélyünk mérkőzéseket nyerni. Egyszerű – de precízen végrehajtott playekkel készülünk, szeretnénk nem egysíkú játékot nyújtani. Sanyi a falakkal készül – spártai keménységgel, valamint a fizikai felkészítést végzi. Az alapozás során a téli hónapokban Szabó Judit fitness edző – világbajnoki döntős készített fel minket az edzéseken, majd a jobb idő beköszöntével Kovács Sanyi mutatta meg – milyen is a lelkedet kiköpni. Február közepétől a fizikai felkészítésen túl már a pályán való mozgásokat tanítják nekünk Francsival együtt.”
11154791_669978796442252_6987505670957898794_o
Tavaly a Bad Bones egyik, ha nem a legjobb játékosa Gyarmati Máté volt, az együttes irányítója. A mérkőzéseken sokszor az ő külön produktuma hozta a sikereket a Szekszárdnak. A fináléban ki is derült, hogy a fiatal QB sérülése nem kicsit nehezíti meg a Rosszcsontok dolgát. Azonban az alakulat első embere szerint már erre a problémára is találtak gyógyírt. Szabó Ferenc emellett kiemelte a klub idei céljait is, ami a playoffba jutás lesz.

„Szerencsére mi is éreztük annyira fontosnak ezt a kérdést csapatvezetői szinten, hogy keressünk rá megoldást” – mondta az elnök. – „Egy olyan sokoldalú játékost, mint Máté – nehéz pótolni.Hiszen tavaly volt olyan mérkőzése, mikor futott, passzolt és elkapott TD-je is volt. Azt gondolom a megoldást megtaláltuk – és nem kerülünk ilyen helyzetbe többet, mint a tavalyi döntőben. Nem szeretném elkiabálni, de több megoldást is számba véve – és szerepeltetve, kicsit más stratégiával vágunk neki a Divízió I-nek. Nem tehetünk ekkora terhet egy játékos vállára sem – de azt gondolom a kidolgozott megoldások minden szurkolónknak élményt nyújtanak majd. Reálisan értékelve a helyzetet – szeretnénk a rájátszásba kerülni. Nekünk sajnos nincs meg az a lehetőségünk, hogy HFL játékosok szerepeljenek a keretünkben – ezt egyébként nem is tartanám helyesnek. Azonban a csapat „törzsgárda tagjai” kellően motiváltak és éhesek a sikerre. Kemény Divízióban kell helyt állnunk – ez nem is kérdés. De szeretnénk is bizonyítani magunknak és a szurkolóknak is. A fiúknak össze kell szokni – ezt tartom most a legkardinálisabb kérdésnek. Azt pedig edzésen és meccsen lehet.”

Fotók: Barka Bálint „Tarzi”

 

A Szekszárd Bad Bones tavaszi menetrendje:

Bodri Pincészet Divízió I.:
Március 26. (15.00): Tatabánya Mustangs (Tatabánya, Sporttelep)
Április 10. (15.00): Dunaújváros Gorillaz (Szekszárd, Városi Sport- és Szabadidőközpont)
Április 23. (15.00): Budapest Wolves 2 (Budapest, Láng Sporttelep)
Május 15. (15.00): Budapest Titans (Szekszárd, Városi Sport- és Szabadidőközpont)
Május 28. (15.00): Budapest Cowbells 2 (Budapest)
Június 11. (15.00): Újpest Bulldogs (Szekszárd, Városi Sport- és Szabadidőközpont)

Forrás: http://mafsz.org – RSS