Az érthetetlen tragédia – 32 éve nincs köztünk Kesjár Csaba

Az érthetetlen tragédia – 32 éve nincs köztünk Kesjár Csaba

Kormány Sport

Nem ismert lehetetlent, nem ismert kompromisszumot, minden céljáért a végsőkig küzdött. Kesjár Csaba a nyolcvanas években a magyar fiatalok példaképe volt, mindenki rajongott érte. Sikeres autóversenyzőként Forma-1-es karriert jósoltak neki, de napra pontosan 32 éve egy váratlan, és máig megmagyarázhatatlan tragédia következtében az égi versenypályákra költözött.

Felmenői kétkeréken értek el sikereket, mind édesapja, mind nagyapja motorozott, Kesjár Csaba azonban az autósportok királya volt. Fiatalon kezdett el gokartozni, amely hamar szenvedélyévé vált, így a sikerek sem kerülték el, 15 évesen már ifjúsági magyar bajnok lett. Nem volt kifejezetten tehetséges, de amilyen elánnal, szorgalommal gyakorolt és fejlődött, gyakorlatilag győztest teremtett saját magából.

A nemzetközi licencű magyar bajnokságban kétszer nyert hazai bajnokságot a felnőttek között, majd 1982-ben autóversenyzői igazolványt, illetve egy gépészmérnöki oklevelet szerzett a műszaki egyetemen. Formula Easter kategóriában négyszeres magyar bajnoknak mondhatta magát, majd Formula Fordban Ausztriában tudott nyerni.

Mindeközben nem csak egy profi autóversenyző vált belőle, de egy generáció idolja is. Kesjárnak megvolt mindene ahhoz, hogy sikeres legyen: mindent végig csinált, amibe belefogott, imádta a nőket, és a nők is imádták őt. Megnyerő külseje mellé kifejezetten laza és humoros személyiség társult, mindig mosolygott, egyszerűen sütött róla, hogy imád élni. Igazi örökmozgó és maximalista volt.

1987-ben Németországba igazolt, ahol a Formula-3-ban kezdett el versenyezni. Mivel ezt a kategóriát akkor a Forma 1 előszobájának tekintették, mindenki azt gondolta ő lehet a legendás sorozat első magyar versenyzője. A lehetőség kapujában állt is, ’87-ben a Hungaroring megnyitása előtt F1-es autóban mehetett tesztköröket. Abban a néhány kanyarban egész karaktere visszaköszönt: eredetileg egy kört engedélyeztek neki, de úgy nekilendült, hogy hirtelen három-négy lett belőle. „Figyelmeztettek, hogy ilyen autóval nem olyan könnyű elindulni, nem is baj, ha egyszer-kétszer leáll. De én nem akartam leállni, egyetlen megoldást találtam: ráálltam a gázra.” – utólag így emlékezett vissza a történelmi pillanatra.

1998. június 24-én a nürnbergi Norsringen Forma-3-as futam egyik edzésén ott volt barátnője is, aki utólag elmondta, hogy a futam után nyaralni terveztek, az azonban edzés hirtelen félbeszakadt. Kesjár autója egy kanyarban fékezés nélkül kitört a pályáról és a korlátok közé szorult, a versenyző életét pedig már nem tudták megmenteni: Kesjár Csaba mindössze 26 évesen elhunyt a baleset következtében.

A szerencsétlenség okát nem tudták megfejteni. Miután a vizsgálatok során nem mutattak ki semmilyen műszaki hibát, az emberek öngyilkosságról is kezdtek suttogni, de aki ismerte Kesjárt, ezt azonnal cáfolta. Cserkúti József szerelő, aki maga is Kesjár Csaba barátja volt, utólag azt mondta, 200 km/h fölött már bármi megtörténhet, egy másodpercnyi kihagyás is végzetes lehet.

Kesjár Csaba temetésén több ezren vettek részt. Egy ország búcsúzott példaképétől, idoljától. Halála évében egy sporttagozatos iskola nyílt Budaörsön, bár a sportoló nem kötődött a városhoz, sokatmondó, hogy az akkori diákok kérésére mégis a Kesjár Csaba Általános Iskola nevet kapta.

Szepes Viktor, fotó: nol.hu, Facebook, joreggelt.blogstar.hu