Az ETCC magyar bajnokcsapata a TCR-ben folytatja Borkovictyal

Túraautó

2015. december 10. csütörtök, 12:11

Az Európai Túraautó Kupa pontversenyének idei győztese, Dusan Borkovic maga jelentette be, hogy jövőre az új TCR sorozatban folytatja karrierjét, ahol vele együtt a B3 Racing is debütálni fog.

A TCR túraautó-sorozat a WTCC olcsóbb alternatívájaként, így kimondatlanul is riválisaként jött létre a 2015-ös szezonban, mezőnyében pedig már az első évben is több, már a világbajnokságról is ismert név megfordult, miközben a versenynaptár európai és ázsiai pályákból állt.

12106949_1039649546066867_2657260131487096101_n

A Zengő Motorsport képében már idén is volt magyar csapata a sorozatnak, akik még ha nem is futották le a teljes szezont, de négy hazai pilótájuknak is lehetőséget adtak.

2016-ban pedig már biztosan egy új magyar alakulat csatlakozik a TCR-hez a B3 Racing képében, amely együttes idén az ETCC-ben lett bajnok Dusan Borkovictyal. A bejelentést nem is a csapat, hanem a szerb versenyző tette meg, aki az elmúlt hónapokban aktívan mérlegelte jövő évi lehetőségeit, amelyek között a WTCC-be való visszatérés is szerepelt. Végül azonban máshogy alakult:

„Jövőre a TCR International Series mezőnyében fogok versenyezni, aminek nagyon örülök. Egy SEAT Leont vezetek majd a B3 Racing színeiben, akikkel az elmúlt szezonban is szerepeltünk az ETCC-ben. Ők a valaha volt legjobb csapat!” – áradozott már nem először a Bári Dávid által vezetett alakulatról Borkovic.

„Az billentette a mérleg nyelvét a TCR felé, hogy lehetőségem volt a B3 Racinggel maradni egy olyan világméretű sorozatban, amely kifejezetten a gyári támogatással nem rendelkező versenyzőkre lett szabva. Nekem és a szponzoraimnak pedig csak még vonzóbbá teszi a sorozatot, hogy a naptár három Formula-1-es hétvégét is magába foglal Bahrein, Szingapúr és Malajzia képében. Már nagyon izgatott vagyok, és hamarosan az Egyesült Államokba utazok, ahol már hagyományosan a felkészülésemet töltöm a szezonok előtt. Tökéletes formába akarok kerülni februárra, amikor a tesztek kezdődnek.”

Forrás: www.formula.hu – RSS