Az Európa Ligában javítana a Vidi

A bajnokságban egyelőre nem megy a címvédőnek, de a nemzetközi porondon javíthat a csapat – immár új szakvezető irányításával.

A Videoton FC egyelőre gyengélkedik az OTP Bank Ligában, öt forduló után három ponttal áll a tabella 10. helyén. A visszafogott idénykezdet miatt a klub vezetése változásokról döntött, Burcsa Győző távozása után Kovács Zoltán lett az új szakmai igazgató, míg Bernard Casoni elhagyta a klubot, a Lech Poznan elleni idegenbeli összecsapáson Pető Tamás irányítja az együttest.

– Abban biztos vagyok, hogy olyan csapatot láthat a közönség a Lech Poznan ellen, amelyik megszakad a sikerért – idézte a vidi.hu Pető Tamást. – Semmivel sem vagyunk gyengébbek a Lechnél, ugyanakkor egy nagy feladat előtt állunk és ezt mindenki tudja a csapatnál. Elszántságot láttam az arcokon az elmúlt napokban, úgy gondolom, mindenki bizonyítani akar magának, a szurkolóknak és egész Magyarországnak. Csütörtök este arra fogunk törekedni, hogy megnyerjük a mérkőzést.

– A mérkőzés előtt derül majd ki, hogy tudom-e vállalni a játékot, már az is nagyon örömteli számomra, hogy ilyen gyorsan eljutottam odáig, hogy a csapattal edzhessek – fogalmazott a sérülésből visszatérő Juhász Roland a találkozót megelőző sajtótájékoztatón. – Játékos szemmel is nehéz időszakon vagyunk túl, ez nem titok, de nem szeretnék bővebben ezzel foglalkozni, inkább előre tekintenék. A csapatból mindenki levonta a következtetéseket és önkritikát gyakorolt, most már kizárólag a holnapi meccs a téma, hiszen nagyon fontos mérkőzés vár ránk.

A csütörtök esti ellenfél, a Lech Poznan is bajnokként kezdte meg az idényt, és szintén gyengébben szerepel a bajnokságban, öt forduló alatt mindössze négy pontot szerzett. A poznaniak három magyar játékost is foglalkoztatnak, Lovrencsics Gergőt, Kádár Tamást és Holman Dávidot.

– Tiszteljük a Videotont, de meg szeretnénk mutatni, hogy mi vagyunk a jobbak. Olyan eredményt kell elérni a hazai találkozón, hogy jó esélyünk legyen a csoportkörbe kerülésre. Nem foglalkozunk a Videoton problémáival, csak magunkra koncentrálunk. Szerintem Kovács István az ellenfél legjobbja. Meghatározó játékosuk Gyurcsó Ádám és Juhász Roland, utóbbi túljutott a sérülésén, és nincs kizárva a poznani játéka. A sikerhez nagy szükségünk lesz a szurkolókra – fogalmazott Lovrencsics Gergő a mérkőzést felvezető sajtótájékoztatón.

A csütörtöki mérkőzés 21.00 órakor kezdődik, az M4 sportcsatorna élőben közvetíti. A találkozó játékvezetője

Forrás: www.mlsz.hu – RSS